Az operabarátok mély megdöbbenéssel fogadták a hírt: 2021. október 18-án Zürichben elhunyt Edita Gruberova koloratúrszoprán operaénekes. Az anyai ágon magyar származású kiváló művészhez fűződő emlékeit pályatársa és barátja, Marton Éva operaénekes osztja meg az Olvasóval.
Gruberova nevének említésekor nekem csak sikerélmények jutnak az eszembe. Nemcsak művésztársként tekintettem rá, hanem gyakran komoly beszélgetésekbe is merültünk – mindig magyarul – pályáról, életről és családról. A színpadon kívül nagyon szerény embernek ismertem meg, aki nagy alázattal művelte „mesterségét”.
Nagyon sokat énekeltünk együtt, s a próbák alatt is kerestük egymás társaságát, soha egy bántó szó nem hagyta el ajkát, maximálisan tiszteltük egymás tehetségét. A kollégáiról is kedvesen – néha kis fanyar iróniával – beszélt. A koncerteken kívül 1980-ban Genfben, 1983-ban Milánóban, majd számos más helyen léptünk fel együtt Richard Strauss Ariadne Naxos szigetén című operájában, ő Zerbinetta szerepét, én meg a Primadonnát alakítottam. Kiváló partner volt, gyakran említettem neki: „Még meg sem születtél, már Zerbinetta voltál”.
Vidám természetének köszönhetően mindig valami huncutság csillogott a szemében. A Strauss-opera története szerint a komoly színielőadással párhuzamosan egy komédiát is előadnak, s ebben Zerbinettáé volt a főszerep. A kisördög ismét megjelent szemében, hogy felbosszantsa a Primadonnát, alakítását egy-egy kacsintással nyugtáztam.
Nagyon szép, könnyű – teljesen szabadon szárnyaló – szopránhangja volt, sugárzott a darabban, s természetesen énekelte a legnehezebb koloratúrákat is. A magasságok csak úgy röpködtek nála, soha nem láttam arcán, hogy ezek kiéneklése nehézséget jelentene számára. A háromvonalas F-ek királynőjeként marad meg emlékezetemben.
Nagy tudású művésznek ismertem meg, aki komolyan vette a leírt hangjegyeket, amiket sajátos stílusában interpretált. Néha az volt az érzésem, nem is énekli, inkább szavalja a darabot; élvezet volt vele játszani, s egyben hallgatni gyönyörű frázisait. E kedvesség, s technikai tudás a közönségéből is kiváltotta az úgynevezett „chapeau down”, „le a kalappal” reakciót. Kiválóan képzett, de – mint említettem– „könnyű” hangja volt, így amikor drámaibb feladatokat vállalt, ezek már nem voltak neki valók. Természetesen megértem a vágyát, hiszen minden művész szeretne kitörni abból a szerepkörből, amibe „beskatulyázták”.
2019-ben Donizetti Lammermoori Lucia című operájának címszerepét énekelte az Erkel Színházban. Ekkor már ő is gondolkodott a visszavonuláson. Magam is ott voltam az előadáson, melegen üdvözöltük egymást.
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
