Január 26-án vette kezdetét a Pozsonyi Főegyházmegye területén fekvő Nagymagyar község plébániatemplomában a tizenöt csütörtökből álló ájtatosság-sorozat Szent Rita tiszteletére, a reménytelennek tűnő helyzetekben is hathatósan közbenjáró közkedvelt szent májusi liturgikus ünnepére készülve. A nyitómise főcelebránsa és szónoka Molnár Tamás volt, a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség lelkipásztora.
A szentmise előtti imacsokor a nagymagyari esperesplébános, Naszvadi Sándor vezetésével került elimádkozásra. Az ezt követő szentmise elején a nyitómisét celebráló Molnár Tamás atya az egyházmegye főpásztorának, Stanislav Zvolenský érseknek üdvözletét tolmácsolta, aki évről évre a május 22-hez közel eső vasárnapon tartott nagymagyari Szent Rita-búcsú főcelebránsa. Immár hagyomány, hogy a megyéspüspök jelenlétében zajlik a Csallóköz népszerű búcsúja, melyre a helyieken kívül számos vidékről érkeznek búcsújárók, Szent Rita-tisztelő hívek. Ilyenkor tartják a rózsaszentelést is.
A több hónapos lelki előkészület nyitó szentmiséjére megtelt a környék legnagyobb temploma – a nagymagyari Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplom. Helyiek és sok más településről érkezett hívek imádkoztak együtt. A homília a mai kor csodáiról is szólt. Tamás atya átéléssel mondta el a szentmise után tapasztaltakat, miszerint a szentbeszéd hatására a résztvevők közül is osztottak meg vele napjainkban átélt csodákat, beszámolva többek közt egy teljesen friss csodás gyógyulásról is, melyet Szent Rita égi közbenjárásának is tulajdonítanak.
A homíliában a három isteni erényről – a hitről, a reményről és a szeretetről – elmélkedhettek a jelenlévők, ezen erények jelenlétéről Szent Rita életében, valamint ezek szerepéről kinek-kinek saját személyes életében is. Ehhez a múlt év utolsó napján örökkévalóságba költözött emeritus pápa, XVI. Benedek enciklikáit idézte a szónok. Homíliáját azzal a buzdítással fejezte be, hogy Szent Rita segítsége nem mese, nem múltbeli nosztalgia, nem vallási babona, hanem Isten itt és most túlcsorduló szeretetének bőséges ajándéka számunkra, szeretteink számára. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, de egyszer majd színről színre, s igazából akkor fogjuk mindezt megérteni. Ám addig is higgyünk, reméljünk, szeressünk Szent Ritához hasonlóan, mert megéri.
A homília itt olvasható:
Kedves Szent Rita-tisztelő testvérek! Évről évre örömmel tekintünk fel a közkedvelt umbriai szent életére, erényeire, s nagy bizalommal imádkozunk közbenjárásáért. Sok szép gondolatot hallottunk már róla, bizonyára a legtöbben jól ismerik már egész élettörténetét. Mégis mindig, s most is jóleső érzéssel elmélkedünk róla, talán azért is, mert nemcsak földi életét idézzük fel, hanem annak véget nem érő folytatásába is bekapcsolódunk – amennyire ez lehetséges, amennyire erre Isten jósága folytán képesek vagyunk. Szent Pál apostol Szeretethimnuszának szavai jutnak itt eszembe, miszerint: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.“ Nekünk is, míg majd egyszer Isten mennyei országában fogunk többek közt Szent Rita társaságában Isten dicsőségének örülni, megmarad földi zarándokutunk tarisznyájában a hit, a remény és a szeretet.
Mert miért gyűltünk ma össze? Mi hozott össze ennyi együtt imádkozó kedves testvért, helyieket és vendégeket, időseket és fiatalokat? Nemde a hit, hogy van Isten, hogy Isten minden korban támaszt szenteket, a hit, amit a Hiszekegyben minden vasárnap megvallunk, hogy létezik a szentek közössége, s a hit, hogy ők Isten nagyvonalúsága folytán a segítségünkre tudnak lenni, hogy mi is szentek lehessünk?! Hiszek ebben? Hiszek az Istenhez intézett ima erejében? Hiszem, hogy a szentek, s köztük Cascia-i Szent Rita a segítségemre tud lenni?
Már ez a hit örömmel tölthet el. Ám ez az öröm csak fokozódik akkor, ha mindezt nem absztrakt lehetőségként hiszem el, hanem bízom benne, remélem, hogy az én konkrét életemben, a saját ügyeimben, a legszemélyesebb kéréseimet illetően is így van. Ez a bizalom, reménykedés, remélt jóra való vágyakozás a remény isteni erényének a megélése. Nemcsak elhiszem, hogy a kérésem meghallgatásra kerülhet, hanem reménykedem abban, hogy ha Isten is a javamra szolgálónak tartja a kérést, bizony teljesíti is azt. Ilyen bizalomteli reménnyel hoztuk szíveinkben az imaszándékokat Szent Rita elé, bízva és remélve, hogy csodák bármelyikünk életében előfordulhatnak. Reménytelennek tűnő helyzetekben is. Az utolsó pillanatban is.
Hit, remény, szeretet, de közülük a legnagyobb a szeretet – fogalmaz a Nemzetek Apostola, akinek tegnap megtérését, a pálfordulást ünnepelte Egyházunk. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokakat ez a szeretet vezérelt ma ide. S azt is nagy valószínűséggel feltételezem, hogy nem egyszerű önszeretet, némi érzelgősség, hanem mély, felelősségteljes szeretet. Mert sokan elsősorban a szeretteikért jöttek imádkozni. Gyermekeik, unokáik, házastársuk, vagy épp szüleik, nagyszüleik, barátaik gyógyulásáért, megtéréséért, a házasságban és gyermeknevelésben való bölcs helytállásukért, a széthullott családok sebeket hordozó tagjaiért, a gyászolókért. Mert szeretik őket. Mert féltő szeretettel aggódnak értük. Mert mivel szeretik őket, jót akarnak nekik. De még azok is, kik saját maguk számára kérnek Szent Ritán keresztül testi vagy lelki gyógyulást Istentől, legtöbbször családjuk iránti szeretetből teszik: Uram, hogy szerető családban növekedhessenek gyermekeim, hogy fel tudjuk nevelni őket. Hogy ne legyek a családom terhére, hogy ne kelljen miattam felborítani mindennapjaikat. Hogy ne szomorítsa el őket szenvedésem látványa. Hiszen annyira szeretem őket…
Kedves hívek! Szent Rita életében is nagyon fontos szerepet játszottak az isteni erények. Látjuk, mennyire hozzátartoznak a saját életünkhöz is, ehhez a mai közös imaesthez is.
Mivel ez az első alkalom, melyre XVI. Benedek emeritus pápa szilveszterkor bekövetkezett halála után sor kerül, fontosnak tartom, hogy röviden megemlékezzünk róla, hiszen Isten nagy ajándéka volt Egyházunk számára. Bízunk égi közbenjárásában is.
Megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet. Nagyon jól tudta ezt az emeritus pápa is. Már pápaságának első évében, karácsonykor kiadta első enciklikáját „Deus caritas est – Az Isten szeretet” címmel. A szeretetről szóló pápai műből idézett gondolat, úgy vélem, teljes mértékben alkalmazható Szent Rita életére, de hallgassuk olyan nyitottsággal, hogy befogadva XVI. Benedek buzdítását, a mi életünk jellemzője is legyen. Idézem: „A keresztény ember programja – az irgalmas szamaritánus programja, Jézus programja – a „látó szív”. Ez a szív látja, hol van szükség szeretetre, és ennek megfelelően cselekszik.“ Szent Rita látó szívvel fordult szülei felé, férje, ikergyermekei, majd szerzetesnővér társai felé, különösen az ápolásra szoruló betegek felé. De hisszük és reméljük, s mivel iránta érzett szeretetünk viszonzását is feltételezzük, sőt sokan már meg is tapasztaltuk azt, örülünk annak, hogy felénk is látó szívvel van. Látó szívvel tekint most kéréseinkre.
Benedek pápa a keresztény reményről is írt. A „Spe salvi” enciklika arról szól, hogy reményre vagyunk megváltva. Ebből is kiválasztottam egy gondolatot, mely szól Szent Ritáról, akinek mint ismeretes, nem mindig volt könnyű, idillikus élete, de szólhat rólunk is, mert olykor nekünk sem minden zökkenőmentes. Idézem: „A remény első lényeges iskolája az imádság. Ha már senki nem hallgat rám, Isten még mindig meghallgat. Ha már senkihez nem tudok szólni, senkit nem tudok segítségül hívni – Istenhez mindig szólhatok. Ha többé senki nem segíthet rajtam (…), Ő tud nekem segíteni.“ Istenhez tehát mindig szólhatunk, mi most mindeközben közkedvelt szentünk segítségébe is reménnyel kapaszkodunk.
Várható volt, hogy XVI. Benedek, mint szolgálatot teljesítő pápa az isteni erények közé tartozó hitről is ír majd – hiszen 2012. október 11-én, a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulóján megnyitotta a Hit Évét – ám a „Lumen fidei – A hit világossága” kezdetű enciklika már Ferenc pápa aláírásával jelent meg, pápaságának első évében, 2013 júniusában. „Ha a hit megfogyatkozik, fenyeget a veszedelem, hogy az élet alapjai is meggyengülnek“ – olvasható ebben a pápai iratban. Azt hiszem, ez eléggé komoly fenyegetésként hangzik. Sokan mégis figyelmen kívül hagyják. Ha Szent Rita nem hitt volna, vajon hányszor, hányféleképpen roppant volna össze az élet terhei alatt?! Ha sokak hite megfogyatkozik is, bizalomkeltő, hogy ma itt ennyien összegyűltünk, hogy hittel együtt és egymás szándékaiért imádkozzunk, Szent Rita hathatós égi közbenjárását kérve. Kívánom, hogy a következő hetekben, Szent Rita májusi ünnepére készülve is csak mindjobban megerősödjön mindannyiunk hite. A közösségi ima legyen hitünk megszilárdítója, hogy valóban hittel imádkozhassunk!
Hit, remény, szeretet. És csodák. Mondhatnánk a hit, a remény és a szeretet csodái ma is valóságok. A budapesti Szent Rita-templom honlapján több jelenkori imameghallgatás, csoda is említésre kerül. Ezek közül egyet kiválasztva kívánom, hogy merjünk hinni, remélni a szerető Isten csodáiban, s abban, hogy Isten megengedi, hogy a már célba érkezettek közbenjárjanak nála ügyeinkben.
Egy édesapa meséli el történetüket: „Utólag számoltuk ki, hogy első gyermekünk Cascia-ban fogant, amikor feleségemmel 2004-ben ott jártunk Szent Rita városát megtekinteni. A terhesség 26. hetében feleségemet a szülőszobára vitték szülési görcsökkel. A koraszülést mégis sikerült elkerülni. Aztán a 34. hétig „húztuk”, ekkor világra jött kisfiunk, Boldikánk. A koraszülött intenzív részlegre került, voltak problémák vele, mert még nem minden fejlődött ki rendben. Egy nap pedig az orvosok közölték a rettenetes hírt: agyi rendellenességet látnak, vérzést, és nem tudják, mit tehetnek. Abban a pillanatban ösztönösen indultam, szaladtam a legközelebbi templom felé, ami zárva volt, de éppen mire odaértem, a plébános bentről kinyitotta az ajtót, megkérdezte, mi járatban vagyok, majd betessékelt. Az ajtó mellett „véletlenül” Szent Rita képe és imája függött, én pedig letérdeltem és imádkoztam kisfiunkért. Ezután visszasiettem a kórházba, ahol feleségem ragyogó arccal és azzal a hírrel fogadott, hogy képzeljem, az orvosok véletlenül összecseréltek a leleteket, s amit mondtak, nem vonatkozik a gyermekünkre. Ekkor éreztem, hogy olyan segítséget és megerősítést kaptunk, ami egész további életünkre kihat. Szent Ritát immár egész családunk védőszentjeként tiszteljük, hálával és nagy szeretettel a szívünkben.“
Kedves Szent Rita-tisztelő testvérek! Ez az igaz történet is buzdítson minket, hogy a ma kezdődő ájtatosság-sorozatnak igenis van értelme. Hogy Szent Rita segítsége nem mese, nem múltbeli nosztalgia, nem vallási babona, hanem Isten itt és most túlcsorduló szeretetének bőséges ajándéka számunkra, szeretteink számára. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, de egyszer majd színről színre, s igazából akkor fogjuk mindezt megérteni. Ám addig is higgyünk, reméljünk, szeressünk Szent Ritához hasonlóan, mert megéri. Ámen.
(Forrás: Pozsonyi Főegyházmegye, fotók: S.I.)
