Húsvét van. Negyven napon át készültünk az ünnepek ünnepének megünneplésére, gyűjtöttük szeretetünk kincseit, hogy azokat majd nagypénteken lerakjuk Jézus megváltói keresztje elé, ezzel próbáljuk megköszönni, amit értünk tett, nekünk ajándékozott. Azonban most is megzavarta készülődésünket a gyilkos vírusról érkező hírek sokasága és a bezártság, az elszigeteltség miatt – a papok és két-három segédkező kivételével – nem ünnepelhettek a hívek Isten házában az egyház liturgiája szerint. Szerényre kerekedett idén is húsvétunk, de ugye megköszöntük – ha szerényebben is – a szent események ajándékait?!
Nagycsütörtökön megköszöntük az Oltáriszentséget és a papi rendet, majd elcsendesültünk, egy kis időre elvonultunk az Olajfák hegyének éjszakájába és Jézussal voltunk együttérző szívvel félelmekkel teli magányában…
Tudjuk, hogy nagypéntek az emberfeletti kínok napja, hogy Jézust egész éjszaka kínozták, megalázták, majd az ítélkező bíró elé hurcolták, aki gyáván halálra ítélte a legártatlanabbat, hazugságokkal, szitkokkal terhelték ártatlan lelkét és bűntelen testét, majd elindultunk vele a legszomorúbb, egyben a legdrágább körmenetre: Jézus kereszttel a vállán a Kálvária felé tart.
A gonosz emberek és a bukott angyalok örülnek, miközben a legnagyobb rabszolga-felszabadítás fájdalmas, egyben boldogságos, mennyországot nyitó isteni ajándéka születik meg. Értsük meg végre, hogy mindezt értünk tette Jézus és jobban vigyázzunk lelkünkre! Legalább péntekenként némuljunk el pár percre és térdeljünk le a keresztfa előtt és köszönjük meg Jézusnak a visszaszerzett mennyországot.
György Ferenc ipolybalogi plébános a Szent Korona hitelesített másolatával az ipolybalgi Szent Korona Ünnepen (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)
Az idei nagyszombati programból valamit megvalósíthattunk: kevesebben ugyan, de már elmehettünk a templomainkban elkészített szentsírhoz, rövid ideig, kis csoportokban, térden állva köszönetet mondhattunk Jézusnak, és közben lelki szemeinkkel látni véltük Jézus sírjában újjászületett életünk bölcsőjét. Azonban az esti szertartásokon csupán a pap és segédkezői lehettek jelen, papjaink nagy bánatára.
Másnap, húsvét szent ünnepén ugyancsak csendes, magánszentmiséinkbe helyeztük híveink háláját, kérését, engesztelését és dicsőítését a feltámadt Jézus oltárára…
És elkezdődött egy új negyven (meg tíz) nap, a húsvéti öröm ujjongó időszaka, amely nem érhet véget pünkösd szentlelkes örömével, hanem élnie és éltetnie kell ennek az örömnek azután is, egész életünkben.
Ilyen „örök húsvéti” időt, életet kívánok és kérek most is minden kedves testvéremnek, imádságos szeretettel György Ferenc ipolybalogi lelkiatya.
(György Ferenc/Felvidék.ma/Galéria Jurta Látványtár)
