Károlyi Szikonya Judit iskolaigazgató és Keszegh Béla polgármester (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Komárom legnagyobb létszámú magyar tanítási nyelvű iskolájában ma átadásra került a 43 ezer euróból felújított sportpálya az iskola udvarán. A több mint ötszáz diák által látogatott intézmény régi, elavult sportpályája közös összefogással az iskola saját forrásaiból, az önkormányzat támogatásával, valamint a szülői közösség hozzájárulásával újult meg.

Az ünnepélyes átadáson jelent volt Keszegh Béla komáromi polgármester, aki elmondta, az év folyamán a város önkormányzata a sportlétesítmények felújítására külön pénzcsomagot különített el 200 ezer euró összegben.

Ebből ugyan néhány fejlesztést a koronavírus-járvány miatt visszavontak, de az alapiskolák esetében nem, mivel kulcsfontosságúnak ítélték a gyermekek sportolási lehetőségeinek biztosítását.

A város területén lévő egyéb sportlétesítményeknél pedig azokat a fejlesztéseket támogatták, ahol tömegesen tudnak sportolni – nyilatkozta portálunknak Keszegh Béla polgármester. Így a szlovák tanítási nyelvű Komenský Utcai Alapiskola 15 ezer, míg a magyar tannyelvű Munka Utcai Alapiskola 20 ezer eurós hozzájárulást kapott az önkormányzattól. „A megvalósult, most átadott pálya egy szélesebb összefogás eredménye, hiszen az általunk biztosított hozzájárulás a beruházásnak csak egy részét fedezte“ – tette hozzá a polgármester.

(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Károlyi Szikonya Judit iskolaigazgató elmondta, az új pálya egy felpúposodott, repedezett öreg aszfaltpályát váltott fel. „Először az aszfaltréteget kellett eltávolítani, majd erre kerülhetett ez a korszerű, tetszetős és főleg biztonságos réteg“ – fogalmazott. Hozzátette, a városi támogatás mellett a saját költségvetésükkel jól sáfárkodva, és az előző évi időszakban megspórolt összegből, illetve a szülői támogatásokból tudták előteremteni a pálya felújításához szükséges összeget. A pálya felújításán kívül még kézilabdakapukat, kosárlabdapalánkot, röplabdahálót is sikerült vásárolniuk.

„Nagy öröm ez számunkra, mert egy régi álmunk valósult most meg az összefogásnak köszönhetően. De mi tovább álmodunk! A jövőben szeretnénk a pálya körül egy korszerű futópályát is kialakítani“

– fogalmazott.

A járványügyi intézkedések miatt jelenleg csak az alsó tagozatosok tanulnak az iskolában. A pálya átadásán azonban jelen voltak az első négy évfolyam tanulói is. A késő novemberi csípős hideg ellenére a gyerekek kint játszottak, és örömmel vették birtokukba az új sportpályát.