Zahorsky Ákos a matematika mellett az állatokat is szereti (Fotó: család archívuma)

Pénteken ért véget a matematikaolimpia országos válogatóversenye Pozsonyban. A legjobb eredményt elért versenyzők részt vesznek a nyáron Rióban megrendezésre kerülő Nemzetközi Matematikaolimpián. A hatfős csapatba két felvidéki magyar fiatal is bekerült.

Az ötnapos válogatóversenyen a szlovákiai matematikaolimpia országos döntőjének legjobbjai vettek részt. Az április 24. és 28. között megtartott versenyen összesen 16 fiatal méretett meg. A verseny hat legtöbb pontszámot elért versenyzője kijutott a július 12. és 23. között Rióban megrendezésre kerülő Nemzetközi Matematikaolimpiára. A hatfős csapatba bekerült  Vištan Laura, a kassai Márai Sándor Gimnázium érettségiző diákja, valamint Záhorsky Ákos, az ipolysági Szondy György Gimnázium harmadikos tanulója. Ugyanakkor az egyhetes verseny további hat helyezettje a Litvániában zajló Közép-európai Matematikaolimpián folytathatja a versengést.

„Az egyhetes verseny összesített eredményei alapján a második helyezést értem el” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Záhorsky Ákos. Hozzátette, a középiskolai matematikaverseny feladatai négy kategóriából, az algebra, a geometria, a számelmélet és a kombinatorika kategóriájából kerültek ki.  „A verseny első három napján témakörönként egy-egy feladatot kellett megoldani. Az utolsó két napon már kategóriánként három feladat megoldása várt a 16 versenyzőre” – vázolta a válogatóverseny programját.

Míg a pár héttel ezelőtt lezajlott matematikaolimpia országos döntőjében még magyar feladatlapot oldottak meg a fiatal felvidéki magyar matematikusok, addig a mostani versenyen már szlovák nyelvű feladatlapokat kaptak. Mint megjegyezte, könnyedén megbirkózott a szlovák feladatsorral.

Ákos még a nyaralás közben is matematikai feladatokat oldott (Fotó: család archívuma)

A gyakorlással kapcsolatban Ákos elmondta, nagyon sokat gyakorol, délutánonként 2-3 órát foglalkozik mindenféle feladatokkal. Már számtalan matematikaversenyen bizonyított. Szlovákiai és Kárpát-medencei versenyeken is megállta a helyét. A nemzetközi matematikaversenyeken elért kimagasló eredményeiért 2016 novemberében miniszteri elismerésben részesült. A Szent Gorazd-emlékérmet Peter Plavčan oktatásügyi minisztertől vette át Pozsonyban.

Mint megjegyezte: „A versenyek nem csupán a feladatok megoldásáról szólnak. Szórakozunk is, ismerkedünk, barátságok is szövődnek”. Már most elkezdik a felkészülést, júniusban előversenyeken és felkészítő táborokban gyakorolnak majd.

„A matematika élő dolog, teljesen más képet fest a világról. Sokan idegenkednek tőle,  de szerintem nem kell félni a matematikától! Ez egy izgalmas játék, egy másfaja szemüveg, amelyen át másként látjuk a világot” – mondta végezetül Ákos.