Ritkán illik írásom mondanivalójához az ilyen szójáték. Márpedig erről van szó: miként alakította a mindenható Isten lelkészi pályámat egészen excentrikus, szélsőséges utakon. Az alábbiak megírására két külső, egy belső, s mindenekelőtt egyetlen legfelső, transzdimenziós késztetés indít.
A külső okok között az a nagyon jó hír szerepel, hogy Martonvásáron erőteljes ütemben épül a magyar űrtechnológiai gyártásközpont, ahol már 2026-ban elkezdődhet a műholdak gyártása és tesztelése. A REMTECH nevű üzemegység 10 milliárdos beruházása. Remek dolog, hiszen ez azt jelenti, hogy kiváló magyar szakembereink révén belépünk a jövő szempontjából is fontos ágazat nemzetközileg számon tartott „nagyjai” sorába.
A másik külső ok: a legutóbbi, 280 nappal megnyújtott kényszerű űrtartózkodás után a NASA asztronautájának, Butch Wilmore-nak a nyilatkozata, miszerint
óriási jelentősége volt a megnyújtott űrtartózkodás során annak, hogy Jézus Krisztusba vetett személyes hite és az így élő közösség működött a földön kívüli térben is.
A belső ok: éppen 20 éve annak, hogy különleges földi-égi konstellációk keretében életemben először, de a NASA történetében is sajátosan merült fel az űrlelkészség, űrhajós lelkigondozás szükségessége.
Akkor erről számos tervezetet futtatott végig velem az egyetemes Szentlélek, egészen a NASA központ közeli Orlando egyetemének református tudós professzoráig. Az, hogy a nagyszerű és nagyon szükséges űrhajós lelkigondozás akkor elkerülte a megvalósulást, sok olyan motívummal, külső személyes és nemzetközi okkal is összefüggött, amire most nem térek ki.
Létcsodák engedelmességgel – a legfelső létdimenzió ölelésében
A lényegről: meggyőződésem, hogy a csodálatos, a világűrből is lenyűgöző földi létezés és az emberi személyes létezés nem gazdátlan és kiszámíthatatlan sodródás a véletlenek milliárdjai között, hanem tervszerű, istenszerű, az Ő akaratának a törvényszerűségek és szabályszerűségek révén történő megfelelés.
Az Örök Rendező irányításának megvalósulása, ami nem diktátum, hanem a szabadság rendje. Annak érvényesülése, amit a Biblia ír: Isten szavára állott elő a mindenség (1Móz 1,6-8), az egek hirdetik az Ő igazságát (Zsolt 97,6).
Ezért képesek arra a csillagok, amire a lázadó, korrupt, önbűvöletbe hulló ember alig: „Dicsérjétek őt: nap és hold; dicsérjétek őt mind: fényes csillagai! Dicsérjétek őt egeknek egei, és ti vizek, amelyek az ég felett vagytok! Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és előállottak ők. Örök időre állította fel őket; törvényt szabott és nem tér el attól” (Zsolt 148,3-6). A minden létezők összes létdimenzióját magába ölelő mindenható Jó Akarat és végtelen Bölcsesség megnyilatkozása ez. És az ebből fakadó, erre válaszoló hívő, magasrendű hálakultúráé.
Űrlelkészség – zűrlelkészség
A 2005-2006-os években merült fel bennem – külső szellemi, információárasztó világhálók sajátos belső rezonanciájaként – az űrlelkészség terve. Nem csak azért, mivel alaposan elemeztem azoknak a NASA űrhajósoknak a vallomásait, akik első földkörüli pályájukon felolvasták karácsony szent estéjén az űrhajón a nagy üzenetet a világ, a föld teremtéséről. Inkább azért, amit később az egyik űrhajós, aki presbiteriánus presbiter volt, így fejezett ki:
a nagy hallgatag űrcsendben, a különös lelki állapotban, amit a földmesszeség és az istenközelség ébreszt benne, kell a személyes meghittség szilárd belső pontja, s ezért úrvacsorázott is az űrhajóban.
A nemrég visszatért űrhajós egység 280 nappal több plusz tapasztalatot gyűjtött. Wilmore ezért beszélt interjúban a személyes Isten- és emberkapcsolat életben tartó fontosságáról.
Még az űrből is járt az istentiszteletekre rádiókapcsolaton keresztül.
Elmondta: „Isten Igéjére szükségem volt, van”. „Lelkipásztoraim a legjobb lelkészek a bolygón. És a gyülekezeti családommal való összekapcsolódás, az istentisztelet létfontosságú”. Szólt arról a tennesseei egyházról is, amelynek még az űrhajó fedélzetén is megnézte istentiszteleteit.
Ma még inkább vallom: nagy szükség van az űrhajóslelkészségre, űrhajós lelkigondozásra szervezetten, intézményesen. Különben olyan űrmagány venné körül a földön kívüli térben „úszókat”, amit nem szabad a súlytalanság állapotában tartani.
Nemcsak az utazás során van szükség a spirituális szolidaritásra, pneumatikus erőtérre, hanem a felkészülés és a landolás után is. 20 éve valami olyasmire vezetett engem is rá az Örökkévaló inspiráló Szentlelke, ami a mindenkori emberlét conditionhumain-je, magas igénnyel ápolt emberi feltétele.
A spacespirituality az űrlelkiség. S ez nemcsak az asztronauták lelkigondozásáról szól, hanem a földi személyzet spirituális kultúrájának ápolásáról, rendszeres földi istentiszteletekkel, csoportmegbeszélésekkel, elmélkedéssel, lélek- és személyiségerősítő alkalmakkal a NASA bázison, el a legszemélyesebb, egyéni lelkigondozásig.
Zűrlelkészség? Bizonyára sokan felkapják fejüket e szóra. Ez nem csak szójáték lett a biográfiámban. Hiszen az űrlelkészség kondícióinak végiggondolása, tervezgetések, az orlandoi professzor-lelkipásztori kapcsolatkeresés közben és után, a földi-magyar pályán maradva következett a mélyrepülés. Rádiós egyházi adások szerkesztőjéből űrlelkészség füstbe ment tervei ellenére „zűrlelkész” lettem.
A mélyben, zűrös lelkek, kriminális, rövidebb-hosszabb börtönítéletű emberek pásztora. Börtönlelkész. Ott is magas emberségigényességgel: elvégezve a börtönpasztorációs egyetemi képzést, immáron lelkészi és újságírói diplomával. Nyelvvizsgákkal. Tavaly múlt 20 éve, hogy börtönpasztorációs lelkészi diplomámat átvettem Sárospatakon a Teológiai Akadémián.
Valóban nagyon zűrös emberi kapcsolatok, drámai helyzetek mélyrepülésében töltöttem el egy évtizedet. Napi 120 kilométer utazással Pálhalmára és vissza, Budaörsre,
építve a süllyedő lelkek alá megtartó, élettámasztó hithidakat fogvatartottakban.
És hitismereti, erkölcstani füzetet írva, egyházam támogatásával 3000 Bibliát és 2000 lelki irodalmas könyvet juttatva minden alegységnek. Meg imafüzetet a Covidban minden bv. intézetnek, bevezetve a romák világimanapját. Olykor tanítva bv-képzőkben, a közszolgálati egyetem büntetés-végrehajtási tanszékén.
A nők énekkarának létrehozásával és bemutatók szervezésével, sok-sok közösségi és egyéni imával, személyiségmegtartó alkalmakkal, ahogyan diplomadolgozatomban írtam. Mindebben soha a nem sikerült űrlelkészség csalódásával, hanem nagyon hálásan az Úrnak, aki szabadítást hirdetett a mélységben ülőknek, aki Pált és társait kiszabadította a börtönből.
Azzal a mindent pótló Jézussal, aki még a pokolból és a börtönvilágból is felemelt lelkeket a mennyei üvegtenger mellé és az örök Jeruzsálembe.
Hálás vagyok Istennek, a világmindenség Urának, Aki űrmagasságoktól börtönmélységekig íveltette, hajlította lelkészi szolgálatomat – mindig másokért. Másként soha meg nem tapasztalható csodatörténésekért. Ott is csillagközelben, vergődő lelkek között is zárkacsodák tanújaként, s vallva mindvégig:
„Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, amely van a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Róm 8,39)
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
