„Az EU migrációs politikája igazi őrültség. Egyre több ország utasítja el a menekültügyi szabályok alkalmazását. Az illegális migráció káoszt, erőszakot, halált és a jogállam összeomlását eredményezi” – mondta László András fideszes EP-képviselő.
László András fideszes EP-képviselő, a Patrióták Európáért frakció tagja az Európai Parlament svédországi bandaháborúkról szóló vitájában kifejtette káosz van a világ egyik leggazdagabb országában, Svédországban.
„Az Európai Bizottság ennek ellenére Magyarországot bünteti, mert megvédjük az unió külső határait. Zéró toleranciára van szükség az illegális bevándorlással szemben” – mondta László András fideszes EP-képviselő.
László András a felszólalása elején Ulf Kristersson, svéd miniszterelnököt idézte, aki korábban beismerte, hogy
„teljesen egyértelmű, hogy nem tudjuk kontrollálni az erőszakhullámot.”
A fideszes EP-képviselő rámutatott:
„a migráns bandaháborúk már évek óta sújtják Svédországot. A bombatámadások pedig olyan mértéket öltöttek, ami csak egy bukott államhoz hasonlítható” – mondta László András.
Hozzátette: a kialakult helyzetért a baloldali elitet terheli a felelősség. Ők azok, akik Soros György nyitott határok ideológiáját követték, és lehetővé tették a tömeges illegális bevándorlást” – hívta fel a figyelmet László András.
A fideszes EP-képviselő szerint minden olyan országot támogatni kell, amely megvédi az EU külső határait.
László András hangsúlyozta:
„minden illegális bevándorlót ki kell toloncolni az Európai Unió területéről, és minden erőszakos bűnözőt szigorúan meg kell büntetni.”
László András végül aláhúzta:
„Méltatlan Európára nézve, hogy bandaháborúk legyenek az európai nagyvárosokban. Az Európai Bizottság erőtlen hozzáállása a határvédelemhez pedig egyenesen Európa-ellenes. Tegyük újra naggyá Európát! Tegyük újra biztonságossá az európai határokat!” – zárta felszólalását László András.
(László András sajtóközleménye/Felvidék.ma)