165 évvel ezelőtt, 1858. október 10-én született Nyitrán Prohászka Ottokár.
Székesfehérvár néhai püspökéről sokan, sokféleképpen írtak, életútja a mai, érdeklődő olvasó előtt közismert. Mégis vannak olyan területek, amelyek többnyire elkerülték a Prohászka-kutatók figyelmét. Kevés szó esett eleddig például Prohászkának a trianoni határon túli szerepléseiről. A híres egyházi szónok nemcsak a csonka haza számos településén tartott lelkigyakorlatokat és beszédeket; olyan városokban, falvakban is megfordult, amelyek később, a trianoni döntés következtében idegen uralom alá kerültek.
Az alábbiakban Prohászka Ottokár néhány felvidéki látogatását elevenítjük föl.
1903. június hetedikén a Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete vándorgyűlést tartott Nyitrán. Az eseményre népes küldöttség érkezett a fővárosból: jelen volt az egyesület elnöke, két alelnöke, számos katolikus lapszerkesztő – és Prohászka Ottokár is, aki ekkor az esztergomi szeminárium spirituálisa volt. A Nyitramegyei Szemle cikkéből tudjuk, hogy „a nyitrai közönség most először hallotta Prohászkát szónokolni”. Prohászka a sajtó feladatairól beszélt a modern szellemi harcban; előadását a lap „bő kivonatban” közölte. Ebből a szövegből idézünk néhány mondatot:
„Úgy látom, a mai világban is pünkösd van. A szellem ébred, de még vajúdik./…/ Minden pünkösd megteremti a maga orgánumát; az új pünkösd a művészetet, az irodalmat s főleg a sajtót használja. Carlyle azt mondja: ’Ami a középkorban volt a pápa, a püspök, a zsinat, az ma egy személyben a sajtó.’ Ha ez hősies túlzás is, annyiban mégis igaz, hogy ami gondolat emeli a lelkeket, az mind itt bizsereg az ólmos betűk soraiban, az itt valósul meg, itt ölt testet. /…./
Ezt a szervet nekünk is fel kell használnunk, ha élni akarunk! Nekünk is a nyilvánosság terére kell állítani az új gondolatok bűvös keretében a magunk igazát. /…./ Nekünk az örök eszményeket kell visszahoznunk, ezeket kell az elfáradt, elzsibbadt világba, lelkekbe lehelnünk. Die Kunst braucht einen unendlichen Horizont. Ezek a látóhatárok, amelyeket a materializmus leír, mind szűkek: az emberiségnek kellenek örök, végtelen ideálok. /…./
Haza, család, erkölcs, erény: mindezek a nagy gondolatok abban a fojtott légkörben, amelyet a materializmus teremtett, elhervadnak. Adjanak nekünk égboltot! Az emberiségnek élete gyökeret ver a földben, az emberi társadalomban, de hogy kivirágozzék s gyümölcsözzék, ahhoz égbolt s napsugár is kell. Ezt az égboltot, ezt a fényt add meg nekünk, sajtó! /…/
Egészséges, romlatlan emberekre van szükségünk, erőteljes, lelkes szellemekre. S ilyeneket akarunk mi a sajtó felvirágoztatása által nevelni. Kérem önöket, pártolják ezt a sajtót.” [Az Országos Pázmány-egyesület Nyitrán. Nyitramegyei Szemle, 1903. június 14. 2-4. p.]
A lap beszámolója szerint Prohászka beszédét a közönség lelkes tapssal fogadta. Az akkor már országos hírű szónokról írta évekkel később az említett újság: „Dr. Prohászka beszédét félig hallgatta, aki egyúttal nem látja, midőn szónokol”. [Benyomások Székesfehérvárról. Nyitramegyei Szemle, 1906. január 28. 2. p.]
Alig két évvel később, 1905. március ötödikén Prohászka – aki ekkor már Budapesten egyetemi tanár – a Nyitra közelében fekvő Nagytapolcsányra látogatott, s a helyi katolikus legényegylet helyiségében tartott előadást. A helyi lap (Nagytapolcsány és Vidéke) 1905-ös évfolyama nem lelhető fel az Országos Széchényi Könyvtárban, a Nyitramegyei Szemle azonban hosszabb beszámolót közölt az irodalmi estről. A lap ugyan nem közli a beszédet, de annak gondolatmenetét hosszabb bekezdésben foglalja össze. Prohászka azt fejtegette, hogy a keresztény világnézet „amily elpusztíthatatlan, oly örök”, de ezt a hitet nem elég megvallani, többet kell tenni, szeretni kell: „S szeretni azért kell, mert csak az nagy, amit szeretsz; csak az erős s hathatós, amit szeretsz. /…./ A legnagyobb gondolatok szeretet nélkül gyönge, szunnyadó energiák.” [Dr. Prohászka Nagytapolcsányban. Nyitramegyei Szemle, 1905. március 12. 3. p.]
Két évvel később, immár püspökként, Prohászka az Érsekújvár közelében fekvő Tardoskedden részt vett az Érsekújvár-vidéki Római Katolikus Népnevelők Egyesülete 1907. május 23-án megtartott közgyűlésén. A Nyitramegyei Szemle rövid beszámolót közölt az eseményről. Prohászka „a szociális szervezkedés nézőpontjait világította meg”; arról beszélt, „hálát ad a Gondviselésnek, hogy most, mikor egész új világalakulás van készülőben, él a nép között s küzdhet annak jogaiért, igazaiért”. A szónok a szociális érzés, a testvéri összetartozás, az önfeláldozó szeretet fontosságára hívta föl a hallgatóság figyelmét, s a kor egyik égető problémájára rámutatva hangsúlyozta, „nem szabad engedni, hogy szegény népünk Amerikába vándoroljon, hogy erkölcsileg, anyagilag tönkretétessék, vissza kell állítani jogaiba, biztosítani kell a megélhetését”, mert „csak aztán nevelhetünk a szellemi élet terén igazi embereket”, ha a megfelelő anyagi javakat biztosítjuk számukra. [Prohászka püspök Tardoskedden. Nyitramegyei Szemle, 1907. június 2. 4. p.]
A következő év végén Prohászka püspök Kassára látogatott; 1908. december 5-én, szombaton este érkezett a városba. „Másnap, vasárnap délelőtt ¼ 11 órakor már zsúfolásig megtelt a Schalkház hatalmas díszterme. Nem emlékszünk arra, hogy valaha Kassán szónoknak, beleszámítva Apponyi Albertet is, ilyen rendkívül nagy, disztingvált, lelkes közönsége lett volna” – írta az egyik kassai napilap. [Prohászka püspök Kassán. Felvidéki Újság, 1908. december 8. 3. p.] Az említett lap Prohászka beszédét „lehetőleg egész terjedelmében” vezető helyen közölte. A püspök arról beszélt, hogy a szociáldemokratákhoz hasonlóan a keresztényszocializmus is haladást, fejlődést akar, de ez utóbbi „a szívet és anyagot egybeforrasztva” akarja alakítani a világot. A beszéd végét idézzük:
„Nem harc, nem háború, hanem szeretet kell közénk is! Ez legyen a társadalomnak anyanyelve, ez legyen a világnak akcentusa! Ezt a nyelvet, ezt a hangot, ezt az akcentust bele a zűrzavarba, bele az osztályharcba és ettől megváltozik a föld színe! Ez az anyanyelv, ez a testvéri hang, ez tud énekelni himnuszt, a fölszabadulás himnuszát, Te Deumot, az összetört bilincs Te Deumát. Ez olvasztja össze a mi szívünket: az igaz szociális érzéseknek szent közösségében, s így egyek, tehát erősek leszünk. Ez kell ennek az új Magyarországnak, ennek a Balkán felé gravitáló, a kultúra peremén álló népnek: a régi krisztusi anyanyelv és akcentus, ezt kell belevinni a mai kultúrvilágba! /…/
Ha a szívet és az érzést beleállítjuk a világ árjába, elváltozik a föld színe, elváltozik a régi Magyarország képe, s lesz belőle krisztusi szociális érzéstől, szociális szellemtől, szociális erőtől áthatott életrevaló nép!” [Szociális érzés. Dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök beszédje a Schalkházban dec. 6-án. Felvidéki Újság, 1908. december 8. 2. p.]
A beszéd után Fischer-Colbrie Ágost kassai püspök ebédet adott vendége tiszteletére, majd délután négy órakor a két püspök népesebb kísérettel Eperjesre utazott; az eperjesi városháza nagytermében mások mellett Prohászka is beszédet mondott. Ez a beszéd jelenlegi tudásunk szerint nem maradt fönn; a helyi lap egy jeles szerző tollából méltató cikket közölt a beszédről [Dr. Réz Mihály: Prohászka szociálizmusa. Eperjesi Lapok, 1908. december 13. 1. p.], s az említett lapszám harmadik oldalán olvasható tudósításban mindössze annyi szerepel, hogy a püspök „a szociális keresztény szeretetről szónokolt”, tehát vélhetően kassai beszéde gondolatmenetét ismételte meg.
Prohászka nem maradt hűtlen Kassához: néhány hónappal később, 1909 márciusában három napos lelkigyakorlatot tartott a városban külön a nőknek és külön a férfiaknak, majd 1912 nagyböjtjében ismét hallották őt a kassaiak.
*
Zárásul álljon itt még egy Prohászka-idézet. Az alábbi mondatok nem Felvidék valamely városában, hanem Budapesten hangzottak el szinte napra pontosan száz évvel ezelőtt. Prohászka püspök mai utóda többször is hangoztatta, hogy nagy elődje gondolatai mai is aktuálisak, ma is „élnek”. Az alábbi idézet is ezt a vélekedést támasztja alá. Prohászka püspök 1923. október hetedikén, a katolikus nagygyűlésen elhangzott beszédéből idézünk:
„Ha ezt az Európát nem fogja újra áthatni a mystici corporis fluidumja, a kereszt kegyelme, ha ezt a ronda társadalmat nem fogja megint feléleszteni valami pünkösdi tűz, akkor, testvéreim, tönkremegyünk.” [Út az igazság felismeréséhez. Nemzeti Újság, 1923. október 9. 4. p.]
(Szalay László/Felvidék.ma)
