Az Európai Bizottság a 30 korona 126 fillér átváltási árfolyamot javasolja Szlovákia számára. A Bloomberg ügynökségnek ezt több névtelen brüsszeli forrás is megerősítette.
A javaslat azt jelenti, hogy az unió vezetői figyelmen kívül hagyták a szlovák kormány legutóbbi, a korona megerősítésére vonatkozó kijelentéseit. Az értesülést a Pénzügyminisztérium és a jegybank nem kívánta kommentálni. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a javaslat ignorálja Szlovákia kérelmét arra vonatkozólag, hogy erősebb koronával szeretne az eurózónába lépni, ami elősegítené az infláció elleni harcot.
Robert Fico kormányfő június 28-án a Szlovák Rádió műsorában elmondta, hogy sokkal jobban örülne egy erősebb koronának, mint a jelenlegi középárfolyam. Pár nappal később hozzátette, hogy már ennek az elésére is nagy siker, mert ez már az alsó határ.
A jegybank szóvivője a hírre azzal reagált, hogy „meg kell várni a hivatalos bejelentést”.
Felvidék Ma, Pátria, sk