A 822 oldalas dokumentumgyűjteményt Budapest Főváros Levéltára közösen jelentette meg az ungvári Kárpáti Kiadóval és a Nemzeti Emlékezet Bizottságával. A kötet alcíme: Levéltári iratok és dokumentumok.
A Teve utcában tartott június 16-i tájékoztatón a kötet egyik magyarországi szerkesztője, Toma Katalin mutatta be a vendégeket, majd elsőként a kötethez előszót író Kenyeres István főigazgatót kérte a pódiumra.
Kenyeres István
Kenyeres István elmondta, hogy sokoldalú összefogás és kiterjedt munka végeredménye a mű. 2013-ban a Külügyminisztérium és Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósult meg a Fővárosi Levéltár első projektje, amelynek konkrét célja a Kárpátaljai Területi Levéltár Beregszászi Levéltára veszélyeztetett helyzetben lévő anyagainak a megmentése volt. A feladatot 2015-re teljesítették. Ezen előzmények után javasolta a könyvbemutatón is jelen lévő Tóth István akkori beregszászi főkonzul a kötet kiadását. A forráskiadvány témája ugyan nem tartozik a szorosan vett profiljukba – mondta Kenyeres István –, de szívesen vállalták, különös tekintettel arra, hogy közben 2017-ben Beregszászban egy levéltári állományvédelmi programba is belefogtak.
Olekszij Korszun
A Kárpáti Kiadó és a Levéltár között a licencszerződést 2018-ban írták alá a kiadvány szerkesztőjének, Olekszij Korszunnak a hozzájárulásával. Az eredetileg ukránul és oroszul megjelenő forráskiadványt további 18-cal egészítették ki.
Braslavec Viktor, a Kárpáti Kiadó igazgatója örömét fejezte ki, hogy impozáns művet sikerült megjelentetni, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1990-es évek elején – amikor a KGB anyagainak a túlnyomó részét például a balti országokból és Kazahsztánból vagy elszállították a moszkvai központi levéltárakba, vagy megsemmisítették, addig Ukrajnában a nagyobb részük majdnem érintetlenül megmaradt. A központtal ebben az időben a kapcsolat jónak volt mondható, így a moszkvai levéltárakban is viszonylag könnyen jutottak hozzá azokhoz a forrásokhoz, amelyeknek jelentős részét a mostani kötetben közre is adták.
Braslavec Viktor
Az anyagi forrásokat a fordításhoz a 2016-ban, a Gulag-emlékévben indított pályázat biztosította, a kiadást a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Bethlen Gábor Alap biztosította. A Nemzeti Emlékezet Bizottságát, mint társkiadót Máthé Áron, a Bizottság elnökhelyettese képviselte. Elmondta, hogy Olekszij Korszun, a kötet szerkesztője, akinek a közelmúltban volt a születésnapja, méltó ajándékként veheti kezébe a kiadványt. Korszun úr családját is sújtotta a holodomor, de a sors úgy hozta, hogy a KGB munkatársa lett.
1981-től került Kárpátaljára, és miután eredetileg történelem szakon végzett, a KGB kárpátaljai igazgatóhelyetteseként 1989-ben lakossági fórumokon szembesült azokkal az emberi tragédiákkal, amelyek a helyi magyarságot és németséget 1944 őszétől kezdve érték.
Máthé Áron
Olekszij Korszun is szót kapott, aki elmondta, hogy a 4. Ukrán Front csapataival Kárpátaljára érkező különböző szovjet belbiztonsági szervezetek, így a SZMERS és az NKVD alakulatai azonnal elkezdték tevékenységüket.
Bárkit elvihettek, akit akartak, és a helyi, főként német és magyar lakosságot attól függetlenül kezelték hadifogolyként, hogy a valóságban részt vettek-e egyáltalán a háborúban.
Kosztyó Gyula történész, a Clio Intézet munkatársa a magyar kiadáshoz írt előszavában megjegyzi, hogy a Vörös Hadsereg 4. Ukrán Frontja 1944. szeptember 27-én jelent meg a Tatár-hágó térségében és egy hónap alatt elfoglalta Kárpátalját. Problémát jelentett, hogy a Kárpátalja soha nem tartozott sem Oroszországhoz, sem a Szovjetunióhoz, ezért a helyi ruszin lakosságot ukránnak tekintették, így aztán úgymond „újraegyesíthették” Szovjet-Ukrajnával, jóllehet kétségtelen, hogy sokan voltak, akik a helyi ruszinok között a szovjet hatóságokat támogatták.
De nemcsak a szovjet hadsereg egységei jelentek meg Kárpátalján, hanem 1944. október 24-én a londoni emigráns csehszlovák kormány megbízottjai is ugyanígy! A miniszteri rangú František Němec vezetésével kiáltványt fogalmaztak meg és hozzáfogtak, hogy újjászervezzék az első bécsi döntés előtti törvények szerinti csehszlovák polgári közigazgatást Kárpátalján.
Huszton 1944 novemberében még népgyűlést is szerveztek. A hihetetlen gyorsasággal létrejött kommunista pártszervezetek viszont 1944. november 13-án Munkácson tartottak tanácskozást, és 1944. november 19-én határozatot fogadtak el „Kárpátontúl Ukrajnával való újraegyesüléséről”. A Kárpátontúli Ukrajna Néptanácsa 1944. december 5-én memorandumot intézett Beneš elnökhöz és a londoni emigráns kormányhoz, amelyben felszólították őket, hogy meghatalmazottaik hagyják el Kárpátalja területét, amelyet ettől kezdve ők következetesen Kárpátontúlnak neveztek. 1945 januárjának elejére a londoni emigráns kormány megbízottai ennek a kérésnek eleget is tettek. A terület szovjetizálása tehát már a Vörös Hadsereg megjelenésének a napján megkezdődött. Sokkal hamarabb került itt sor az államosításokra, mint a térségben másutt. A csehszlovák kormánnyal 1945. június 29-én a Szovjetunió a terület átadásáról aláírt egy szerződést, amelyet Prágában 1945. augusztus 23-án ratifikáltak. Az egyezmény 1946. január 30-án lépett életbe, de 1946. január 22-én már a SZU Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége 218. számú rendeletével létrehozta a Kárpátontúli területet Ungvár székhellyel.
Ezzel megszüntették Kárpátalja önkormányzatát, és az Ukrán Szovjet Szövetségi Köztársaság egyik megyéjévé vált.
Seres Attila
Seres Attila, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa a kötet bemutatója során elmondta, hogy a kötet olyan szempontból is figyelemre méltó, hogy nyolc orosz és három ukrán levéltár anyagából válogattak a kötet szerkesztői. Hasznos, hogy a kötetben fotógyűjtemény is helyet kapott – jegyezte meg Seres Attila. A bemutatót követően kérdésekre válaszoltak az előadók, majd fogadás zárta a rendezvényt.
Fotók: Győrffy Szabolcs és Gecse Géza
(Gecse Géza/Felvidék.ma)
