Az elmúlt napok híradásait újra az orosz gáz körüli események töltötték ki. Ukrajna nem hosszabbította meg a területén áthaladó vezetékeken történő orosz gáz szállítására vonatkozó szerződést, vagyis az ukrán területen átmenő Jamal gázvezetéken nem érkezik orosz gáz Európába.
Az orosz–ukrán gázvita nem új keletű, több, mint két évtizedes múltra nyúlik vissza. Az első krízis még 2005-2006-ban keletkezett, de leginkább a gázszállítás 2009-es ideiglenes leállítása maradt meg bennünk. Ennek következtében Európa országai felkészültek az orosz gáz Ukrajnán keresztül történő kiesésére, és olyan műszaki beruházásokat hajtottak végre, amelyek biztosítják a gázellátást abban az esetben is, ha az a Jamal vezetéken nem áramlik EU felé.
Vagyis jelenlegi helyzetünkre felkészültünk, nem kell attól tartani, hogy esetleg gázhiány alakul ki. Akkor pedig hol a probléma?
Az elmúlt években bizonyos körök mindenképpen szeretnék elérni, hogy leginkább a német–orosz gazdasági együttműködés teljesen leépüljön. Ugyanis a vezetékes gáz költség szempontjából a legolcsóbb. Minden más alternatíva olyan többletköltségekkel jár, amelyek veszélyeztetik az ipar versenyképességét, és jelentősen növelik a lakossági kiadások emelkedésének veszélyét is.
Az Északi Áramlat I. és II. projekteknek is az volt az elsődleges célja, hogy a lehető legolcsóbban és biztonságos módon garantálja Németország energiaszükségleteit.
Ezen gázvezetékek felrobbantása mögött azokat az erőket kell keresni, akiknek érdeke az olcsó orosz gáz leginkább amerikai LNG-vel való helyettesítése.
Ez viszont négyszer-ötször olyan drága, mint a vezetékes gáz, aminek eredményeként az európai ipar komoly versenypozíciókat bukott. Ha megvizsgáljuk az EU gázvásárlásait, láthatjuk, hogy az elmúlt időszakban jelentősen növekedtek az orosz alapú LNG-vásárlások. Csehország, mely kifelé bizonygatja az orosz energiaforrásokról való leválás szükségességét, az elmúlt évben 2023-hoz viszonyítva ötszörözte az orosz gázimportját. Miért is?
Ha ránézünk Európa gázvezetékrendszerére, láthatjuk, hogy amíg a tengerparti államok rendelkeznek LNG-terminálokkal, addig Közép-Európa gázellátása csupán vezetékekkel oldható meg. Csehország, Szlovákia, Ausztria, Magyarország csupán vezetékeken keresztül tud gázhoz jutni. Magyarország ezt helyesen felismerve, diverzifikálta gázellátását a Török Áramlat segítségével. Az elmúlt években összekötöttük a szlovák és magyar vezetékeket, kiépült a cseh–német és lengyel–szlovák vezetékrendszer, s Ausztrián keresztül is kaphatunk gázt. A probléma ott van, hogy a németek, horvátok, értelemszerűen az ellátást biztosítható országok a tranzitdíjak emelésével olyan helyzetet teremtettek, amelyek jelentősen növelhetik, növelik a gáz árát.
Ha ezzel párhuzamosan megnézzük, mennyivel drágább az LNG-alapú gáz, rá kell jönnünk, miért indokolt az orosz vezetékes gáz vásárlása.
A Jamal ukrajnai ágán az unióba 15 milliárd köbméter gáz érkezett évente. Ezt a mennyiséget most más forrásokból kell beszerezni. Ha a piacokon hiány van, vagy csak annak szelét is megérzik a tőzsdék, az árak emelkedni fognak. Kérem tisztelettel, ezt akarjuk? Az ukránok arra hivatkoznak, hogy az oroszok a gázeladásokból finanszírozzák a háborút. De az orosz LNG, amely a dél-európai kikötőkbe fut be, nem számít? Vagy talán az a cél, hogy az orosz gázt más piaci szereplőkkel helyettesítsük, még akkor is, ha az árak ezzel jelentősen emelkednek?
Az elmúlt napok döntései mellőzik a szakmaiságot, csupán politikai jellegűek.
Elmondhatjuk, hogy Jamal ukrán ágának leállításával jelentősen sérült az EU versenyképessége. Továbbá tartós gázáremelésre kell berendezkedni, s bár az idei évben még Szlovákia lakossága garantáltan olcsón kapja a gázt, valószínűleg a jövőben fel kell készülnünk a lakossági árak emelkedésére. A kérdés csupán az, milyen mértékű lesz az áremelés.
A politikai döntésekben gyakran érződik Newton törvénye, melynek értelmében az akció reakciót szül. Az elmúlt napokban arról is cikkezett a sajtó, hogy Szlovákia korlátozná Ukrajna villamos energiával történő ellátását. Meggyőződésem, hogy az ilyen gyerekes dolgok helyett lehet olyan szakmai döntéseket is hozni, amelyek tudatják szomszédos államunk vezetőivel, hogy mi más eszközöket használunk, mint a zsarolás. Ilyen lehet például olyan projektekhez történő csatlakozás, amely Ukrajnát kikerülendő épít gázvezetékeket – s több ilyen projektről is szó van. Ezeknek az lenne a lényege, hogy akár Katarból, Iránból, de Türkmenisztánból és Azerbajdzsánból is vezetékes gázt kapjon Európa, miközben ezen tervezett projektek mindegyike kikerüli Ukrajnát. Sajnos, ezen projektek megvalósítása nem megy egyik napról a másikra.
Gáz lesz – ez biztos. A kérdés, hogy mennyiért.
Európa érdeke, hogy újra versenyképes legyen. Vagyis gyorsan le kellene zárni ezt az esztelen testvérgyilkos háborút, s új alapokra helyezni az együttműködést az oroszokkal (is). Még mielőtt bárki oroszbarátsággal vádolna, szeretném megemlíteni, hogy Oroszország, Irán és Katar a világ gáztartalékainak mintegy 2/3-át birtokolja. Utóbbi ország jelezte, ha az EU nem változtat a politikáján, nem fognak ide gázt szállítani. Ha az első kettőt meg szankciókkal kizárjuk a piacról, akkor tényleg gáz lesz, mert nem lesz gáz! Kérdés csak az, mit akar Brüsszel. Térjünk már észhez!!!
Élesztős Pál/Felvidék.ma
