Interjú az MKP parlamenti frakciójának vezetőjével
A Magyar Koalíció Pártjának megalakulása óta frakcióvezetőként tevékenykedik a parlamentben – különböző körülmények között. Míg 1998–2006 között egy kormánypárt képviselői csoportját vezette, a 2006-os parlamenti választások után ellenzéki párt az MKP.
Lát valamilyen alapvető különbségeket a két időszak parlamentjeinek működése között?
– Óriási a különbség. A korábbi két választási időszakban a kormánykoalíció a parlament működését tekintve másként politizált. 2006 előtt több törvénytervezetet az ellenzék és a kormánykoalíció közösen dolgozott ki, vagy a kormányjavaslatot ellenzéki módosításokkal hagyta jóvá a törvényhozás, vagyis az elfogadott törvényekben az ellenzék véleménye is tükröződött. Ami viszont a 2006-os parlamenti választások után „beköszöntött”, arrogáns politizálásnak minősíthető. A parlamenti bizottsági helyek elosztásánál még figyelembe vették a kormányzó és ellenzéki pártok mandátumainak arányát, de ezzel véget is ért a korszerű demokrácia elveinek érvényesítése. A hatalomgyakorlást a kormánykoalíció azóta úgy értelmezi, hogy a többség azt tehet, amit akar. Ha megnézzük, hogy 2006-tól hány ellenzéki javaslatot fogadott el a parlament, akkor szembeötlő a különbség. Az ellenzéki pártok kezdeményezése csak akkor számíthatott sikerre, ha annak pozitív hozadékát valamelyik kormánypárt is felismeri, és valamelyik képviselőjük saját (!) javaslatként benyújtja. Ennek ellenére folyamatosan vannak és lesznek is javaslataink. A most kezdődő februári ülésre is több törvénymódosító javaslatot nyújtott be az MKP, például a nyelvhasználattal, a közúti forgalommal, a szociális ügyekkel, a biztonságpolitikával (nevezetesen a titkosszolgálat ellenőrzésével), a környezetvédelemmel kapcsolatban. Látjuk ugyan, hogy betonfallal állunk szemben, de a parlamenti munka valamennyi eszközét felhasználjuk.
A parlament működését a nagy többség általában csak a megszületett törvények és határozatok alapján ítéli meg. A plénum előtt szereplő javaslatokon túl melyek azok a fő eszközök, amelyekkel az ellenzék láttatni tudja magát?
– A bizottsági ülések témáinak megválasztása, vagy az ott folyó törvényelemző munka során tehetnénk sokat, de most ezeken is az az arrogancia nyilvánul meg a kormánypártok részéről, mint a plénum ülésein. Jó eszközt jelentenek számunkra az interpellációk és az ún. azonnali kérdések. Ez utóbbiak egy normálisan működő parlamentek esetében az ellenzék „fegyverei” arra, hogy számon kérjék a kormányzat munkáját, de Szlovákiában ez sem így működik. Nagyon sok kérdést fogalmaznak meg kormánypártok képviselői is a miniszterekhez címezve, s ezzel is csökkentik az ellenzék esélyeit. Ők általában a kormányzat sikereiről kérnek beszámolót, de a sorsolás folytán – mert így dől el, kinek a kérdése kerül a plénum elé – nekünk is többször sikerült már ráirányítani így a közvélemény figyelmét egy-egy problémára.
Ami a jelenlegi parlamenti működés alapelvét, a „kormányzati hengerlést” illeti, egy kivételről azért tudunk. Az MKP törvénytervezete jelentette ezt, amikor a parlament a közoktatási törvényt módosította úgy, hogy a magyar iskolások tankönyveiben a földrajzi neveket először magyarul, azt követően (zárójelben vagy törtjel után) szlovákul tüntetik fel.
– Igen, ezt nagy nehezen, de sikerült elfogadtatnunk. Ám fehér hollónak számít, annak a bizonyos kivételnek, amely csak erősíti a szabályt. Tudatosítanunk kell azonban, hogy ez sem azért történt meg, mert a kormánykoalíció változtatott a parlamenti munka jellegén, hanem azért, mert úgy vélték, hogy a nemzetközi színtéren ez elfogadhatóbbá teszi a szlovák koalíciós többség politizálását.
Az ellenzékben politizáló Magyar Koalíció Pártja a Lisszaboni Szerződés ratifikálásakor került leginkább a figyelem középpontjába. Mint ismeretes, ehhez alkotmányos többségre volt szükség, az ellenzéki pártok közül viszont csak az MKP támogatta a jóváhagyást, ennek köszönhetően tudta megszavazni a szlovák parlament az Európai Unió működésének új alapszerződését. Akkor olyan vádak érték az MKP-t a szlovák ellenzék részéről, hogy nem is ellenzéki párt. Jogosak voltak ezek?
– Az MKP addig is, és azt követően is számtalanszor igazolta, hogy komoly ellenzéke a jelenlegi kormánykoalíciónak. Ezt az idő is igazolta. Az MKP a parlamentben akkor sem szigetelődött el, a többi ellenzéki párt frakciójával folyamatosan együttműködött, s azóta ez a parlamenten kívüli közös fellépésekre is kiterjedt. De maradjunk a parlament falain belül: éppen most nyújtottuk be közösen a belügyminiszter elleni bizalmatlansági indítványt. Mi már 2006-ban, Malina Hedvig megverése után javasoltuk ezt, de ehhez az akkori szlovák ellenzék még nem volt partner. Azóta mi történt? A belügyminisztérium tevékenységét illetően számos botrányos eset zajlott le – közülük számunkra talán a 2008-as dunaszerdahelyi DAC-Slovan mérkőzésen történtek jelentik a legfájóbb pontot, de vertek Pozsonyban fekete ruhás idegenek emberjogi aktivistákat, rendőreink kazah újságírónőt is –, és most, a poprádi–írországi repülőjárat körüli robbanószer-botrány a többi ellenzéki párt számára is egyértelművé tette, hogy itt a felelősségre vonás ideje. Jól jellemzi a szlovákiai állapotokat, hogy egy párját ritkító nemzetközi botrány kellett ehhez! Ötven ellenzéki képviselő aláírása szerepel a Robert Kaliňák belügyminiszter elleni bizalmatlansági indítványon, köztük az MKP 15 képviselőjéé is.
Meg kell említenünk, hogy ebben a választási ciklusban történt meg először, hogy az MKP-frakció kisebb, mint megalakulása idején, hiszen 2006-ban még 20 képviselője volt a magyar pártnak. Ön, frakcióvezetőként hogyan viselte a felvidéki magyar egység megbomlását?
– Bevallom, nagyon érzékenyen érintett, hogy öten kiléptek a frakciónkból. Frakcióvezetőként úgy éreztem, személyes felelősségem is van ebben, ezért felajánlottam lemondásomat, a frakció azonban nem fogadta el. Tiszta lelkiismerettel mondhatom, megpróbáltam mindent, hogy ezt elkerüljük, nem sikerült, de ez nem jelenti, hogy a 15 képviselő, aki az MKP-frakciót alkotja, nem fog mindent elkövetni ezek után is a felvidéki magyarság érdekérvényesítése ügyében. Nekünk a közösségi érdek szent és sérthetetlen. Az, hogy valaki egyéni vagy bizonyos csoportérdekeket akar előtérbe helyezni, elfogadhatatlan számunkra. Rossz helyzetben vagyunk, olyan kormánykoalíciója van Szlovákiának, amelynek részese a Szlovák Nemzeti Párt, állandó támadásoknak van kitéve az itt élő magyarság. Amikor ilyen politikát folytatnak ellenünk, még inkább megengedhetetlen, hogy gyöngítsük sorainkat. Ismétlem, sajnálatos, ami történt, de nekünk továbbra is azon az úton kell haladnunk, melyen elindultunk: az MKP programja és a felvidéki magyarság érdekképviselete az elsődleges.
Ön a korábbi választásokon leadott elsőbbségi szavazatok alapján az MKP legnépszerűbb politikusai közé tartozik. Minden bizonnyal „királyi skalpot” jelentett volna a kilépettek új pártjának, ha önt is a soraikban tudhatnák, hiszen a volt pártelnököt egyetlen széles körben támogatott politikus sem követte. Szembesült ilyen kísértéssel?
– Ez fel sem merült bennem. Amikor ilyen támadások érik a nyelvhasználatunkat és az oktatásügyünket, halálos bűn megbontani a magyar egységet. Ami történt, azt nagyon rossz, helytelen és a közösségünknek ártó lépésnek tartom. Ilyen körülmények között nem is gondolkodhat olyanon egy választott képviselő, hogy máshol próbáljon érvényesülni, mint ahová a választópolgárok állították. Az MKP-ban mindenki megtalálhatja a helyét, aki valóban a közösségért akar tenni, akinek viszont a saját kis érdekei voltak a fontosak, gyakorlatilag csatlakozott ahhoz a frontális támadáshoz, amit a kormánykoalíció pártjai vezetnek ellenünk.
Mit tart tehát a kor üzenetének, illetve a legfontosabb aktuális tennivalóknak a felvidéki magyarság választott képviselői számára?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy a sikeres európai parlamenti és megyei választásokat követően a parlamenti és önkormányzati választásokon, majd egy évvel később, a népszámláláskor is helyt álljon közösségünk. A választások nem arról szólnak, hogy ez vagy az a személy bejut-e a parlamentbe, hanem hogy a felvidéki magyarságnak mennyire lesz erős legitim képviselete Szlovákia törvényhozásába. Nagyon sokan évek óta arra várnak, hogy meggyengítsék a mi képviseletünket. Mi erre megkeressük és meg is találjuk a választ. Mint ahogy megtettük ezt a megyei választások során Pozsony megyében is, ahol olyan elgondolással módosították a játékszabályokat és osztották fel a választókörzeteket, hogy lenullázzák a magyarok bejutási esélyét. Ennek ellenére összeszedtük magunkat, és a körülményekhez képest a maximumot hoztuk, a Szenci járásban valamennyi képviselőjelöltünk bejutott Pozsony Megye Önkormányzatába. Valami hasonlót kellene véghezvinnünk a parlamenti választások során is. Tudatosítanunk kell valamennyiünknek, egy tál lencséért nem szabad eladni közösségünk képviseletét. Nálunk minden megmérettetés létkérdés, hiszen a megmaradásunkért küzdünk. És mert számbeli kisebbségben élő népcsoport vagyunk, szükség van a parlamenti képviseletre, mert a nemzetközi porondon – amikor szükség van rá – csak így tudunk támogatókat szerezni ügyeinkhez. Az identitásunkkal kapcsolatos értékrendből nem engedhetünk! Nem úgy kell valamit elérnünk, hogy ahhoz valamit feladunk magunkból, hanem saját identitásunk erősítésével párhuzamosan kell jobbá és élhetőbbé tenni szülőföldünket.
Szabad Újság, Oriskó Norbert
