18
Az egyik komáromi hetilap nemrégiben kétszer is vádakkal illette a komáromi katolikus plébánia vezetését, miszerint a hívek érdeklődése ellenére nem biztosítják számukra a Remény c. hetilaphoz való hozzájutást a templomban.
A lap április 16-ai száma hírül adta, hogy 50 darabbal csökkentették a megrendelést. A sajtóorgánum állítása szerint: „a rendelést azután változtatta meg a komáromi katolikus plébánia, hogy az említett lap több alkalommal is pozitív hangvételben írt a várossal való kapcsolatáról, kiemelve Bastrnák Tibor polgármester személyes aktivitását a katolikus egyházzal való együttműködés terén, hangsúlyozva a jó viszony fontosságát a lelki és világi vezetők közt.” (Komáromi Lapok, 2008.4.16.)
A lap április 30-ai száma már azt közli, hogy a plébánia megszüntette az előfizetést, ami 170 példányszámot jelent összességében. A Pézé aláírással jegyzett cikkíró amellett, hogy azon búslakodik, hogy az idős Remény-barát híveknek ezután már nem a templomban, hanem a tőle kb. 20 méternyi távolságban levő Remény-üzletben kell megvásárolniuk kedvenc lapjukat, nemzetiségi húrokat is megpendít, amikor azt írja: „elgondolkodtató az is, hogy míg a szlovák hívek saját hetilapjukhoz hozzájuthatnak ugyanúgy, mint eddig, a szentmise előtt vagy után, a magyar híveknek ezentúl erre nem lesz lehetőségük. Mi ez, ha nem diszkrimináció?” (Komáromi Lapok, 2008.4.30.)
Hudek Rudolf, komáromi esperes-plébános, aki a fent említett lapban nem kívánt reagálni a megjelent írásokra, kérdéseinkre a következő információkat nyújtotta a megjelent cikkekkel kapcsolatban:
Az év elején 25 darab Reményt voltak kénytelenek visszamondani a plébánián, mivel egyre kevesebb példányban fogyott az újság. Nem sokkal az első idézett újságcikk előtt a komáromi esperes felhívta a Remény szerkesztőségét, amellyel közölte, hogy a jövőben számítani kell majd a példányszám újabb csökkentésére, mivel egyre inkább csökken az újság iránti érdeklődés. A példányszámcsökkenéshez talán az is hozzájárulhatott, hogy korábban Bozay Krisztián balonyi lelkipásztor –egykori komáromi káplán- a Remény képviseletében dicsérően nyilatkozott a komáromi médiában az Egyház és a polgármester kitűnő viszonyáról, miközben köztudott volt a hívek körében, hogy ezen a téren jelentős feszültség áll fenn helyi szinten. Mindez sokak rosszallását váltotta ki.
Ekkor azonban még nem történt példányszámcsökkentés, csak az első megjelent cikk után. A plébánia szándékáról, mely szerint csökkenteni fogják a Remény példányszámát, egyedül az érintett katolikus hetilap szerkesztőségében tudhattak, az információt tehát feltételezhetően ők adták tovább a komáromi hetilapnak. Ezután jelent meg a komáromi hetilap első írása a témában. A dezinformációkat tartalmazó cikk után a komáromi plébános úgy döntött, nem terjeszti tovább a templomban a katolikus hetilapot, mivel nem tartja korrektnek az ügyben tanúsított magatartásukat. A hetilapot egyébként is beszerezhetik a templom közvetlen közelében levő Remény-üzletben. Ami a nemzetiségi diszkriminációt illeti, ez is hamis vád, hiszen az az igazság, hogy a hívek hozzájuthatnak a templomban a Felvidéken is megjelenő és külön felvidéki híroldallal rendelkező Keresztény Élet c. magyar nyelvű katolikus újsághoz.
Hudek Rudolf atya többször hangsúlyozta, hogy nem a komáromi polgármesterrel való viszony befolyásolta abban, hogy csökkentette, majd megszüntette a Remény újság megrendelését, hanem a hívek valós igényei és az ügyben tanúsított inkorrekt magatartás az érintettek részéről. Az esperes úr szavai megnyugtathatják a híveket, így a komáromi katolikusok nem veszítik el reményüket abban, hogy a komáromi plébánia minden támadás és félretájékoztatás ellenére nemzetiségre való tekintet nélkül továbbra is gondoskodik mindenki számára a megfelelő lelki-szellemi táplálékról.

Felvidék Ma/Matteo