Hetek, hónapok óta csordogál a szlovákiai magyar politikai egyesülés folyócskája. Aki még emlékszik a 2019-es eseményekre, az jól tudja, több körben is történtek próbálkozások arra, hogy egy magyar vagy nemzetiségi lista legyen kialakítva, hiszen azt csupán a „kincstári optimizmus” mondathatta, hogy több szálra bontva is esélyes a parlamenti bejutás.
A választásokat követően pedig azt gondolhattuk, hogy talán észhez tér a magyar politika és kialakul valamilyen egységesülési irány, és talán-talán rádöbben a politikai elit egy része az alábbi kérdések megkerülhetetlenségére:
Mit is akar a választópolgár? Fenntartani az állandó viszályt vagy elérni, hogy közösségi – települési szinten ne mutogassanak egymásra a magyarok, hogy te ez, te meg az vagy. Esetleg a választásokon ne kelljen A vagy B listát választania, tudván, hogy a szavazóbázis megosztása egyenlő a parlamenti kimaradással, melynek végkövetkezménye a magyar politikai cselekvőképesség megszűnése lehet (azaz: lett is).
Cselekvőképes-e a szlovákiai magyar politika? A tömör válasz szerint nem, azaz: nemzetközi és országos szinten nem. Sem európai parlamenti, sem szlovák törvényhozási szinten nincs jelen. A szlovák média részére láthatatlan, a gondjaink és ügyeink meg sem ütik a média figyelmének szintjét, amin fikarcnyit sem változtat egyeseknek a kormányfőhöz, köztársasági elnökhöz vagy valamely államtitkárhoz fűződő tanácsosi kapcsolata.
Porszemek, melyek a közösségen belüli vitát hivatottak fenntartani, és nem az önálló politikai akaratunk megjelentetését.
Felmerül még egy kérdés, mely az összmagyar politikai akarat szintjét jelenti, de legyünk magunkhoz őszinték, a magyarországi politikai elit részére is vonzóbb egy sikeres közösséget látni (fogadni), mint az egymás skalpját vágók között kacskaringózni.
Tegyem hozzá, hogy a cselekvőképesség hiánya és a hatalommal szembeni Stockholm-szindróma csupán a többségi társadalmat tölti el örömmel, mert így bármit lenyomhat a magyar közösség torkán, mit több, még magyar szavazatokat is szerezhet magának! Mert ugye a választópolgár megunva a cselekvőképesség hiányát, lassan átcsoroghat a szirénhangú magyar platformokhoz, amihez még a „fake news” kategóriájú fizetett magyar bértollnokok is örömmel adják a támogatást.
Magyar politikai entitás?! Az országban a magyar közösség aránya 8-8,5 százaléknyi lehet, ami egy ötszázalékos választási küszöbnél – a korfa ismeretében – azt jelenti, hogy simán kellene vennie a választási akadályt. Ehhez – és természetes módon a saját gondjaink kezeléséhez – csupán egy politikai entitás létezhet.
Azaz a szlovákiai magyarságnak fel kell ismernie, hogy csak akkor lehet sikeres, ha önálló politikai közösségként fogalmazza és jeleníti meg magát.
Vitás kérdések, világnézeti különbségek és különböző látásmódok mindig lesznek, ez természetes, de saját vitáinkat belsőleg kell lefolytatnunk. Mert az elemi létszükségleteink, megmaradásunk alapkövei egyek és közösek.
Az már mélyebb gond, hogy ma attól hangos a média: a viták az arányokról (székekről) szólnak, a cselekvőképesség kérdése fel sem merül… Elszomorító azt látni, hogy a politikai közösség megteremtése helyett „a nagy magyar egyesülést” vannak, akik egyes üléshelyek megszerzésének tekintik csupán. Életveszélyes játék ez, így nem lehet a magyarság bizalmát visszaszerezni, csupán még inkább elveszíteni!
