Nagy Lajos király teljes életművét feldolgozó animációs filmet készített az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány. A teljes alkotás az Autentika YouTube-csatornán érhető el egy filmként, illetve öt epizódra bontva is.

Nagy Lajos negyvenéves uralkodása a magyar történelem egyik virágkora, mégis alig született róla idáig mozgóképes alkotás, ezért döntött úgy az Autentika, hogy feldolgozza életművét.

14. századi uralkodónk idején hazánkat béke és fejlődés jellemezte, külpolitikája ugyanakkor rendkívül aktív volt. Legyőzte Nápolyt és Velencét, meghódoltatott minden fejedelemséget déli és keleti irányban, és elnyerte a lengyel trónt is.

Az Autentika Művészeti Műhely munkatársai által készített sorozat narrátora Csőre Gábor színművész, szövegkönyvét Märle Tamás történelemtanár írta. A sorozat a Történelemoktatók Szakmai Egyesületével készült együttműködésben, megjelenését a Szerencsejáték Zrt. és a Waclaw Felczak Alapítvány támogatta.

A Papolczy Balázs által alapított Autentika Művészeti Műhely 2020-ban kezdte meg munkáját, Trianon századik évfordulóján jelent meg a Trianon 10 oka című animációs sorozatuk, és a Trianon100 kvízapplikációjuk, 2021-ben a Hunyadi és A miniszterelnök című animációs sorozatuk. Az online kulturális tartalmak készítése mellett közéleti beszélgetéseket szervez az alapítvány Ligeti Terefere címmel Piliscsabán. Projektjeikről a közösségi média legtöbb felületén – Youtube, Facebook, Instagram, TikTok – tájékozódhatnak.

(Az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány sajtóközleménye)