Tizenöt évvel ezelőtt zajlott a komáromi nagygyűlés, a szlovákiai magyarság rendszerváltozás utáni történetének legnagyobb méretű megmozdulása, mely az önkormányzatiság megerősödése mellett tette le voksát. Szabó Olga Pat község polgármestere volt akkor, most visszaemlékezik a nagygyűlésre – és párhuzamot von napjaink történéseivel:
Emlékszem, a Csallóközi Városok és Községek Társulásának Tanácsa minden mondatot alaposan megfontolt, úgy fogadta el azt a felhívást, melyben nagygyűlésre hívta össze a szlovákiai magyar választott képviselőket és polgármestereket 1994. január 8-ára Révkomáromba, hogy ott közösen fogalmazzák meg:
– azon a területen, ahol a magyar lakosság jelentős számban él, egy saját önkormányzattal és saját közigazgatással rendelkező különleges jogállású tartomány kialakítására van szükség az Európa Tanács 1201-es ajánlása alapján
– igényüket a szlovákiai magyar nemzeti közösség jogállásának rendezésére, összhangban a magyar koalició parlamenti képviselői által kidolgozott alkotmánytörvény-tervezettel
valamint:
– válasszanak meg egy száz tagú bizottmányt a nagygyűlés résztvevői közül amelyet megbiznak a gyűlés határozatainak megvalósításával.
Ennek a felhívásnak nem csak az volt a következménye, hogy a következő tanácsülésre már csak a tanácstagok egy része jött el, hanem elkezdődött egy sajtóhadjárat és lejárató kampány a nagygyűlés szervezői ellen. De kik is voltak azok? Bölcs József Komáromfüss, Harsányi Imre Gúta, Dr. Kvarda József Csenke, Dr. Lojkovič Sámuel Nagymegyer, Pálfy Dezső Nagyszarva, Pásztor István mérnök Komárom, Szabó Edit Bátorkeszi, Dr. Szabó Olga Path, Szkukalek László mérnök Nemesócsa polgármestere.
Mi voltunk akkor „az ország szétverői, voltunk irredenták, magyar bérencek, alkotmánysértők és törvényszegők” a sajtó és a szlovák közvélemény egy része szerint.
Megbízott képviselőink meghallgatáson vettek részt a köztársasági elnöknél, és parlamenti bizottságban. Lelki nyomásgyakorlással akarták elérni, hogy mondjunk le eredeti elképzelésünkről, és ne tartsuk meg a gyűlést. Ennek ellenére a nagygyűlést több mint 3500 választott képviselő és polgármester részvételével megtartottuk.
A szlovákiai magyarság helytállásból jelesre vizsgázott. A választott képviselők eljöttek az ország legtávolabbi magyarlakta zugából is, annak ellenére, hogy a hatalom a sajtó, a hivatali bérencek és a rendőrség bevonásával mindent megtett azért, hogy ne jussanak el Révkomáromba.
Fontos állásfoglalást fogadtunk el az az önkormányzatok jogi helyzete, a közigazgatási és területi átszervezés, a szlovákiai magyarság alkotmányos jogállásával kapcsolatban.
Emlékszem, a szlovákiai magyarság akkori politikai képviseletének tagjaként az Együttélés Politikai Mozgalom, és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom támogatta a CSVKT Tanácsának kezdeményezését, de Magyar Polgári Párt nem értett egyet azzal. Ilyen előzmények mellett a szervezőknek el kellett tekinteniük a különleges jogállású tartomány létrehozásától és a száz tagú bizottmány megválalsztásától. Ezért a Nagygyűlés a választott parlamenti képviselőket kérte fel és bízta meg a határozatok megvalósításával.
Sajnos, arra is emlékszem, hogy parlamenti képviselőink hol azért, mert ellenzékben voltak, hogy azért, mert a kormányban, nem igazán foglalkoztak a Komáromi Nagygyűlés célkitűzéseivel.
Ennek ellenére az Európai Unióba való belépés kapcsán szükségessé vált a Szlovák Köztársaság csatlakozása:
– a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájához / a Szlovák Törvénytárban a 336/2000 sz. alatt jelent meg 2000. 10. 19-én, hatályos 2000. 6- 1-től/
– Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Chartájához / Szlovákia aláirta Strasburgban 2001. 2. 20-án, érvényes Szlovákiában 2002. 1. 1.-től/
– Európai Keretegyezményhez a határon átnyúló együttműködésről /a Szlovák Törvénytárban 78/2001 szám alatt jelent meg , érvényes Szlovákiában 2001. 5. 2-től./
Ezeknek a dokumentumoknak a szlovákiai jogrendbe való beépítése a nagygyűlés célkitűzései közé tartozott. Nem kellett 10 év, hogy Szlovákia ratifikálja azokat. Az ország állítólagos szétverőinek, az alkotmányellenesen ténykedőknek, magyar irredentáknak akiket a nagygyűlés után a közéletből el kellett távolítani, igazuk volt. A jövő egy demokratikus és alulról építkező társadalomé.
De erre mondják azt, hogy nem ilyen lovat akartunk. Mert nem az egészet, hanem csak egy részét vettük át a dokumentumoknak. És nem azt a részét ami a szlovákiai magyarság számára a legfontosabb lett volna.
Az ország közigazgatási és területi átszervezése is csak az államalkotó nemzetnek felel meg. A kisebbségek érdekeit nem vették figyelembe. Sőt! Úgy hozták létre az új közigazgatási területeket, hogy a magyarok számaránya a lehető legalacsonyabb legyen.
A nagygyűlés idején, azaz 15 évvel ezelőtt különösen időszerű volt az önkormányzatok jogainak és kompetenciájának bővítése, valamint a szükséges pénzeszközök bebiztosítása.
A helyzet csak annyit változott, hogy a hatásköröket bővítették ugyan, de a pénzeszközök hiányoznak. Az iskolákkal járó jogkörök jelentős részét leosztották az önkormányzatoknak. Így érhető el, hogy a magyar tanítási nyelvű kisiskolákat az önkormányzatok csak jelentős nehézségek árán, vagy ne tudják fenntartani. Újra megerősödni látszanak az alternatív oktatással rokon kezdeményezések. Közéjük sorolnám a földrajzi nevek szlovák nyelvű feltüntetését a magyar tankönyvekben.
De! Komoly eredmény, hogy létrejött a Selye János Egyetem Komáromban. Ennek a ténynek azért nem tudok fenntartás nélkül örülni, mert az egyetemi oktatás színvonala, elismertsége kívánni valót hagy maga után.
A szlovákiai magyarság alkotmányos jogállása terén sem történt változás. Nem vagyunk államalkotó nemzet, nem fogadtak el törvényt jogállásunk tisztázása érdekében és jogaink bebiztosítására, holott az alkotmány 34 cikkelye így szól:
A Szlovák Köztársaságban nemzetiségi kisebbséget vagy etnikai csoportot alkotó polgároknak szavatolva van a minden oldalú fejlődés, főként pedig az a jog, hogy a kisebbségük vagy csoportjuk más tagjaival együtt a saját kultúrájukat fejlesszék, továbbá az információnak az anyanyelvükön terjesztéséhez és befogadásához való jog, a művelődési és kulturális intézmények alapításához és fenntartásához való jog. Ennek részleteit törvény állapítja meg.
Itt említem meg, hogy a sokat vitatott beneši dekrétumok és a szlovákiai magyarság, illetve német közösség kollektiv bűnösségét kimondó törvények és rendeletek a mai napig hatályosak.
Igen, tudom. Mindenkinek tele már a hócipője ezekkel a problémákkal. Százszor is beszéltünk róla, mégis marad minden a régiben. Különben is, a növekvő munkanélküliség közepette, a gazdasági hanyatlás időszakában kit érdekel ez a téma? Régi igazság az, hogy fontosabb a kenyér mint a könyv.
Voltak azonban olyan lehetőségek is az elmúlt években, amelyekkel élhettünk volna. De mi visszaéltünk.
Amikor az autonómiáról beszélünk, valami nagyot és távolit képzelünk el, valami igencsak veszélyeset, pedig nem az. Önrendelkezés. Meg lehet valósítani akár egy területen belül is. Az első megyei választásokon 2001-ben Nyitra megyében a megyei képviselőtestületben MKP-s többség alakult ki. A ránk ruházott hatalmat kihasználhattuk volna egy korrekt együttműködésre a szlovák választópolgárok képviselőivel, de mi az erő pozíciójából politizáltunk. Így aztán nem csoda, hogy egy erős magyarellenes koalíció jött létre, amely őrködik a felett, nehogy még egyszer megismétlődjön az MKP sikere.
Az aggodalmuk felesleges. Az akkori magyar képviselet mintha elfeledte volna, hogy kik és miért adtak hatalmat a kezébe, a közérdek helyett inkább a sajátját nézte. Pályáztatás helyett egyenes eladással előre meghatározott áron adták el az ingatlanokat előre meghatározott személyeknek, bérbe adták a kórházakat amik a sorozatos leépítések után egyre kevésbé alkalmasak a gyógyításra, viszont jó lehetőséget teremtenek az üzletelésre. Az utolsó nagy dobása az akkori magyar képviseletnek a szociális otthonok lenyúlása lett volna, de az idő hiányában nem valósult meg.
Ha az akori magyar képviselet a régió és a magyarság érdekeit nézte volna, lerakhattuk volna egy jól működő autonómia alapjait. Egyenlőre Nyitra megyében, később talán az ország magyarlakta területein is.
Mert nem a magyar, vagy a szlovák önkormányzat a jó, hanem az, amelyik messzemenően a szívén viseli választópolgárai érdekeit.
Választások lesznek. Európai parlamenti választások, megyei választások, köztársasági elnök-választás. A mindennapi kenyérért vívott harcban talán fel sem tűnik, hogy ez számunkra is lehetőség. Megválaszthatjuk képviselőinket. Rajtunk múlik, hogy néma leventéket választunk-e, akik hangját nem halljuk majd az elkövetkezendő évek során, vagy olyanokat, akik kiállnak érdekeinkért, és nem a saját zsebüket tömik.
Mert most nagy harc várható. Harc a szegénységgel, harc a megélhetésért, harc a mindennapi kenyérért. És természetesen – harc a hatalomért. Ha arra szavazunk majd, aki aprópénzen vásárolja a szavazatokat és magunk is beállunk a pénzért szavazók táborába , ne csodálkozzunk, ha nem lesz ipari park, így munkánk sem, és árucikk lesz az egészség, ami csak azoknak jár, akik meg tudják fizetni.
Itt az ideje, hogy tudatosítsuk: rajtunk is múlik, tőlünk is függ a jövőnk. Ki kell állnunk érdekeinkért, mert azt hiába várjuk, hogy más kaparja ki nekünk a sült gesztenyét. Ki kell állnunk, fel kell vállalnunk magyarságunkat. Mint ahogy a szlovákok felvállalják hovatartozásukat, itt az ideje, hogy mi is megtegyük. Lehet, hogy csak azzal, hogy magyarul írjuk és tüntetjük fel iratainkon nevünket. Lehet, hogy csak azzal, hogy magyar iskolába járatjuk gyermekünket. Lehet, hogy csak azzal, hogy magyarul kérjük az üzletben az árut. Lehet, hogy azzal, hogy minden elégedetlenségünk ellenére elmegyünk szavazni és megkeressük az MKP listán azokat, akik felvállalják, amit a Komáromi Nagygyűlésen a galántaiak transzparensén láttunk: Mindig magunkért, soha mások ellen, és feladatuknak tartják: Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk és nem is kevés. (Megjelent a Dunatáj c. regionális lapban)
