Ez az év a családban az operációk jegyében telik. Én most anyu kálváriáját szeretném Önökkel megosztani.
Anyu térdkalácsát még februárban cserélték ki a besztercebányai Roosevelt kórházban. Másnap, szerencsétlenül elesett, és eltörte a forgóját, ugyanazon a lábán, amit azonban nem cseréltek ki, hanem csak összeszegecselték /és ez döntő jelentőségű momentum a történetünkben!/.
Ezek után a dunaszerdahelyi kórházba szállították át rehabilitációra, ahol újabb két hetet töltött. A rehabilitációt azután is folytatta, hogy hazajött, naponta egy nővérke járt ki hozzánk tornáztatni őt. Az állapota szépen javult is – legalábbis, mi azt hittük – mert azt csak májusban, a térdét operáló orvos vette észre, hogy az összeszegecselt forgóból a szögek kiestek, mivel anyunak erős csontritkulása van, amit addig mi sem tudtunk. Úgyhogy, újabb műtét várt rá a besztercei kórházban, forgócsere.
Közben, lelkileg is egyre nehezebben viselte ezt a hercehurcát, ezért nyárra visszaköltöztünk Somorjáról Százdra, hogy innen menjen műtétre, és utána majd itt is lábadozzon.
Az operációt megelőző kivizsgálás azonban nagyfokú fertőzést állapított meg a vizeletében, a műtétet el kellett halasztani, ameddig anyut ki nem kezelik a fertőzésből. Az orvos az ilyenkor szokásos antibiotikum kúrát rendelte neki, ami másfél hétig tartott, csakhogy ezután az orvos közölte, hogy a baktériumok még mindig ott vannak a vizeletben, ezért aztán folytatni kell a kúrát.
Közben, persze találgatni kezdtük, hogy ugyan hol is kaphatta el anyu ezt a makacs fertőzést? Először a katéterre gyanakodtunk, ami pár napig bent volt neki, de aztán egy másik lehetőség is felmerült. Mégpedig a dunaszerdahelyi kórház, ahol egy olyan székre ültették le, amit nem fertőtlenítettek az előző beteg után, akinek nyílt sebe volt.
Az orvos immár harmadszor volt kénytelen átütemezni anyu műtétjét, mivel az augusztus eleji dátumot is lekéste. Ekkor ugyanis már az ipolysági kórházban feküdt, ahol injekciókúrát kapott a fertőzésre – azt talán mondanom se kell, hogy ez se segített.
Azonban, mégis itt kapta az orvosoktól azt a tippet, hogy nagyon jó tapasztalataik vannak egy bizonyos fajta antibiotikummal, ami azonban Szlovákiában nincs regisztrálva, ezért csak Magyarországról lehet beszerezni. Végül, ez a 10 eurós gyógyszer hozta rendbe, úgyhogy szeptember elején meg is műthették.
És most, mikor ezt a történetet beszélem el, eszembe jut az a pár hónapos jelentés, amely azt vizsgálta, hogy az uniós tagországok milyen hatékonysággal használják fel az egészségügyre költött összegeket. Ebben a felmérésben Szlovákia végzett az utolsó helyen. Magyarán, nálunk folyik a legnagyobb a pazarlás az egészségügyben.
Nincsenek véletlenek.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”48050,47692,47235,52200″}
