tvnoviny.sk

A kormány egyetért abban, hogy határozottabb lépésekre van szükség, és hogy ennek megfelelően kell megtenni a szükséges intézkedéseket. Erre azért van szükség, mert az emberek nem tartják be a járvány megfékezése érdekében hozott rendelkezéseket. Ezt Eduard Heger kormányfő közölte az egészségügyi alkalmazottakkal és a kormánytagokkal folytatott, járványhelyzettel kapcsolatos tárgyalás után.

A szakértői konzílium múlt heti ajánlásai alapján a kormányfő több miniszternek is azt a feladatot adta, dolgozzanak ki javaslatokat arra vonatkozólag, hogy ezeket az ajánlásokat miként lehet érvényesíteni a gyakorlatban. „Egyetértünk abban, hogy határozottabb fellépésre van szükség.

Az látszik, hogy az emberek nem tartják be az intézkedéseket. A Covid-automata jól van beállítva, de ha nincs betartva, akkor az olyan, mintha nem is létezne. Olyan döntéseket kell hoznunk, amelyekkel határozottabban lehet fellépni az intézkedések betartása érdekében” – jelentette ki Heger.

Hétfőn a koalíciós tanács is tárgyalni fog az intézkedésekről. Az eredményeket a legközelebbi kormányülés után ismertetik.

A szakértői konzílium javaslata szerint korlátozni kellene az oltatlanok mozgását a fekete besorolású járásokban, és mérlegelni kellene az oltás kötelezővé tételét a lakosság bizonyos csoportjai számára, ahogy az az Európai Unió más országaiban is működik. A konzílium továbbá azt javasolja, hogy csak az oltottak részesüljenek a koronavírus-fertőzés miatti munkaképtelenség idején fizetett segélyből.

Ezenkívül például a Covid-igazolványok használatával kapcsolatban is szigorításokat szorgalmaznak. Eszerint már a piros járásokban is ilyen igazolvány kellene a munkába járáshoz. A javaslat szerint hangsúlyosabban kellene ajánlani az otthoni munkavégzést azokon a területeken, ahol arra lehetőség van.

(TASR/Felvidék.ma)