Olvasom a mai hírek közt, hogy szétosztotta a kormányhivatal a kisebbségi kultúra támogatására szánt pénzösszeget. Egy kicsit megkésve ugyan, amit kulturális rendezvényeink bánnak, de nagyjából az elvárásoknak megfelelőek – intézhetnénk el akár egy kézlegyintéssel.
Ami annyit tesz, hogy többnyire azok a pályázók nem rúgtak labdába vagy csak éppen hogy, akik nem biztosították minden körülmények közt lojalitásukról azt a pártot, akinek a jelöltje a pénzelosztásért miniszterelnök-helyettesként felelős. Persze, tudom én: sok volt a pályázat, a pénz meg kevés, mert hogy az mindig kevés, mégis meggyőződésem, hogy a látszatra azért jobban adhattak volna a fiúk és lányok. Talán többre mentek volna azzal, ha vélt vagy valós ellenségeiket is bevonják a játékba, s nagylelkűségüket megcsillogtatva megdobják őket is legalább egy kis aprópénzzel. Akkor talán nem lett volna ennyire szembetűnő a dolog. Ám ők nem így tettek, mert a hatalom nyilvánvalóan elvakította őket, s a bosszúvágyuk erősebb volt a józanésznél. Arról már inkább nem is szólnék, hogy legnagyobb kulturális szervezetünk, a Csemadok, amelyet olyan nagy előszeretettel hoznak összefüggésbe a magyar párttal – minő véletlen – méltánytalanul keveset kapott a támogatásokból, vagy hogy a Felvidék.ma honlapnak sem igazán sikerült megnyernie a szőrös szívű bírálóbizottság tagjainak tetszését, ugyanis egyetlen kanyi nem sok, annyit sem kaptak. És még sorolhatnám. S hogy a könyvkiadók közül éppen a Kalligram Kiadó kapta a legtöbb támogatást – kereken 100 ezer eurót, s az általa benyújtott pályázatok magasan a legsikeresebbek voltak? Azon a tények ismeretében valószínűleg csak kevesen lepődtek meg. Nem azt mondom, hogy a Kalligram nem érdemli a támogatást, dehogy. Sok remek kiadvánnyal bizonyított már az évek során, de azért talán az arányok – így a tények ismeretében – lehettek volna egy kicsit árnyaltabbak. De nem is erről szeretnék most beszélni, inkább néhány érdekességre szeretném felhívni a figyelmet anélkül, hogy szándékomban állna bárkit is bántani vagy megsérteni a tisztelt pályázók közül, a példákat csak az összehasonlítás kedvéért hozom fel.
A Kalligram Kiadó 100 ezres támogatásán felül a kiadói tevékenységekre, további 30 ezret nyert a Kalligram című kiadványára. Nyilván ezt ellensúlyozandó a tisztelt bíráló bizottságnak erősebben nyomott a ceruzája a másik nagy szépirodalmi kiadványunk, a Madách-Posonium gondozásában megjelenő Irodalmi Szemle esetében is, s neki is megítélték a 30 ezres támogatást, csak hogy szó ne érje a ház elejét. Méltánytalanul alacsonynak tartom viszont a legnagyobb vallási katolikus hetilapunknak, a Reménynek megítélt támogatást. Legnagyobb közéleti hetilapunkról, a Szabad Újságról már nem is beszélve, amelynek a regionális Csallóköztől is jóval kevesebb támogatást ítéltek meg – 15 ezer eurós összegben. Persze ezen sincs mit csodálkozni, hiszen egyetlen napilapunkkal ellentétben a Szabad Újság gyakran néz a kormányon lévő szlovák-magyar vegyes párt körmére, nem habozik kimondani az igazságot, ha úgy gondolja. Hallottam már azt is, hogy némelyek ezért a magyar párt lapjának is titulálják csúfolódva, csak mert nem a hatalmon lévő párt feltétlen kiszolgálója.
A támogatást nyert könyveket szemlélve is rábukkantam egy-két érdekességre. Az egyes könyvpályázatoknak megítélt támogatások nagysága úgy 1000-től 12 ezer euróig terjed. Vegyes a kínálat, van ilyen is, olyan is: a szépirodalomtól a tényfeltáró irodalmon keresztül egészen a dokumentumgyűjteményig. Ami rendjén is lenne, csak azt nem értem, hogyhogy nem jutott támogatás Mács József Bolondok hajóján című kötetére, amelyet a Madách-Posonium pályázott meg. Igazán nem akarok akadékoskodni, de úgy gondolom, hogy Mács József felvidéki magyar írónk könyve megérdemelte volna a támogatást Igaz ugyan, hogy ő sem tett lakatot a szájára, amikor úgy érezte, hogy tragédia volt a felvidéki magyarság számára a szlovák-magyar vegyes párt megalakulása, s ezt nem volt rest leírni sem. Mindenki számára érthetően és velősen összefoglalva a helyzetet. Ez lenne talán az ok? Vagy esetleg a bíráló bizottság nem is ismeri Mács Józsefet? Pedig a kisebbségi főosztályvezető annak idején, amikor bizonyos kétségek merültek fel a bizottság összetételét illetően, nagyon vehemensen védte a mundér becsületét, mondván, semmiféle politikai összefonódásról szó sincs, a bizottság tagjai mind kiváló szakemberek, értik a dolgukat.
A honlaptámogatás talán legnagyobb „meglepetése”, hogy nem kapott semmit a Felvidek.ma. Bár a pályázat meghatározásában nem szerepel a Felvidék szó, mármint a honlap neve, feltételezem a kérvényező Szövetség a Közös Célokért szándékosan nem írta bele, mert nem akarta provokálni a hivatalt. Hát ez nem jött be. Tény, hogy a Felvidek.ma nem igazán arról híres, hogy lakatot tenne a szájára, ha a szlovák-magyar vegyes párt nem éppen magyar közösségünk érdekeinek megfelelően cselekszik, de hogy ennek okán egyetlen centet sem érdemelne az egyik legnagyobb felvidéki magyar portálunk!? Kaptak ellenben támogatást olyan honlapok, amelyekről eddig azt sem tudtam, hogy léteznek. Bár lehet, hogy még nem is léteznek, de a pályázatok rövid meghatározásból semmi közelebbi nem tudható meg, bepötyögtetve a nevüket a keresőbe meg nem találni semmit. Biztosan jó kezdeményezés lesz a pozsonyikifli vagy a kultiplex, nem kétlem én, csak éppen azt gondolom, hogy a www.zoboralja.sk is megérdemelte volna a támogatást, még ha csak szimbolikusat is. Már csak azért is, mert Isten a megmondhatója, hogy az érintett falvakban milyen erős a szórványosodás. Azt a pár embert, aki igyekszik valamilyen módon összefogni a megtépázott közösséget, akár kórusmuzsikával, akár magyar színjátszással, de akár egy honlap szerkesztésével is, amely helyi híreket tud vinni az ott élőknek, akkor azt minden erőnkkel támogatni kell. Persze ez innen, Pozsonyból, a hivatali székekből nehezen látható.
Egy szóval a feladat letudva, a pénz elosztva. Hogy vannak elégedetlenkedők? Azok mindig is voltak, vannak és lesznek. A világ már csak ilyen. A pénz elosztása meg természetesen szigorúan pártatlan, objektív és átlátható volt, mint ahogyan a fenti példák is mutatják.
Felvidek.ma, Dunajszky Éva
{iarelatednews articleid=”29309,29310″}
