Kongresszus előtt áll a felvidéki párt, a Szövetség. Ilyenkor ildomos a jövőt, a jelen és múlt alapjait áttekintve meghatározni. A közösség lehetséges politikai útjait még októberben igyekeztem összegezni, a „Merre tovább a 2023-as választások után?” című írásomban. A különböző lehetőségek tárházból a mai napig tisztázatlan a jövőkép a nemzeti közösség, a többségi társadalom és a politikum szereplőinek viszonyrendszere tekintetében, de jelen pillanatban egy mások dimenzió kérdését szükséges körbejárni. Tekintsünk először vissza!
Az 2020-as pártegyesítéshez hasonlóan a felvidéki magyarság már 1998-ban is egy hárompárti összevonást hajtott végre. Az akkori szereplők az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, valamint a Magyar Polgári Párt voltak, ebből jött létre a Magyar Koalíció Pártja (MKP).
Az akkori időszakról sok dolgot lehetne leírni, személy szerint viszont egy kérdésre szeretnénk fókuszálni: a mozgalmi jellegre. Az Együttélés és az MKDM, az akkori két legnagyobb támogatottságú szubjektum erőteljes mozgalmi jelleggel bírt. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy települési szinten szervezték a pártot, a helyi struktúrák pedig járási, majd országos szintre tettek javaslatokat, jelöléseket és észrevételeket. A falvak, városok és régiók hangja így az országos politika meghatározó alapját adta. Talán az MPP volt egy picit más pályán, de a párt létrejötte és az erőteljes pozsonyi politikai mozgástér nem is jelenthetett más lehetőséget.
Nyilván hosszú elemzést lehetne írni a kérdésről, de jelen értekezésem inkább egy vitaindító és közgondolkodást segítő szándékú anyag.
Az 1998-as pártegyesülés egyik lényege volt, hogy a már említett mozgalmi alapú helyi szervezeti rendszer biztosította az alulról építkezést, valamint a párton belüli pluralizmus intézményének létét.
A gyakorlat azt mutatta, hogy a belső pluralizmus és az alulról építkezés a helyi közösségekkel párhuzamosan a magyar politikai közösséget is létrehozta, és felismerve, vagy kevésbé látva, de ez jelentette a folyamatos és stabil országos választási eredményeket. 2002-ben például 321 000 szavazatot kapott az MKP!
A 2009-es pártszakadást követően pedig a fent leírt rendszer tudta megtartani és működtetni az MKP-t. A gyakorlatban a párt az országos parlamenti küszöb megugrásának hiányában is stabil politikai közösséget működtetett. Azt is el kell mondani, hogy az akkori Most-Híd is igyekezett a helyi szinteken is működő rendszert kialakítani, hiszen klubokból álló struktúrát épített fel, egy alapvető különbséggel az MKP-hoz viszonyítva. Az MKP-ban a helyi struktúrák önálló jelöléseket, döntéseket hozhattak, a Most-Hídban a klubok viszont nem rendelkeztek jogalanyisággal, azaz pl. náluk a legfelsőbb szerv döntötte el, hogy ki legyen a polgármester- vagy megyei jelölt…
Nem szokásom aktuális időben nyilvánosan a párt belső ügyeiről posztolni. Egyszerűbben: sose tartottam helyesnek a belső viszonyok kiteregetését vagy a sajtón keresztüli üzengetést. Most sem teszem.
Napjainkban a Szövetség egy tisztújító, vagy tisztségmegerősítő közgyűlés előtt áll, ahol – véleményem szerint – egy alapvető kérdésben változik (vagy változott) meg az elmúlt harminc év politikai gyakorlata.
Ez pedig: „az alulról építkező és a belső pluralizmuson alapuló, politikai közösséget szervező, mozgalmi jellegű párt” mint önmeghatározás.
Abban a pillanatban, amikor a mozgalmi jelleg az egyéni ambíciókból fakadó, személyes érdekhálókat szövögető struktúrává alakul, elveszti az évtizedekig megtartó erőt jelentő kapcsolatot a közösséggel, a politikai közösségével is. Ez a gyakorlatban az általam csak MKP-s DNS-nek nevezett önazonosság sérülését is jelenti, ami egy másik „politikabiológiai” test és rendszer felépítéséhez vezet.
A jelek aggasztóak. Mint a műtét előtti tompultságában lévő páciens, olyan állapotba jutott a politikai közösségünk. A folyamatok erőteljes változások irányába mutatnak, és amennyiben az MKP-s DNS elhalványul, aggodalommal lehet a felvidéki magyar közösség önmegszervező képességre is tekinteni.
Pedig ilyen irányba kellene haladni, ha a szlovák pártokra szavazókat vagy az otthon maradókat szeretné a párt megszólítani.
Halkan jegyezem meg, hogy az alulról építkezés az önmeghatározás és önmegtartás alapköve, mely nélkül közösséget és politikai közösséget építeni szinte lehetetlen. Egy számbeli kisebbségben lévő nemzetrész megmaradásához és politikai teljesítőképességének fenntartásához, szükséges fejlesztéséhez pedig ez a helyes út! A december 8-ai és 9-ei kongresszuson erről döntenek a tisztelt küldöttek.
(Őry Péter/Felvidék.ma)
