A fenti cím feltétlenül magyarázatra szorul, több tekintetben is. Először is: ami az újabb, az valójában a régebbi. Amilyen hülyén hangzik, olyan egyszerű: a felvidéki magyar közösség identitásának megőrzéséért végzett munkájának elismeréseként augusztusban átadott köztársasági érdemrend mellett Csákynak a magyar közösség ügye iránti elkötelezettségét más alkalommal is komoly elismerés illette.
Még akkor is, ha erről az “elismerők” éppenséggel nem tudtak. S az előbbinél jóval korábban is történt… (bővebben lásd alább).
Másodszor – és ez egy rövid kitérő a WikiLeaks-et illető különvéleményemet illetően: első ránézésre a WikiLeaks.org mint “leleplező portál” önmagában nem üzen semmit, csak nagykövetségi jelentések hosszas, és gyakran rendkívül unalmas, semmitmondó sorát közli. A lapok által feldolgozott és közlésre méltónak talált tartalom sem hoz túl sok újat, legalábbis semmi olyat, amit a nyitott szemmel járók ne láttak vagy legalábbis láthattak volna.
Ám a Wikileaks mint jelenség már egészen más tál tészta, fontos üzenetet hordoz számunkra. Azt üzeni, hogy világrendőréknél nagytakarítást hirdettek: amennyire csak lehet, most megpróbálják tisztára törölni a táblát és lehetőség szerint új lapokat keverni a pakliba. Az úgymond kiszivárogtatások körül kipattant(ott) balhé egy kiváló lehetőség arra, hogy eltakarítsák pozíciójukból a terhessé vált alakokat. A diplomáciai képviseletektől kezdve egészen a titkosszolgálatokig. Ez az újrarendeződés, köszönhetően a botrány zajának, már szépen csendben zajlik le, úgy, hogy talán senki se figyel rá oda.
Mi, fogyasztók mindenesetre örömmel, és a “na ugye, én megmondtam”, “sejtettem”, “mindigis tudtam” és ehhez hasonló “felhorkanásokkal” fogadjuk és nyugtázzuk az újabb és újabb szaftos kis sztorikat a politikacsinálók “titkos” kulisszái mögül.
Ennél mindenesetre sokkal jobb érzés, ha egy pozitív előfeltételezésünket igazolják vissza a színfalak mögötti homokozóban játszadozók. Ahogy például Csáky Pált illetően is történt. Csáky Pál – bármennyire is nem értettünk egyet olykor egyes nézeteivel, lépéseivel – mindig tette a dolgát a felvidéki magyarok ügyében s derekasan helytállt a nehezebb időkben is. Azon kevesek közé tartozik, akik végre nem kerülik meg a számunkra igazán fontos témákat – így például a Benes-dekrétumokat vagy az autonómiát. Míg pártbéli elnök-elődje már azt sem tudta, hogyan árulja el ezeketet az ügyeket, addig Csáky legalább melegen tartotta őket. A pozsonyi amerikai nagykövetség jelentései ezt most maximálisan visszaigazolták, amikor Csákyt a békételenkedők közé sorolták, minthogy a jelentések szerint ő az, aki e tabutémákat felveti. Nézzük a dolog pozitív oldalát: Csáky munkássága e jelentéssel valójában egy újabb elismerést kapott. Nem baj, ha a jenkik nem tudnak róla. Az üzenet úgyis nekünk szól: ez a helyes út. Sőt, az egyetlen út.
Ráadásként: egy 2008. novemberében kelt nagykövetségi jelentés arról számol be, hogy Pavol Hamzík, Meciar külügyminisztere és Fico tanácsadója Csákyt olyan szélsőségesként jellemezte, aki sokkal inkább Budapesten érzi otthon magát, mint Pozsonyban, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumában való részvételt pedig a lojalitás hiányának tekinti.
Kell ennél több?
Szűcs Dániel, Felvidék Ma
