„Menj el Purbachba (Feketeváros az magyarul), és ülj be a Türken Kellerbe (Török pince) egy jéghideg sörre, és bámuld meg a kéményen a turbános török szobrát. Őkegyelme arra emlékezteti a vándorokat és a helyieket, amikor a Kőszeget ostromló török csapatokból kivált egy kisebb portyázó sereg, és eljutott ide, Feketevárosba. Jöttük hírére a helyiek elmenekültek, a törökök pedig feltörték a pincéket, és megitták a bort. Egyikük meg úgy berúgott, hogy elaludt az ászokfa mellett, s mire felébredt, társai elmentek, ám a városka lakói visszajöttek. A megrémült török a kéményen át akart elmenekülni, de észrevették, a házat körülállták, és türelmesen megvárták, amíg lemászik. Aztán jól elverték, végül befogadták, és itt halt meg, Purbachban, mint a városka megbecsült polgára.
Tanulsága is van ennek a történetnek. Hogy egy-két törököt, muszlimot még akkor is be lehet fogadni, ha ellenségként érkezik, de aztán megjavul.
Ám ha annyi muszlim jön, hogy már kémény se jut mindegyiknek, akkor nem lehet őket befogadni, még akkor sem, ha netán jó szándékkal jönnek.
Így gondolják ezt Purbachban is, mert hát Purbach is a szabadságpárti jelöltre adta voksát. Ahogy Norbert Hoferre szavazott az egész ausztriai vidék. A purbachi szőlőművesek, a ruszti vendéglősök, a burgenlandi parasztok, az alpesi szarvasmarha-tenyésztők, sípálya-tulajdonosok és -üzemeltetők, a muskátlis vendégfogadók gazdái, a tiroli vidám jódlisok, Karintia népe, a Wörthi-tó hobbi hajósai, Alsó- és Felső-Ausztria katolikusai, Salzburg egykori sóbányászainak leszármazottai és a gyógyfürdők derék, kedélyes tulajdonosai, Stájerország zömök favágói – mind-mind Hoferre szavaztak, mind – mind a Szabadságpártot támogatják.
Bécs és Vorarlberg meg nem.
(…)
Bécs pedig végképp nem osztrák, Bécs végképp nem Ausztria.
Bécs az Bécs.
Bécs az a valami, amit csak a liberalizmus, a kozmopolitizmus, a gyökértelenség, a nihilizmus, a végtelen üresség tud összebarkácsolni.
Bécs szavazott a szőrehullató, vén ateista szabadkőművesre, mert Bécsben sűrűsödik össze minden, amit el kell majd hamarosan tüntetni, már ha élni akarunk. Ha európaiként akarunk élni.
Mert ma azt a sípot fújják nekünk ezek, hogy az európaiság egyenlő az önfeladással. A mindenki befogadásával, a faj- és önfenntartási ösztön, továbbá a territoriális védelem ösztönének teljes elvesztésével, és aki ennek ellent mer mondani, az „szélsőjobboldali”.
Érdemes végignézni a magyar média viselkedését a múlt vasárnapon és a rákövetkező hétfőn. Vasárnap, amikor úgy tűnt, Hofer fog nyerni, vagy kussoltak, vagy annyit írtak, hogy „vezet Hofer, akit a sajtó gyakran nevez bevándorlásellenesnek és szélsőségesnek”.
Mikor kiderült, hogy 31 036 szavazattal mégis a szőrehullató, vén ateista szabadkőműves győzött, azonnal átszakadt a gát, és megjelentek a megkönnyebbült főcímek: AUSZTRIA MÉGSEM KÉRT A SZÉLSŐJOBBÓL.
Ó, hát persze! Mi más lehetne ma a normalitás, mint a „szélsőjobb”. De nyugalom! Európa nem egyenlő azzal, amit most el akarnak velünk hitetni, amit le akarnak tuszkolni a torkunkon. Európa nem egyenlő azzal a matuzsálemmel, aki idestova hetven éve hever az „önimádat büszke heverőjén”, testét felfekvések borítják, bűzlik, gennyed, de az istenért sem akar végre kimúlni. Európa nem ez.
Ezt az Európát át kell segíteni végre a halálba, és jöjjön az egészséges, ifjú Európa.
És jön is! Az Alpok hegyeiből, a burgenlandi földek felől, és Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból indult el. De ébred már mindenütt. Ébredezik végre Németországban is – pedig sokáig úgy tűnt, Németország menthetetlen. De nem az. Suttog már a Fekete-erdő, suttognak a bajor hegyek, mint a nagy német romantika idején.
Talán a legutolsó „győzelmét” aratta a felfekvéses, pusztuló Európa most Ausztriában. Úgyhogy mondom újra: Nyugalom! Nem lesz több turbános alak a purbachi kéményeken…”
Bayer Zsolt: Török a tetőn (Forrás: magyarhirlap.hu)
