Rudolf Chmel elégedett magával, elégedett a Radičová-kormány kisebbségpolitikájával, s azt állítja: „a kormány világos jelzést küldött, hogy a kisebbségi jogok védelme nem közömbös számára”. Nézzük közelről, miből is olvasta ki mindezt a Most-Híd kormányalelnöke!
Először: azzal, hogy három tanácsadó szerve összevonásával létrehozta az „emberjogi, nemzeti kisebbségi és nemi egyenrangúság kormánytanácsát”. Chmel azt állítja, e tanács teszi lehetővé minden további albizottságával és munkacsoportjával együtt „az emberjogi politikák keresztmetszetszerű koordinálását”, de a „civil társadalom képviselőinek részvételét is az emberjogi és kisebbségi kérdésekről folyó vitákban és döntésekben”. Uff. Ha Murphynak köszönhetően nem tudnánk, hogy ha azt akarod, hogy ne oldódjon meg soha semmi, alakíts bizottságokat, talán még örömünkre is szolgálna, hogy a korábbi kormányok önálló nemzeti kisebbségi (vagy nemzetiségi) kormánytanácsának dolgát úgy felvitte a kormányalelnök úr pártja, hogy egyben általános emberjogi és nemi egyenlőségi kérdésekben is tanácsossá léptette elő. Elvégre: a nemzeti kisebbségi is csak ember, neme is van valamilyen mindegyik tagjának, kár lenne kizárólag a nemzeti identitás kérdéseiben foglalkoztatni.
Különösen, hogy az Európa Tanács kisebbségi keretegyezménnyel kapcsolatos harmadik ajánlási csomagja is ott volt az elmúlt másfél év kormányzati pakkjában. (Lásd: www.coe.int/minorities vagy szlovákul a www.mzv.sk honlapon a Külpolitika/Emberi jogok menüpontban.) Erről az ET-jelentésről és a belefoglalt ajánlások sorsáról azonban – talán a megbékélés jegyében? – nem beszélt sem a kormányalelnök, sem nagyszerű és a magyar kisebbség nevében folyamatosan véleményt mondó pártja. Feltételezem, hogy a Most-Híd párton belüli vegyes testületeiben sem volt kérdés egyetlen ET-ajánlás megvalósítása sem, mert akkor legalább annyit elmondott volna a kormányalelnök – aki óriásplakátjain most is a kisebbségek arkangyalaként kelleti magát -, hogy az ő pártjának minden szlovák nemzetiségű tagja kiállt az ET által már harmadszor javasolt, a nemzeti kisebbségek jogállását rendező alkotmánytörvény mellett. Nem így hangzik az értékelés. Ezen azonban talán csodálkoznunk sem kell.
Mi vénebbek, akik nem most jöttünk a falvédőről, emlékezünk még: ő volt a kulturális tárca minisztere – más párt (ANO) színeiben! –, amikor fiókja mindörökre elnyelte a szlovákiai nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvényjavaslat ősváltozatát, s nem tudta azt onnan elővarázsoltatni vele az akkori – még magyar-egypárti – elődje, sem a tulajdon államtitkára… Feltételezem: a kisebbségi jogok védelme akkor sem volt közömbös a kormány számára, tehát a „jelzés” nem új, csak keményen és kitartóan ugyanolyan. Ezúttal a megbékélés és együttműködés köntösében.
Rudolf Chmel azt is elmondta a TASR kérdésére válaszolva, „ugyanilyen fontos a számára, hogy új támogatási rendszer épült ki a Kormányhivatalban. Itt a nemzeti kisebbségi kultúrák fejezetben 2011-ben négymillió eurót osztottunk ki”, s ez a 2010-eshez képest fél milliónál is többet jelentett, így a beérkezett 1700 kérelemből 1100 kapott kisebb-nagyobb összeget. Chmel azt is kifejtette: idén további fél millió euróval nőtt a keretösszeg. E mellett az emberi jogok védelmét segítő projektekre 2,2 millió euró került szétosztásra. A pénzosztást szabályozó törvényjavaslat azonban nem született meg.
Mindez tény. Az új támogatási politika azonban meglehetősen megosztotta az érintetteket. Annak idején a szlovákiai magyar sajtó és elektronikus sajtó cikkezett is az új keletű furcsaságokról. Arról például, hogy sok nem létező média kapott apanázst, míg hosszú ideje működő kulturális szervezetek, lapok vagy portálok hoppon maradtak, esetleg jelképes összeget kaptak. A tavalyi év folyamán azután kiderült, az új dotációs politika egyik fontos alapelve – lévén szó nemzeti kisebbségi kultúráról! – a többnyelvűség. (Lásd pl.: http://hu-hu.facebook.com/bratislavskerozky.pozsonyikifli#!/bratislavskerozky.pozsonyikifli?v=info#info_edit_sections; ez a média a támogatás elnyerésekor még nem is létezett.)
Chmel eredménynek tartja, hogy kiépítette a hivatalát, és hogy annak munkatársaival hozzájárult az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosításához. Az elsőben néhány „oktalan és restriktív” szabályozást sikerült kiküszöbölni, mondta, a kisebbségi nyelvhasználati törvény pedig fontosabb, mert „nagyobb összhangot teremt az államnyelvtörvénnyel, főleg a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája vonatkozásában”. Ha a be nem tartásának büntethetőségét érti ez alatt a kormányalelnök, igaza van. 2012 júliusától ez is lehetővé válik. Pénzt, törvényes intézményi hátteret viszont az új szabályozás sem teremt a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatához, és ez nem mellékes, még csak nem is közömbös ügy, hiszen elsősorban a helyi önkormányzatok szankcionálhatók majd a kisebbségi nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt.
Amit még tételesen is sajnál a kormányalelnök: hogy nem sikerült módosíttatnia a Nemzeti Emlékezet Intézetéről szóló jogszabályt. Ezt ugyan a kormány jóváhagyta, de a parlament már nem foglalkozott vele. Egy másik, nagyon is fontos szakterületéről, a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolákról az értékelés hallgat. Ahogyan hallgatott Rudolf Chmel hivatali idejének egész tartamában.
ngyr, Felvidék.ma
