Csémy Tamásnak, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége alapító elnökének a Szövetség megalakulásának 20. évfordulója alkalmából Prágában elmondott beszéde:
Tisztelt Nagykövet Úr! Tisztelt vendégeink, tisztelt tagtársaim, Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy nagy szeretettel köszöntsem Önöket. Fontosnak tartom, hogy a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége megszervezte ezt az ünnepi megemlékezést, örülök, hogy itt lehetek, s köszönöm, hogy lehetőségem van szólni Önökhöz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ünneplésre gyűltünk ma össze. Szövetségünk megalapításának huszadik évfordulójáról emlékezünk meg. Húsz év, vagy hangzatosabban kifejezve: egy évszázad ötödrésze, valóban egy olyan alkalom, amikor már lehet emlékezni és ünnepelni.
Röviden szólni szeretnék a Szövetségünk megalakulása előtti időkről. Először is feltétlenül ki szeretném hangsúlyozni, hogy megalakulásának előfeltétele a totalitárius kommunista rendszer bukása volt. Ez a kijelentés ma közhelyszerűnek tűnhet, viszont elmondhatjuk, hogy ez a rendszer Csehszlovákia cseh országrészeiben nem tűrt meg semmiféle magyar jellegű szervezkedést.
A két csehországi magyar diákkör: az Ady Endre Diákkör és a Kazinczy Ferenc Diákkör is csak a diákság mindenkori nagyobb mozgékonyságának és leleményességének köszönhette megtűrt létezését. Azt, hogy a csehországi magyarság mai szemmel nézve nagyon gyorsan megteremtette saját szervezeti kereteit több együttható tényezőnek köszönheti. Egyrészt az általános „forradalmi” lelkesedésnek, hiszen szinte pillanatokon belül olyan gyorsan változott meg sok minden, hogy akkoriban semmi sem tűnt lehetetlennek, másrészt annak, hogy Prágában léteztek olyan magyarok, akik jól ismerték egymást, jórészt az Ady Endre Diákkörnek és a Prágai Magyar Kulturális Központnak köszönhetően, s akik lelki szemei előtt ott lebegett a csehországi magyarok önszerveződésének a lehetősége, s akik mertek is ennek érdekében cselekedni.
1990. február 24-ei alakuló közgyűlésünk jelenti számomra annak a folyamatnak a kezdetét, amelynek mindnyájan részesei voltunk és vagyunk. Visszaemlékezve az akkori célkitűzéseinkre, elfogadott programunkra és alapszabályunkra, elemezve azokat, nem kis meglepetésünkre megállapíthatjuk, hogy azok az idő folyamán alig változtak. Örömmel nyugtázhatjuk tehát, hogy az alapok, amelyekre képletesen mondva építettük szervezetünket, szilárdak és időtállóak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden, ami húsz év alatt
a szövetségünkben megtörtént, ideális és hibátlan volt, hiszen mi emberek mindnyájan esendőek, gyarlók és hibázók vagyunk.
Figyelemmel kísértem szövetségünk tevékenységét akkor is, amikor külföldi tartózkodásom miatt nem tudtam közvetlenül részt venni munkájában, s elmondhatom, hogy taglétszámához képest tevékenysége jelentősen gazdagította az egyetemes magyarságot is. A Csehországban élő magyarság létéről Szövetségünk közvetítésével nemcsak a Kárpát-medencében élő nemzettársainkhoz jutott el hír, hanem a világszerte szórványban élőkhöz is.
S amit szintén nagyon fontos megjegyezni: szervezetünknek soha nem voltak ún. „zűrös ügyei”, a közpénzekkel mindig megfelelően el tudott számolni, vállalt kötelezettségeit hiánytalanul teljesítette.
Viszont mi vár bennünket a jövőben? Hogy alakul a magyarság létszáma a 2011-es népszámlálás szerint? Lesz-e fiatalság, utánpótlás? Tudunk-e a kor kívánalmai szerint tevékenykedni, meg tudjuk-e találni a megfelelő válaszokat a kihívásokra? Nem fáradunk-e el, nem dőlünk-e ki a sorból, nem fásulunk-e el, vagy nem válik-e kényszerű rutinná tevékenységünk? Tudom, hogy egy szórványban élő közösség számára a válasz ilyen kérdésekre mindig nehéz. S talán nem is lehet jó lelkiismerettel megválaszolni őket. Ezekről a kérdésekről gondolkozván kikapcsolódásként belelapoztam a kis példányszámban, milleniumunk évében megjelent A magyarokhoz c. prózaantológiába, amely rendhagyó módon egy kunsági poéta, Körmendi Lajos versét is tartalmazza. A vers így szól:
A magyarsághoz
Az igazán
fontos
dolgokról
nem szavakkal,
hanem
egy egész
élettel
lehet mondani
valamit.
Igen! A költő megadta a választ kérdéseimre. Akkor lesz sikerre esélyes bármilyen tevékenység, ha szívvel-lélekkel, úgymond egy egész élettel végzik azt, s akkor a kétségek és a bizonytalanság is teljesen más színben tűnnek fel. Úgy érzem ez a lelkesedés volt a mozgatórugója Szövetségünk elmúlt húsz évének, s ha az Isten is úgy akarja, ez fog segíteni bennünket a következő húsz, vagy akár még sokkal több évben is.
Tisztelt jelenlévők, kedves Barátaim!
Tekintettel arra, hogy alapításától kezdve tevékenyen részt vettem Szövetségünk munkájában, engedjék meg, hogy hálával emlékezzek meg mindazokról, akik már nem lehetnek itt velünk, de a közösségünk alapítói, gazdagítói és tevékeny részesei voltak, egyben megragadjam az alkalmat és szívből megköszönjem minden tagunknak, segítőnknek és szimpatizánsunknak a munkáját, amellyel hozzájárult nemes céljaink eléréséhez. Egyúttal mindenkit kérek, hogy továbbra is az elhangzott vers szellemében járuljon hozzá magyarságunk életéhez és boldogulásához.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Csémy Tamás, a CSMMSZ alapító elnöke
Prága, 2010. március 13
