A kisebbségbe szorult magyar közösségek számára a nyelvi jogok érvényesítése kardinális jelentőséggel bír általános jogérvényesítésük és kisebbségi identitásuk alakulásának szempontjából egyaránt. Ha a magyar nyelv közéleti, hivatali használatára nem adódik lehetőség, az anyanyelvhasználat a személyes térbe szorul, konyhanyelvvé válik. Ez egy hosszú leépülési folyamat kezdetét is jelentheti, melynek során a nyelv veszít presztízséből, egyben a szókészlet is redukálódik, ami a nyelvi rendszernek és az azt használó egyénnek egyaránt hátrányára lesz. Fontos, hogy ezekkel a folyamatokkal tisztában legyünk; hogy a megfelelő társadalmi-történelmi kontextusban tudjuk értelmezni azokat. Ebben lehet segítségünkre az ismert felvidéki magyar nyelvész, Szabómihály Gizella A szlovák nyelvpolitika és a nyelvhasználat jogi szabályozása Szlovákiában a rendszerváltás után című tanulmánya, mely a Pro Minoritate -füzetek sorozatban jelent meg.
A magyar beszélők és így a magyar nyelv helyzetére alapvető hatással voltak az 1989-es változások, elsősorban is az alapvető emberi és a polgári jogok, így a szólásszabadság, a gyülekezési és az egyesülési jog érvényesülése: új, különféle profilú sajtóorgánumok létesültek, számos önálló magyar szervezet, szakmai szerveződés jött létre, amelyek tárgyalási nyelve a magyar lett, a magyarság és a kisebbségek érdekeinek védelmét célul tűző pártok alakultak. Egyúttal azonban felszínre kerültek a korábban „szőnyeg alá söpört” nemzetiségi konfliktusok, amelyeknek központi magvát éppen a kisebbségi nyilvános nyelvhasználat jelentette, elsősorban azért, mert a szlovák politikai elit egy részénél szorosan összekapcsolódott a területvesztéstől való félelemmel.
Mivel a szlovákok és a magyarok között a legfontosabb etnoidentifikációs jegy a nyelv, a nyelvnek nemzeti-reprezentációs-szimbolikus funkciója mindkét oldalon túlságosan is felértékelődött. A rendszerváltozás utáni szlovák–magyar nyelvi konfliktusok egyik oka éppen az volt, hogy a magyarság is igényt formált az addig szlovák dominanciájú nyilvános terekre, s ezt a szlovákság az így „megjelölt“ területeknek a Szlovákiától történő leválásához vezető első lépésként értelmezte.
Az államnyelvtörvény 1995-ös elfogadása a szlovák államjogi felfogás logikus következménye: az 1992-es parlamenti választások győztesei ki kívántak lépni a csehszlovák államszövetségből, és a jövendő államot a szlovákok nemzeti államaként képzelték el. Ez a cél fogalmazódik meg a függetlenségi nyilatkozatban, majd pedig az Alkotmányban is: egyrészt a preambulumban, majd pedig közvetetten a 6. szakaszban, amely a szlovák nyelvet határozza meg a Szlovák Köztársaság államnyelveként. A nemzetállami koncepció érvényesítése tehát azt jelentette, hogy a szlovák nemzeti jelképek és attribútumok – a himnusz, a címer és nem utolsósorban a nyelv – az állami jelképek és attribútumok rangjára emelkedtek. Az 1995-ben hivatalba lépett Mečiar-kormány programnyilatkozatában pedig a szlovák nemzeti érdekek érvényesülésének „fontos feltételeként” fogalmazódik meg az államnyelv védelme, amely az elfogadandó államnyelvtörvény fő célja. Az államnyelvtörvény nem szabályozta a kisebbségi nyelvek használatát, de mivel a szlovák nyelv használatát mindenhol előírta, így szükségképpen korlátozta a magyar használatát, belföldi és külföldi tiltakozásokhoz vezetve. Tanulmányában a szerző bemutatja ezeket, részletezve a jogi helyzetet, a vonatkozó nemzetközi rendelkezéseket, azok implementációját, vagy éppen ezek elmaradását.
A rendszerváltás utáni Szlovákiában nagyon fontos mérföldkő a kisebbségi nyelvhasználati törvény 2011-es módosítása. Ezzel kapcsolatban a szerző megjegyzi: „A Híd/Most által kidolgozott és eredetileg beterjesztett és szöveg több ponton is eltér az elfogadottól, a törvény megszavazása fejében ugyanis bedolgozták az egyik szlovák pártformáció korlátozó rendelkezéseit. Hasonló eset történt 1999-ben, amikor is az MKP által kidolgozott, a nemzetközi ajánlásoknak messzemenően megfelelő szöveget a koalíciós partnerek elvetették.”
A szerző összegző megállapításával valószínűleg kivétel nélkül minden felvidéki magyar egyetérthet, mely szerint a jövőben arra kell törekedni, hogy a mindenkori kormányok figyelembe vegyék a nemzetközi szakértői véleményeket, és ezekkel összhangban szabályozzák a nyelvhasználatot.
