Both Enikő, a Pátria Rádió főszerkesztője portálunkhoz egy levelet juttatott el, azzal a kéréssel, hogy annak adjuk helyet, illetve juttassuk el azt olvasóinkhoz.
A levelet teljes terjedelmében közöljük:
„Vegyes érzelmekkel értesültem a médiából arról, hogy az Magyar Koalíció Pártja kezdeményezésére egy „Pátria Rádió megmentő csapatot” szeretnének összegrundolni. Örömmel fogadtam azt a tényt, hogy az MKP is úgy érzi, változtatni kell, és ebben megmozdult valami. Ugyanakkor döbbentem tudatosítottam azt, hogy a 89-es forradalom évfordulóján egy magát demokratikusnak valló pártnak eszébe jut pártirányítással „szakmai csoportot” szervezni egy médium „megmentésére”. 20 évvel ezelőtt azért fogott össze mindenki, hogy a demokratikus berendezkedésre építsük jövőnket, amelynek egyik kulcskérdése volt a közszolgálati média elválasztása a pártélettől. Emlékszünk még a pártok által kinevezett szakemberkékre és bábfigurákra is, akiket minden bizonnyal senki nem sír vissza.
El kell mondanom, hogy a rádió vezetőjeként én nem tartok kétnaponta sajtótájékoztatót, azonban a munka mégis folyik. Mikor e feladatot elvállaltam, egy megújuló Pátria Rádiót láttam magam előtt, amelyről lerázva a port és ledobva a provincionalizmus nyomait egy széles körben hallgatott, közkedvelt csatorna lehet. Egy ilyen pozícióban kényelmesebb lett volna megfelelni a pártembereknek, és azzal ellubickolni a pozíció adta előnyökkel, azonban én mégsem erre vállalkoztam. Tudtam, hogy ha csak elüldögélek, nem törődve az egyre csökkenő hallgatottsággal és a fokozatosan egyre inkább elöregedő hallgatói bázissal, illetve az új , harmincas-negyvenes hallgatók egyre égetőbb hiányával, akkor is szeretni fognak. Azonban én nem ezért vállaltam a feladatot. A Pátria vezetését én kihívásként fogadtam, amely bizonyosan sok ellenvetéssel és ellenségeskedéssel jár majd, de majd belátjuk, hogy hosszú távon megéri. Túlzással, a szlovákiai reformokat is hozhatnám példaként, amelyek igencsak húsbavágóak voltak, azonban a kemény döntések meghozták később a gyümölcsöt. A politikát figyelve láthatjuk azt is, amikor a populizmus kerekedik a valós változások fölé, neadjisten valaki pontosan abból kovácsol magának politikai tőkét. De biztosan azt akarjuk?
Sajtótájékoztatón való villogás hiányában el szeretném mondani, hogy az MKP nyitott kapukat dönget. Már a párt-szakértő-médiabizottság megfogalmazása előtt jó pár héttel léptem kapcsolatba a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának vezetőjével, Petőcz Kálmánnal, és jeleztem, hogy egy konstruktív társadalmi vitát, és azt követő konszenzust tartok fontosnak a Pátriával kapcsolatosan. Nem a pártkatonákat, hanem a civil szervezeteket szeretném bevonni széles körben, hogy az átalakítás részleteit megvitassuk, felvázoljuk és teljesítsük. Mivel egy közszolgálati rádiónk van, ezért nehéz egyszerre megfelelni egy széles körnek, vagy más szóval a „közízlésnek“, de nem tudom elfogadni azt, hogy a fiatalabb korosztályt nem szólítjuk meg az éterben. Megtartva és megbecsülve az eddigi hűséges hallgatóinkat kíváncsi vagyok például az egyetemi önkormányzatok véleményére is, hogy milyen közszolgálati rádiót hallgatnának szívesen. Természetesen megkerülhetetlennek tartom az olyan szervezeteket, mint a Csemadok, azonban ezeknek a szervezeteknek is rá kell eszmélniük arra, hogy a viszonyrendszert a mostani korhoz kell igazítani. Bővült a politikai kínálat a szlovákiai magyarok életében, ezért számomra teljesen elfogadhatatlan az egyoldalú tájékoztatás, amelynek a tendenciáit sokszor tapasztaltam korábban. A közszolgálatiság megköveteli a tájékoztatás teljes skáláját, a hallgatóra bízva a döntést, ezért nem lehet a rádió senkinek a szócsöve. Persze, értem én azt is, hogy akinek ez korábban kényelmes volt, az most hirtelen félreveri a dobokat.
Az átalakítás kemény döntések sorát követeli meg a vezetőktől. Magánemberként tapasztaltam, hogy milyen kegyetlen dolog az, amikor az édesapámat a nyugdíjkorhatár előtt elbocsájtották. Amikor viszont az emberek pénzéből szól egy rádió, akkor viszont vezetőként sajnos nem irányíthatnak az érzelmi döntések. Átalakításra van szükség, új dinamikus munkaerő bevonására, hogy ez a rádió mindenkihez szóljon. Néha a fájdalmas döntések sem elkerülhetőek. Ezek közül az egyik szerkesztőnő elbocsájtását kiemelném, amely döntés sok álmatlan éjszakát okozott. Ő a szlovákiai magyar rádiózás egyik legügyesebb szerkesztője, akinek szerkesztői szakmai rátermettsége megkérdőjelezhetetlen. Nem is értem, hogy a megválasztásom előtt miért is nem fogadta el a kétszer felkínált igazgatói széket, amelyet követően én kaptam lehetőséget. Viszont nem tudott igazodni az én szakmai elképzeléseimhez, és egy ideig két dudás játszott egy csárdában. Mikor már túl nagy volt a hangzavar, döntenem kellett. Vagy a programom teljesítésére szavazok, vagy a végtelen viták árnyékában fogok tapogni egy helyben.
Arra kérek mindenkit, hogy bízzanak a pályakezdőkben! Nálunk nincs igazi szakmai nevelés, nincs szlovákiai magyar újságíróképzés, ezért biztosan hibázni is fognak. Kárörvendően mutogathatunk rájuk, vagy akár segíthetjük munkájukban őket. A következő szakmai generáció kinevelése a kutya-kötelességünkhöz tartozik, amelyre késő akkor ráeszmélnünk, amikor már a hajó süllyed. Viszont ez a folyamat nagyon fontos, hogy nem a lemerevedett szakmai sémákhoz, és a húsz éve nem változtatott „mert mi így szoktuk“ alapon dolgozó régi szerkesztők jelenlétében zajlik. Tévedés ne essék, a szerkesztőségben itt vannak a modernen, nyitottan és változásra képesen gondolkodó, cselekvő régi motorosok is. Én teljes bizalommal fordulok a pályakezdők irányába, támogatva és buzdítva őket, amelyet mindenki bizonyosan megért, ha családon belüli bizonytalankodó pályakezdőkre gondol. A szerkesztőség huszonévesei már a saját rádiójukat csinálják. Remélem, mikor ők lesznek a negyvenesek, az én generációm örömmel fogja nekik a szakmai teret szabadon hagyni.
Őszinte örömmel fogadom, hogy egy társadalmi vita és egy összefogás indul a Pátria ügyében. Célom egy szakmai vitaanyag felvázolása, amelyet szervezetekkel, civilekkel és magánszemélyekkel egyaránt közösen formálnánk. Születnie kell egy közös anyagnak, megtalálva a metszéspontokat, hogy egy irányba evezzünk, ezzel gyorsítva a teljes átalakítást. Túl sokan ütnek minket manapság ahhoz, hogy még személyeskedve mi is egymásra támadjunk, minden fórumon. Arra kérek minden Pátria iránt aggódót, hogy konstruktív hozzáállásával segítse a munkánkat, és a hangulatkeltés helyett poroljuk le közösen a mi Pátriánkat. Hiszem, hogy többen vagyunk azok, akik ezt így gondolják.”
Both Enikő
