Ritka látványban volt része annak, akit a végzet ma reggel a komáromi vasútállomás felé vitt. Fű lenyírva, szétdobált csikkek és szemetek összeszedve, üvegajtók fényesre sikálva. Ez a legkevesebb, ha olyan rendkívüli eseményre kerül sor, hogy Szlovákia eleget tesz a bennszülöttjeivel szemben fennálló egyik kötelezettségének. És erről nem más, mint a kis ország bűbájos bennszülött minisztere számol be ünnepélyes keretek között a helyszínen.
Nagy hát az öröm, hiszen végre az itt élő magyarok – Szlovákia polgáraiként – nem csak adnak (ad-ót), hanem kapnak is. Most épp magyar nyelvű vasúti táblákat azokon a településeken, ahol eddig még nem sikerült őket eléggé visszaszorítani és még jár arrafelé vonat. Lehetne emlegetni, hogy bizonyos boldogabb részein a kontinensnek mindez mennyire természetes. Azaz jó esetben dupla nulla annak a hírértéke, hogy egy európai uniós tagország vegyesen lakott területén a kisebbség nyelvén is kitesznek pár nyomorult helységnévtáblát (és nem hónapokig tartó gerillaakciók nyomására!). Itt azonban mindenképpen címlapot ér. Meg köszönetet, bokáig hajolva.
No de higgyünk egy pillanatra a most-hidas sikerpropagandának, higgyük, hogy mindez azért lehetséges, mert ők ott vannak kormányon. Mert ha ez így van, akkor abban is okkal reménykedhetünk, hogy a vegyespárt másik hivatalban lévő minisztere is kijár majd nekünk ezt-azt. Hiszen ki más lenne hivatottabb például a kollektív bűnösségünket kimondó, máig hatályos jogszabályok eltörlésének kezdeményezésére, mint az igazság első számú bajnoka, Szlovákia (jelenleg épp most-hidas) igazságügyi minisztere. Az legyen a legkevesebb, hogy tíz éve ő is megszavazta e dekrétumok parlamenti megerősítését. Láttunk itt már cifrább fordulatokat is…
