Napok, évek, évtizedek címmel nyílt életmű-kiállítása szülővárosában a neves zselízi festőnek, Szűcs Lászlónak. A művész nemrégen töltötte be 80. születésnapját, képei ismertek szerte a világban, és bebarangolták már a széles Kárpát-medencét. Ennek ellenére nagyobb volumenű életmű-kiállításra lakhelyén ezeddig nem került sor. Ezt a hiányosságot igyekezett pótolni a Csemadok Zselízi Alapszervezete, vállalva, hogy impozáns székházában, az ún. Magyar Házban (Sacher-ház) teret kínál erre.
Az ünnepélyes megnyitóra április 25-én az épületkomplexum kerthelyiségében került sor, mivel akkora érdeklődés mutatkozott iránta, hogy a kiállítóterembe nem fért volna be a közönség. A jeles eseményt Csonka Ákos nyitotta meg, akinek laudáló beszédét portálunk teljes terjedelemben közli.
A tárlaton 68 évnyi alkotás mintegy 60 legszebb festménye tekinthető meg. De találhatóak szobrok, metszetek és egyéb kézműves alkotások is Szűcstől. A kiállítás megtekinthető minden hétköznap 9-től 16 óráig.
„Kedves kultúrakedvelő és -fogyasztó zselíziek, szűkebb és tágabb környékbéliek! Kedves Vendégek!
Nagyon megtisztelt a felkérés, hogy én nyissam meg ezt a mai kiállítást, de előirányozom, nem szakmabéliként teszem ezt, hanem laikusként, aki bár rajong és fogyasztja a kultúra megannyi válfaját, de kívülről szemléli azt.
Amikor Laci bácsival beszélgettünk erről a tárlatról – ami aztán átcsapott megannyi más témába, mint pl. a művészet helye a mai korban -, akkor folyton eszembe jutott Ignotus Pál tételmondata, melyet anno jobbára a nyugatosokhoz intézett. Szerinte a művészetnek csak egy törvénye van: „csinálj, amit akarsz, ha meg tudod csinálni.” Ignotus e mondatát még az iskolában is tanítjuk, de Laci bácsival beszélgetvén döbbentünk rá, hogy e gondolat 100 év után mintha elamortizálódott volna, és a művészet horizontja olyannyira kitágult, hogy már a szakavatott ember számára is kihívást jelent ebben a labirintusban való eligazodás. Sokaknak már az absztrakt is nehezen feldolgozható, de a kortárs értelemben vett elvont és performance művészet, mint például Duchampé, egyre jobban megosztja a véleményeket. Ennek kapcsán egy kötet címe jutott eszembe, egy környékbéli íróé, Duba Gyuláé, a Baj van a humorral. Én ezt kissé átadaptáltam – reméljük az író nem veszi ezt nekem zokon – Baj van a művészettel.
Viszont nincs baj Szűcs László művészetével, hiszen ő a klasszikus festészet képviselőjeként a művészet legalapvetőbb elemére építve, a szép érzetre alapozva alkot. Persze a szép megélése és megítélése szubjektív dolog, de Laci bácsi festményei véleményem szerint konszenzust teremtően gyönyörködtetnek mindenkit.
Művei nekünk, zselízieknek még közelebb állnak a szívünkhöz, hiszen lévén, hogy egy városunkbeli alkotóról van szó, Laci bácsi műveiben hangsúlyosan jelen vannak városunk és környékünk különböző szegletei, pontjai. Sőt, ahogy sokunknak, neki is nagy szerelme az örök Garam folyama. Így vissza-visszatérő téma életművében szeretett folyónk ábrázolása is, melynek való igaz, misztikus varázsa van, s szimbolizálja azt a kettősséget, azt az ellentmondást, az ú.n. panta rheit, hogy a világon minden állandó és mégis örökös mozgásban van. „Sohasem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba” – ismerjük Herakleitosz megállapítását erről. Szűcs László mégis – képletesen értve – mindannyiunk nagy örömére sokszor belelépett ugyanabba a Garam folyóba, és olyan megközelítésekből ábrázolta azt, amit tán sokszor mi is érezhettünk ugyan, de látni sosem láthattuk előtte. Ugyanez érvényes megannyi zselízi és környékbéli táj ábrázolására is. Szűcs László életművében ugyanis kiemelt szerepet játszik a tájfestészet, ami bár egyszerűnek tűnik, közel sem egy könnyű műfaj. Hisz nem csak másolni kell – mert azt egy alapiskolás is tud (bár bevallom nekem ez is mindig nagy gondot okozott). A festészet teljesen másról szól. Ahogy egy költő szavakba önti, egy zeneszerző megkomponálja, egy szobrász megformálja, úgy a festő a vásznat kelti életre, és érzéseit, érzelmeit, gondolatait viszi fel oda. A festő többet akar annál, minthogy lemásolja azt, amit lát. Szeretne úgy ábrázolni, úgy láttatni, úgy megmutatni valamit, ahogy azt senki más nem látja rajta kívül. Ennek oka nyilván abban rejlik, hogy nemcsak ismerni és szeretni kell, amit alkot, hanem érteni is annak elemi lényegét, érezni kell az igézetét.
Érvényes ez Laci bácsi más alkotásaira is. Az életképek, az utcarészletek, a pillanatképek, a gondolatok ábrázolása mind olyan összetett dolgok, melyek nem készíthetőek vezényszerűen, sémaszerűen. Egy adott pillanat, úgy és abban a formában csak egyszer történik meg az életben. Ezt jó esetben a kamera tudja rögzíteni, de ugyebár az egy másik műfaj. Aminek csupán egy kattintás a pillanat rögzítése. De van még egy érzékeny műszer, mely rögzíteni tud momentumokat. Ám az bármi szerkezetnél bonyolultabb: Az emberi agy, a kreativitás és a határtalan képzelőerő. Úgy gondolom a festmények ezért varázslatosak, mert nem technológia vívmányai, hanem emberi elme szülöttei, melyek érzésekkel, hangulatokkal, lélekkel és szenvedéllyel alkottattak, születtek. Rengeteget töprengtem, de sosem értettem meg, hogy tulajdonképpen miért neveznek egy alkotást műnek – tehát nem valódinak, nem igazinak -, hisz éppen az egyedisége, a lelkisége teszi azt élővé. Egy bibliai párhuzammal élve, Lukács evangéliumában olvashatjuk a kérdést: Miért keresitek a holtak között az Élőt?
Elgondolkodtunk már azon, hogy miért akasztunk festményt otthonaink falára? Miért költenek egyesek ezreket, milliókat festményekre? Van, aki ezt a szenvedélynek titulálja. A szenvedély, az érzések megélése tulajdonképpen az elemi mozgatórugója az életnek. Melyet érzékszerveink ingerlésével lehet rezgésbe hozni. Szeretettel, szerelemmel vagy éppen gyönyörkeltéssel, gyönyörködtetéssel. Ha tehát egy eleven képet teszünk ki a szobánk falára, akkor a kép ránk is hatással lesz, és a mivoltunkat fogja meghatározni, formálni.
Kis túlzással tán nem is rendes zselízi háztartás az, ahol nem lóg egy Szűcs-festmény a falon. Mert hozzánk, zselíziekhez ezek a festmények tartoznak. Azt is mondják, hogy minden festmény beszél és mesél valamit. Ezek a festmények pedig, amik itt most körülvesznek minket, a mi nyelvünkön, hozzánk szólnak, és mi tudjuk csak igazán megérteni a mondanivalójukat. Ugyanis mindegyikben ott pulzál az ú.n. zselízi genius loci, tehát a hely szelleme. Meg vagyok győződve róla, hogy azokban is, ami nem is a Zselíz és környéke pátriáját ábrázolja, és azokban is, amik még csak nem is Zselízen készültek. Ám a művész, aki ennek a pátriának a szülötte és szerves része, az minden egyes ecsetvonásával belekódolja e szellemiséget a képekbe.
Bár Laci bácsi saját bevallása szerint csak „hétvégi festő volt”, de így is több száz, sőt, ha az egyéb grafikákat, műalkotásokat és skicceket is beleszámoljuk, akkor több ezer ábrával büszkélkedhet. A hétvégi jelzőt azért emeltem ki, mert ugyebár nem főállásban festett. Azt viszont nem mondhatom, hogy nem alkotott, mert ez nem lenne igaz. Laci bácsi olyan kiváltságos helyzetben volt, hogy munkahelyén is grafikai tehetségének hódolhatott, így azzal foglalkozhatott munkája során is, ami a hobbija, az élete volt. Reklámgrafikusként dolgozott, és könnyen meglehet, hogy egy-egy csomagoláson, plakáton, szórólapon vagy éppen könyvborítón már találkoztunk alkotásaival. Ez olyannyira a részévé vált – elmondása szerint -, hogy nyugdíjba vonulása után, amikor immár főállásban teljesedhetett ki festővé, valósággal hiányzott számára a szakmája, így egy-egy megrendelésre hobbiból még eztán is dolgozott. Ha jól tudom, a kiállításon ilyen művekkel is találkozhatunk. De találkozhatunk szobrokkal, metszetekkel is. Portfóliójában találhatunk absztrakt képeket és egyéb más stílusú vagy technikai alkotású darabokat is, ezzel is jelezve, hogy milyen sokszínű és változatos életműről is van szó.
Időrendben az első képecske, ami ki van állítva, azt még egy 12 éves fiúcska készítette, az utolsó itt kiállított pedig, ha jól tudom csak a napokban készült el. Tehát a Laci bácsi legalább 68 éve él ebben a bűvöletben. Napok, évek, évtizedek, melyeket stabil pontként kísért végig és köt össze a mai napig a művészet.
Kedves hölgyeim és uraim,
mielőtt mindenkinek élménydús tárlattekintést és kellemes szórakozást kívánnék, engedjék még meg, hogy a Csemadok Zselízi Alapszervezetének a nevében megköszönjük Laci bácsinak, hogy ezzel a fantasztikus kiállítással a Magyar Házat tisztelte meg. És nem utolsó sorban nehezen tudjuk kifejezni hálánkat azért, hogy művészetével megajándékozta a városunkat és a világot. Nemrégiben töltött születésnapja alkalmából kívánunk Önnek sok erőt, egészséget és a jó Isten áldását. Valamint azt, hogy csodás művészetével még sokáig sok-sok örömöt szerezzen mindenkinek!
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet! Kellemes időtöltést kívánok!”
Elhangzott Zselízen 2015. április 25-én.
Az eseményről készült fotógaléria megtekinthető ITT.
tsák, Felvidék.ma
Fotók Benyák József{iarelatednews articleid=”53249,53208,53187,53123,53050,53036,52974,52910,52870,52713″}
