A Szövetség a Közös Célokért társulás a Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyei Civil Információs Centrumokkal együttműködve a határon átnyúló pályázati lehetőségek ismertetésére tájékoztató fórumsorozatot szervezett október 18. és 20. között.
Rimaszombatban a magyar-külhoni magyar kapcsolatok fejlesztésére helyezték a hangsúlyt
„A Rimaszombati járásban is több száz civilszervezet működik, de sokszor önállóan, szakmai segítség igénybevétele nélkül próbálják kifejteni tevékenységüket. Felmerült, hogy ez ugyan színesíti a kulturális életet, de elaprózza a pályázati forrásokat. Az összejövetelen elhangzott az az igény is, hogy a civilek munkáját próbáljuk meg összefogni a szervezetünk nevéből adódó közös céljaink érdekében, így megállapodtunk abban, hogy az év elejére egy újabb fórumot hívunk össze. A civilek szükségesnek tartják egyeztetni a tervezett eseményeiket, elképzeléseiket” – számolt be Pósa Homoly Erzsébet, a SZAKC rimaszombati munkatársa.
A Szövetség a Közös Célokért Rimaszombati Területi Irodája október 18-án rendezte meg civil információs napját Rimaszombatban, a Magyar Közösségi Házban. A fő téma a magyar-külhoni magyar kapcsolatok fejlesztése volt. Szó esett a közös pályázásról, a forrásteremtésről, a kapcsolatépítésről és -erősítésről, a közös programszervezésről, egymás programjainak segítéséről.
A résztvevő civilszervezetek valóban széles érdeklődési kört fedtek le, több mint húsz szervezet képviseltette magát a találkozón. Előadást tartott Czibula Ádám, a BGA felvidéki ügyvezető igazgatója Komáromból és Gyetvainé Szorcsik Angéla, a Nógrád megyei Civil Információs Centrum képviseletében. Bemutatkozott Farkas Ottó, a Beszédes múlt könyvsorozat szerzője, valamint Rákos Ágota, a Petőfi-program rimaszombati ösztöndíjasa.
Pályázz okosan Királyhelmecen is!
A Szövetség a Közös Célokért Királyhelmeci Területi Irodája október 19-én Pályázz okosan! címmel szervezett civil információs napot a Bodrogközi Magyar Közösségi Házban (BMKH).
„A résztvevőket a vendéglátó Lorántffy Zsuzsanna Polgári Társulás elnöke, Pásztor István köszöntötte. Felvázolta a BMKH küldetését, az eddig elért eredményeket, hangsúlyozva a civil platform fontosságát és eredményességét, hiszen az intézmény megalakulása óta több mint 90 sikeres rendezvényt tudhat maga mögött. Az első előadó Begal Erika mérnök, a Via Carpatia EGTC munkatársa volt, aki a Kisprojekt Alap lehetőségeit ismertette a szlovák-magyar határvidéken, kiemelve annak fontosságát, hogy időben el kell kezdeni a projektek előkészítését, az esetleges magyarországi partnerek felkutatását, mert 2018 elején megjelennek az első felhívások” – tudtuk meg Szegedy Lászlótól, a SZAKC királyhelmeci munkatársától.
A találkozón a magyar-külhoni magyar kapcsolatok erősítése érdekében Palik Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Civil Információs Centrum szakmai vezetője tartott előadást a Nemzeti Együttműködési Alap felvidéki civilszervezetek számára elérhető pályázatait ismertetve. Kiemelte, hogy amennyiben a Kisprojekt Alapnál kívánnak pályázni a felvidékiek, magyarországi partner bevonása esetében a kiadások finanszírozására előleg is igényelhető.
A találkozóra Bodrogköz és Ung-vidék különböző részeiről érkeztek az érdeklődők. Az esemény konzultációval és a kérdések megválaszolásával ért véget, szó esett a közös pályázásról és forrásteremtésről, a kapcsolatépítésről, a közös programok szervezéséről, valamint egymás programjainak erősítéséről. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Civil Információs Centrum munkatársai, Felhős Enikő és Trestyanszki Anikó személyes tanácsadással segítették a helyi civil élet szervezőit.
Rozsnyón újabb találkozókban egyeztek meg
A rozsnyói civil információs napon mintegy harminc érdeklődő jelent meg. A rendezvényen a Via Carpatia EGTC Kis Projekt Alap pályázati lehetőségei kerültek bemutatásra, amely Kassa és BAZ megye közös ernyőprojektje, olyan eszköz, amely támogatja a kis terjedelmű projekteket regionális és területi szinten 5 ezer és 50 ezer euró közötti összeggel. Szlovákiából a Kassa és Besztercebánya megye területére eső pályázatokat fogja a Via Carpatia értékelni. Az első felhívás a jövő év elején várható.
A BGA pályázatai még idén kiírásra kerülnek
„Pozitív visszajelzések érkeztek arra vonatkozóan, mennyire jó, hogy működik a Bethlen Gábor Alap, és támogatásokat kapnak a pályázók. Bírálatként pedig elhangzott, hogy a támogatások idén nagyon későn kerültek kiutalásra. Azonban a visszacsatolásoknak köszönhetően már idén kiírásra kerülnek a jövő évre vonatkozó pályázati felhívások” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Czibula Ádám, a BGA felvidéki igazgatója, aki a rimaszombati és rozsnyói találkozókon tartott előadást az alap működéséről, feladatairól, programjairól.
„A vállalkozókat érintő programok első ránézésre kakukktojásnak tűnnek, azonban rengeteg megkeresést kaptam az utóbbi időben a vállalkozóktól is. Ezért is tartottam fontosnak meghívni Mihók Gábort, a Magyar Nemzeti Kereskedőház kassai irodavezetőjét, aki kitért az október 31-ig meghosszabbított gazdaságélénkítő program részleteire is” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Beke Beáta, a SZAKC rozsnyói munkatársa.
A régióban kevés az információ és a pályázatíró is
A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy ritkán érkeznek el a megfelelő információk a járásba, illetve nincs, aki a pályázataikat megírja, így mindenki a saját hibáiból tanul, és több évébe kerül, amíg sikeres pályázóvá válik. Ebből kifolyólag kevés anyagi támogatásban részesülnek a régióért és az itt élőkért önkéntes alapon működő szervezetek. A BGA pályázatainak kiírásakor újabb találkozót terveznek Rozsnyón a SZAKC közreműködésével, amelyen a BGA pályázatainak buktatóival ismerkedhetnek majd meg a résztvevők, valamint igény mutatkozott a Nemzeti Együttműködési Alap felvidéki civilszervezetek számára elérhető pályázatainak ismertetésére is.
Beke Beáta, Pósa Homoly Erzsó és Szegedy László felvételei a civil információs napokról.
https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1669753293046980