Kutak Adrienn mutatta be az alkotót (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Június első hétvégéjén nyitották meg Végh Péter első önálló bemutatkozó tárlatát az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében. A kiállítás egyúttal visszatekintés is, mivel az utóbbi évek alkotásai mellett felvonultatja az elmúlt évtizedek műveit is.

A nagymegyeri születésű, évtizedeken át Pozsonyban, majd Dunaszerdahelyen élő egyetemi oktató nyugdíjasként költözött az Ipoly menti kisvárosba.

Mint Kutak Adrienn, a tárlat kurátora a megnyitón leszögezte, az életút nem egy tipikus művész portréját mutatja be, holott a képzőművészet gyerekkorától jelen van az életében és ez ösztönzi az alkotásra. A képzőművészet mellett az irodalom világa is rabul ejtette, több kötete jelent meg.

Képzőművészeti alkotásaira jelentős hatással van a műszaki beállítottsága.

Mértani formák és a színek varázsa jellemzi az utóbbi bő másfél évtizedben készült alkotásait. A színgeometriai műveket számítógépen szerkeszti meg.

A számítógépes képalkotással készült képekről a modern, absztrakt alakzatok köszönnek vissza.

A kiállítás jó néhány korábbi művet is felvonultat. A közel ötvenéves tusrajztól az ollóval kivágott s összerakott mozaikon át jutunk el a modern technika vívmányaival elkészített alkotásokig. A zsinagóga falán lévő képek megtekintésekor érdekes történelmi utat, Végh Péter alkotói és szemléletmódbeli változásait járhatjuk be.

Az elmúlt években Somorján és a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítótermében volt önálló tárlata. Emellett számos csoportos kiállítás visszatérő művésze, mint például a dunaszerdahelyi Képzőművészeti Spektrum vagy az Ipolysági Szalon, és a 2022-es szeptemberi Kvartett csoportos tárlat.

A kiállítás június végéig tekinthető meg a Menora Saag Centrum Artis épületében.

A szerző felvételei.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)