Ipolynagyfalu a Középső-Ipoly mente kisközsége, közvetlen a folyó jobb partján települt, annak homokos teraszain. Határában a kutatók régi emberi települések nyomaira bukkantak, mivel e helység már a paleolit korban is lakott terület volt. Neve 1252-ben bukkant fel először okiratokban Nogfolu alakban. Egy időben Litva, majd a közeli Drégely várához tartozott, illetve a Lipthay, a Forgách, a Tersztyánszky, a Crouy és a Somssich családoknak volt itt nagyobb birtokuk.
A mai templom a XVIII. században épült a főút melletti kisebb dombon, a régi falutól északra. Ezért a templomtól távolabb, a helység régi központjában egykor harangláb is állt. A mai barokk stílusú építmény kegyura a Lipthay család volt. (Csáky, 2003:214)
A templomhajó alatt van a Lipthayak kriptája. Ezt egy vörös márvány fedőlap takarja, rajta a család címerével s az alábbi felirattal: „A Kisfaludi Lipthay család/ honti ágának sírboltja/ ezen emléktáblával bezáratott/ 1872. évben/ V. Kisfaludi Lipthay Sándor/ végrendeletileg tett meghagyása folytán/ ki meghalt 1870. év november hó 27/ áldás hamvaira”
A régi misealapítványokból tudjuk, miként hagyatkozott végrendeletében 1862-ben a család másik tagja, Lipthay Antal püspök. Ebből idézzük az alábbi sorokat: „Alulírottak: Fischer Ágoston ipolyszécsénkei plébános és Cseri András, az ipolyszécsénkei plébániához tartozó nagyfalusi templom gondnoka, tudtára adjuk mindazoknak, akiket illet, hogy néhai Lipthay Antal vál. dulmi püspök, esztergomi őrkanonok úr az 1862. január 31-én kelt végrendeletében a következő alapítványt tette:
Végrendelete 4. pontjában: „A nagyfalusi templomban eltakarításom évnapján évenként tartandó énekes halotti szt. misére hagyok 200, azaz kétszáz forintot földtehermentesítési kötvényben (…). Ezen összeg évi kamatából a helybeli plébános úr minden évben következő szt. miséket legyen köteles szolgálni:
a./ Istenben boldogult édes atyám, kisfaludi Lipthay Sándorért február hó 28-án.
b./ Üdvözült édes anyámért, Tésai Foglár Annáért március 2-án.
c./ Elhunyt sógorasszonyom, báró Rudnyánszky Terézért március 16-án.
d,/ Kedves testvér bátyám, Kisfaludy Lipthay Sándornak hosszú és boldog életéért bekövetkező halála napján. (Itt jegyezzük meg, hogy a „d” pontban megnevezettet is Nagyfalun temették el. – Cs.K. megj.)
e./ Páduai Szent Antal napján családom élő és megholt tagjaiért és pedig minden szt. miséket a nagyfalusi tmeplomban tartozzék szolgálni.”
Ugyancsak a hajóban találjuk azt a XVIII. század végi szép szószéket, melynek mellvédjén a falu másik nemes családjának, a Tersztyánszkyaknak címere látszik. Kék pajzsban egy koronán galamb áll (az eredeti címeren a galamb fatörzsön látható), csőrében zöld gallyal. A pajzs jobb felső sarkában aranyszínű félhold, bal felén pedig csillag látható.
A II. András király koráig visszavezethető nemesi család honti főága Trencsén megyéből hajdan Nagyfalura költözött. A község délkeleti részében, az Ipolytól nem messzire a nádasi Tersztyánszkyaknak kúriájuk is volt. Eredetileg barokk stílusban épült 1720 táján, majd száz év múlva Tertysánszky Sándor klasszicista stílusúvá építtette. Sajnos, néhány évtizede lebontásra került.
A falu temetőjében a Tersztyánszkyak egykor kriptát is építtettek, a család tagjai közül ugyanis többen itt hunytak el. Ma a feltételezett kripta felett két sírjel látható. Az egyik kereszt alakú szürke gránit, rajta szomorúfűz ábrázolással és dedikációval. Eszerint nádasi Tersztyánszky Sándor császári és királyi tanácsos nyugszik a sírjel alatt, aki 1860-ban hunyt el 65 éves korában. Ő a kereszten feltüntetett tisztségén kívül több funkciót is betöltött: volt megyei főjegyző, Hont első alispánja, illetve ülnöke a királyi táblának. A másik sírjel egy magas szürke gránit obeliszk, rajta kereszt alakzattal, dedikációval. Tersztyánszky Sándor fiának, az 1858-ban 26 évesen elhunyt Tersztyánszky Gyulának állítottak vele emléket, jelezve azt is, hogy „a szeretet meg nem hal”.
A központi temetőkereszt kapcsán a Honismereti Kiskönyvtár Ipolynagyfaluról szóló kötetében is írnak. Többek közt az alábbiakat: „A helyi temetőben már a 18. század közepén állt a központi fakereszt. A régebbi, kőből készült központi temetői keresztet polikrómozott korpusszal Isten dicsőségére 1918-ban állította Varga József és családja. Az újabb, feketemárványból készült központi temetői keresztet kis öntöttvas korpusszal Isten dicsőségére 1991-ben állította Oroszlán György és neje Belák Mária”. (2002:9)
Egy temetői fakeresztről olvashatunk az 1911. június 20-án, Csögley Kálmán plébános és Cseri Pál templomgondnok kézjegyével ellátott Alapítványi oklevélben is, melyben egyebek mellett az áll, hogy a Fischer Ágoston plébános alatt (+1892) eladott temetői akácfákból ájtatos alapítvány tétetett 65 korona 62 fillér értékben, melynek szorgalmi tőkéjét az ipolynagyfalusi temetőben lévő fakereszt fenntartására kellett fordítani.
Ez a kereszt már nincs meg, valószínűleg e helyett emelték 1918-ban a temetői kőkeresztet. Erről Naszvetter Ferenc plébános állított ki Alapítványi oklevelet, amely tudtunkra adja, hogy Varga József ipolynagyfalusi lakos 150 koronát tett alapítványra, s annak tőkéjét az ipolynagyfalusi temetőben általa emeltetett kőkereszt fenntartására kellett fordítani. A betonalapba helyezett, csipkézett szárvégű, INRI-feliratos, szürkés-barnás homokkőkereszt korpusza ezüstözött öntöttvas, Krisztus előrefordított fejjel, ágyéktakóval ellátott testtel függ a kereszten. Dedikációján ez olvasható: „Isten dicsőségére/ emeltette/ VARGA JÁNOS/ és családja/ 1918″.
A kétlépcsős újabb feketemárvány központi temetőkereszt dedikációján ez áll: „Isten/ dicsőségére/ állíttatta/ OROSZLÁNY/ GYÖRGY/ és családja/ 1991″.
Az ipolynagyfalusi temetőben több korpuszos sírkeresztet és más díszes sírjelet is láthatunk még. Néhányon sírversek is olvashatók. Deák Ferenc (1906-1945) 39 éves korában elesett katona sírjele egy tekintélyes fekete márványkereszt, rajta nagyobb vaskorpusszal, az elhunyt katonaképével. A keresztre ezt a sírverseit vésték rá: „Elestem mindentől, ami/ Embert tud boldogítani./ Egy vágyam volt, a nyugalom/ Megadta ezt a kis sírhalom.”
Szép síremléke van az 1940-ben elhunyt két testvérlánynak: a 17 éves Oroszlány Erzsébetnek és a 22 éves Oroszlány Rozáliának. A szürke gránitból készült, kereszt alakú sírjelen ott a két elhunyt fényképe (az egyiké menyasszonyi kép) s egy-egy hosszabb, ma már csak nehezen olvasható sírvers is. Az egyik így kezdődik: „Az élet kertjében/ kertész a zord halál/ Ha hervadt virágot lát/ nyomban letépi azt”.
A fiatalon elhunyt Varga Terike (1932-1944) fehér márvány, keresztalakban végződő sírjelén is ott a fénykép, a dedikáció s a sírvers. Két galamb is látható a síron, közülük az egyik lehajtott fejjel. A vers szövege így hangzik: „Szenvedésid az Úr megelégelte/ Lelkedet az örök boldogságba vigye/ Nem szúr meg többé a fájdalom nyila/ Meggyógyított téged az egek orvosa”.
Szintén maradt még itt egypár fából készült kereszt és figyelemreméltó sírjel a temető evangélikus részében. A sírok egyébként észak-déli tájolásúak: az elhunytakat arccal a régi falu felé, az dél irányába helyezik a sírba. A halottasház újabb kori esztétikus építmény.
Csáky Károly, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52695,52649,52290,52267,52006,52002,51875,51874″}
