A március 15-i nemzeti ünnep a határokon túl élő magyar közösségek számára kiemelt jelentőségű. Idén a Felvidékről és Kárpátaljáról érkező református testvérek különleges módon kapcsolódtak össze.
A berzétei gyülekezet lelkipásztora személyesen látogatott el a beregszászi testvérgyülekezethez, hogy az ünnepen együtt emlékezzenek, közösen imádkozzanak és erősítsék egymást hitben és nemzeti összetartozásban. Az út a háborús helyzet miatt különös bátorságot és elhivatottságot igényelt, de a találkozás végül áldott alkalommá vált mindkét közösség számára.
Minderről Mudi Róbertet, a Berzétei Református Egyházközség lelkipásztorát kérdezte a Felvidék.ma.
Minek az apropójából valósult meg ez a mostani közös ünneplés?
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház felhívására jelentkeztem kárpátaljai szolgálatra. A kezdeményezés abból az apropóból született, hogy a háborús helyzet pszichikai nyomásában élők között, magyar református testvérek között szolgáljunk néhányan a Felvidékről ezen az ünnepen.
A delegáció végül különféle okok miatt nem indult el, és ez a segítő szolgálat majd egy későbbi időpontban valósul meg. Nekünk, berzéteieknek azonban testvérgyülekezetünk van Kárpátalján, Beregszászban, így a missziót nem mondhattam vissza.
A vendéglátó gyülekezet lelkipásztora, családja, valamint az ottani magyar testvéreim és barátaim már vártak. Összeült tehát a családi kupaktanács, majd az itthoni presbitériummal is egyeztettünk. Lassan 24 éves berzétei szolgálatom alatt most fordult elő először, hogy március 15-én nem itthon szolgáltam. Végül megszületett a döntés: megyek.
Hivatalos delegáció és magasabb szintű egyházi védelem nélkül, saját felelősségre indultam a testvéreinkhez. Itthon helyettes lelkipásztor végezte az igei szolgálatot, énekkarainkkal együtt, a gyermekeink pedig itthon verseltek és énekeltek. Nálunk mindig az egész család kiveszi a részét a nemzeti ünnepből: párommal a gyermekeinknek verseket és énekeket tanítunk, feleségem a kicsikkel együtt süt a szeretetvendégségre is, és legalább egy héttel előtte már nemzeti énekek zengenek a parókiáról.
Esterházy János emléktáblájánál Beregszászban (Fotó: Mudi Róbert FB)
Nem volt-e félelem Önben, ismerve a háborús helyzetet?
A Szentírás azt mondja a 2Timóteus 1,7-ben: „nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” Természetesen nem megy fejjel a falnak az ember, de hiszem, hogy a tetteink nevelnek, és beleivódnak a gyermekeink lelkébe. Ha a magyar szabadság napján az édesapjuk itthon maradva visszamond egy előre megbeszélt szolgálatot, és itthon prédikál szabadságról, bátorságról, hitvalló kiállásról, miközben ő maga ezt épp nem teszi, az milyen üzenet lett volna?
Elmondtam a gyermekeimnek, hogy édesapa most az Úr Jézus katonája, és üzenetet kell átadnia az Isten ottani hadtestének.
Hisszük, hogy Jézus vérének oltalma alatt leszünk egész úton, és egy nap múlva már itthon is leszek. Bevallom őszintén, így megfogalmazva a kárpátaljai utat, én is megnyugodtam – nem csak a gyermekeim.
(Fotó: Mudi Róbert FB)
Mit vittek a kárpátaljai magyar testvéreknek?
Szombat kora reggel a napi Igét olvasva már tudtam, miről fogok prédikálni, és ezzel összefüggésben kezdtem el az ajándékokat összegyűjteni.
A gombaszögi kertészettől – amely kőrösi gyülekezeti tagjainké – 100 tő árvácskát és nefelejcset pakoltunk be. A méhészkei faiskolából, valamint egy kőrösi fiatal gyülekezeti tagunk felajánlásából szőlőtöveket vittünk. A virágokat a gyülekezet asszonyai és az ünnepi műsorban szolgáló fiatalok között osztottuk szét – üzenetük az élet, a növekedés, a mosoly és a szépség.
Ha az ember ránéz egy virágra, látja a növekedését, kicsit elfelejti a gondjait, gyönyörködik benne, és hálát tud adni Isten gyarapító szeretetéért.
A szőlőtövek az igehirdetéshez kapcsolódtak: arról beszéltem, hogy nemzetünk Krisztusba van oltva, értékesek vagyunk, és ha a gazda visszametsz is egy-egy szőlővesszőt, azt az erősítésünkért teszi, hogy gyümölcshozó életünk legyen. Emellett a baráti körnek és az ismerős családoknak a szeretteimmel közösen gyűjtött gyógynövényekből készített teakeverékeket és házilag aszalt gyümölcsöket vittem.
A legnagyobb ajándék azonban kétségkívül az Ige volt – Isten üzenete az Ő kárpátaljai magyar református gyermekeinek. Betankoltuk a 25 éves, félmillió kilométert futott öreg Octaviát, és egy kőrösi gyülekezeti taggal együtt elindultunk a testvéreinkhez.
(Fotó: Mudi Róbert FB)
Milyen a helyzet most Kárpátalján, mit tapasztaltak?
A határon jóval kevesebb az ember, kisebb a forgalom. Az átjutás zökkenőmentes volt, bár valószínűleg segített az a mesterséges intelligencia segítségével előre elkészített, ukrán nyelvre lefordított kísérőlevél is, amelyben a sok virágot és szőlőtövet „a háború nehézségei által sújtott családok beregszászi tagjainak” szántuk. Itt szándékosan maradt ki a „magyar” szó – remélem, ezt a kis huncutságot megbocsátja nekünk az Isten.
Beregszászban jelenleg viszonylag csendes a helyzet, bár a háború nyomasztó terhe ott van az embereken. A férfiak alig mozognak az utcákon. Bár vannak védett kategóriák – például nagycsaládos édesapák vagy stratégiailag fontos területeken dolgozók –, ma Ukrajnában semmi sem biztos. A harcok mintegy 900 kilométerre zajlanak Beregszásztól, ami ugyan nagy távolság, de a bizonytalanság, a félelem és a szeretteikért érzett aggodalom terhe így is rátelepszik a kárpátaljai magyarokra.
(Fotó: Mudi Róbert FB)
Hogyan zajlott a megemlékezés?
Az ünnepi igehirdetésen mintegy 250 fő vett részt. A megemlékezés a Petőfi-szobornál kezdődött koszorúzással és csendes főhajtással. Beszédek nem hangzottak el, csupán nemzeti imádságunkat énekeltük el, majd a templomba sétáltunk az ünnepi istentiszteletre.
Ezt követően a gyülekezet ifjúsága hívta meg a jelenlévőket egy „forradalmi kávéházba”, ahol kávé és sütemény mellett verseket és igei gondolatokat hallgattunk, és közösségben emlékezhettünk.
Hálás vagyok Istennek, hogy ott lehettem, és magyar hívő testvérekkel együtt ünnepelhettem.
Áldom az Urat, aki bátorságot ad a hitben meghozott döntésekhez, és eszközöket a megvalósításhoz. Köszönöm, hogy vasárnap éjszaka már a szeretteimet átölelve idehaza alhattam.
Jó magyarnak lenni – és még jobb hívő magyarnak lenni. Térdre, magyar, az Úr előtt – majd talpra az Isten igazságáért! Soli Deo Gloria.
HE/Felvidék.ma
