Választás előtt állunk. Oda kell lépni a választási urnához, meg kell jelölni egy nevet és be kell dobni a dobozba. Ez egyszerű folyamatnak tűnik. Alkotmányos jogunkat gyakoroljuk, ha elmegyünk a mai napon szavazni. Jól tudjuk, hogy elvi szavazásról szól az ún. „első kör”. Ebben a körben olyan jelöltet próbálunk megjelölni, aki számunkra rokonszenves…
Igen, itt kezdődik a baj és a leginkább tetten érhető, gyerekes durcáskodás -„Miért kellene szavaznom, ha úgyis olyan győz, akit én nem akarok?” Személy szerint megértem a vélekedést. Fáradt a nép. Nagyon el van fáradva, a temérdek jelölt által bemutatott teátrális megnyilatkozások miatt is.
Az államfő-választás egyrészt elvi kérdés, mert az ország első emberét választjuk és nem mindegy, hogy kinek az arcáról olvassa le a külföldi világpolgár a mi kis országunk polgárainak „ráncait”, másrészt gyakorlati kérdés, mert hátha összehozza, egy akolba gyűjti már végre azokat a nemzeteket, akik formálják Szlovákia arculatát.
Minden polgár, aki veszi ma a bátorságot, hogy elmegy szavazni – és reménykedik egy olyan államelnökben, aki zászlóvivő tud lenni és egyesíteni is képes –, az minden bizonnyal egy képletesen vett „hídverőt” kíván az elnöki palotában látni. Reménykedjünk. De még mielőtt utópiának neveznénk ezt a reményt, gondolkodjunk… Érdekes szó, gondolkodni.
A liberális eszmék összecsapnak a konzervatív eszmékkel. Ebbe beleszól a szocialista világnézet. A nép pedig bámul és keresi a legjobb megoldást. Kit válasszon?
A liberalizmus sok értéket hordoz: emberi szabadságot, csökkenti az állam emberekre gyakorolt hatását, és egyfajta „éjjeli őrszem” lesz, elfogadja a jogállamiságot – mozgalmak jöhetnek – mehetnek. Viszont nagy veszélyt is rejt magában, mintha Pandóra szelencéjét nyitná meg: gender ideológia, LMBT, bejegyzett élettársi viszonyok, homoszexuális párok szinte „megszentelése”. Érdekes volt a jelölt asszony, akinek szándékában áll egy tisztességes Szlovákia kiépítése, elárulta liberális szellemének ártó voltát: nyilatkozatában kifejtette, hogy egy dolog az emberség (humanitás) és más dolog támogatni a szélsőséges liberális ideálokat.
A konzervativizmus is cipeli az értékeit: alapokról beszél, amelyek szilárdak – status quo megőrzése, ám veszélyt is rejt: becsukja a fülét – nem hallja meg a siránkozó lelkeket -, és legfeljebb leosztja a lapokat: „ez van”. Fejcsóválva figyeltem, ahogy egy régi nagy harcosa az egyháznak – most elnökjelölt – kijelentette, hogy
ő a zsidó-keresztény kultúrkör gyermeke, de nem akar beleavatkozni a meleg párok életébe, ami iránt úgyis nagy csodálattal van.
Ezek után legyen okos az ember. Hol a mérce? Hol az iránytű? Hol a zászló? Hol az elöl-járó? Kinek a szavára kell adni? Kinek a szava hiteles még ma?
Ilyen kérdések és fel-feltörő érzések kavalkádjában jöttem haza a szentmisékről az elmúlt vasárnap. A közösségi oldalon felvillant a nagyszombati érsek – Mons. Orosch János – szentbeszéde. Amit a média azonnal felkapott. Vélemény mellette, ellene, röpködtek a hozzászólások. A hab a tortán: megszólalt a volt érsek is – Robert Bezák püspök úr -, aki teljesen elmarasztalta Orosch érsek szentbeszédét, amelyben, igaz név nélkül, de egyértelműen érintette és visszautasítóan szólt pár elnök-jelöltről. Mindenki azt gondolná, hogy csak Mikloškoról és Čaputováról beszélt. Hiba! Kicsinyes dolog lenne erre gondolni.
Ő mindenkiről szólt, akik életükkel és szolgálatukkal az evangélium ellen mennek, vagy éppen köpönyegforgató életmódot folytatnak.
Így hát gondolhatunk itt akár az országunkat az EU Bizottságában képviselő Šefčovičra is, aki az abortuszt alanyi jogon elvégezhetőnek titulálja a szocialistákkal karöltve, akik ezt az írást elkészítették (34. old. 2.pont.)
A liberális világnak van egy Róbert püspöke, aki finoman szólva szabados elveket vall, amikor arról szólt, hogy már régen nem beszélünk a szószékről a „súlyos bűnökről”. De igen, mint az orvos is: amikor valakinek halálos betegsége van, annak nem vitaminokról fog beszélni, hanem radikális beavatkozásról a gyógyulás reményében. Továbbá azt is említi, hogy szélesebb körű az emberek problémavilága és nem kellene ilyen szűk látókörűnek lenni. Itt is téved, mert amikor Orosch érsek az élet tiszteletéről és szentségéről beszélve helyesen mutatott rá:
nem lehet liberális az ember és egyben megtartója az Isteni parancsoknak.
Igen! Jól teszi mindezt és nem úgy cselekszik, ahogy a német katolikus részegyház teszi, amely nagy hangon hirdeti a meleg párok valamiféle szentségi megáldását , vagy az intercommuniot, azaz a vegyes házasságokban a más felekezetű fél számára a szentségi áldozást a szentmisén. Lehetne folytatni a sort a megosztottság viharában.
Orosch érsek nem csak Bezák püspököt marasztalta el, amikor arról szólt, hogy egyes papok ultraliberális eszméket vallanak és terjesztenek.
Minden lelkiatya magába nézhet ma. Főleg akkor, amikor nem mer kiállni a lelkek üdvösségért.
Ő kiállt az alapok védelmében – az élet legfőbb tiszteletéért és szentségéért. Szembe ment az olyan világszemlélettel amely szétválasztja az emberséget az identitástól. Szembe ment egy olyan világnézettel, ami az erkölcsöt a közmegegyezés normájának tudja be. Miért? Mert ma szabadságot hirdet és tiszteletet kíván a liberális világ, a konzervatívok pedig status quo-t követelnek anélkül, hogy tudnák, melyek az alapok.
Mi is merjünk kiállni az élet szentségi volta mellett. Ez az alap.
Mit is jelent ez? Jelenti azt, hogy a személyiségünk Isten képét hordozza, amit mindenki be tud piszkítani azzal, ha szembe megy Istennel, vagy önmagát tekinti istennek. Ám, ha gondozzuk azt, a Szentlélek temploma lesz. Egy igazi, reménysugarat hordozó kincstár.
Menjünk el szavazni. Merjünk remélni egy hídverőt, nehogy egy hídrombolót kapjunk. És mi legyen, ha a második körben csak a kevésbé rosszabbat kellene választani? A lelkiismeretünk hangját halljuk meg! Azt a hangot, ami lelki fejlődés után áhítozik. Hogy ne érzelmek hatására, hanem gondolkodó szívtől vezérelve szavazzunk.
(A szerző Felsőszeli plébánosa)
