Százhatvannyolc esztendeje, 1849. szeptember 5-én a körülzárt komáromi erőd melletti Heténynél zajlott le az 1848/1849. évi magyar függetlenségi háború utolsó lovassági összecsapása, melynek során a jászkun legénységből álló 14. Lehel-huszárezred három százada csalta lépre a rájuk törő kozákokat, kiket a jászkunok alaposan megleckéztettek.
Klapka György tábornok és szűkebb törzskara szemtanúja volt az 1849. szeptember 5-i Hetény melletti összecsapásnak, amely Csomortányi Lajos őrnagy – fűzöld csákót és piros zsinóros-sárga gombos sötétkék mundért viselő – Lehel-huszárjainak vitézsége eredményeként magyar győzelemmel zárult. A szabadságharc ezen záróakkordja alkalmával három század Lehel-huszár mérte össze szablyáját három szotnya kozák saskájával és lándzsájával.
Klapka elhatározta, hogy a kozákokkal egy kissé megmérkőzik
Szinnyei József, a komáromi 203. honvédzászlóalj főhadnagya az alábbiakban örökítette meg a Lehel-huszárok fegyvertényét: „Szeptember 5-kén Ó-Gyallán és Szent-Péteren álló előörseink jelentették, hogy kozák-osztályok által megtámadtattak.
Ezen hírre Klapka, ellenállhatatlan vágytól ösztönöztetve, a világhírű kozákokat szemtől-szembe látni óhajtotta, ezért törzskarából néhány tisztet maga mellé véve, Heténybe ment.
A Lehel-huszárokból 3 század Csomortányi őrnagy vezérlete alatt a falu előtt födött állásban volt fölállítva, midőn az Ó-Gyalla felől való úton mintegy 300 főből álló kozák csapatot, sűrű gomolyban láttak lassan közeledni. A Hetényhez körülbelül 700 lépésnyire érkező lovasok közűl nehányan kiváltak és előre nyargalván, hosszú puskáikból huszár-csatárainkra lőttek.
Klapka elhatározta, hogy a kozákokkal egy kissé megmérkőzik. Minthogy a mieink a vidéket jól ismerték, egy századot Hetény mellett födött állásban hagytak, a másik kettő a közeli erdőbe vonult, hogy így a kozákokat észrevétlenül oldalt megkerüljék. A Heténynél álló század parancsot kapott a látszólagos visszavonulásra, hogy ezzel a kozákokat közelebb csalják.
A csel sikerült. Csatáraink alig fordítottak hátat az ellennek, az egész csoport mint megdühödött rohant utánuk és csaknem Hetény alá érkezett, midőn előrohant Csomortányi két századával az erdőből és megtámadta a kozákokat oldalt és hátban; ők erre ordítva visszairamodtak. A Hetény előtti század is megtette kötelességét és így jól elverték a port a kozák urakon. 12 foglyot ejtettek, hetet pedig levágtak, a többit Szent-Péteren túl kergették.
Egész délután békeség [sic!] volt. A kozákok csak tisztes távolságban mutogatták magukat. Este azonban Ó-Gyalláról nagy lovasosztály jött elő, melyet már rendes lovasságnak ismertek föl. Ezekkel nem volt kedvök a miénknek kikötni, hanem pikákkal, puskákkal, pisztolyokkal és handzsárokkal földíszítve, visszavonultak a várba.
A fogolyok, kik közűl némelyek kegyetlenül helyben voltak hagyva, a dóni ezredhez tartoztak; ki zömök emberek voltak, de nyomorultan fölszerelve. Midőn Klapka elé vezették őket, homlokukkal a földet érintették és kegyelemért könyörögtek. Lovaik nem sokat értek, pedig a mieink inkább csak ezekre számítottak, mindannyia kicsi, sovány és elhanyagolt volt. A nyerget és kantározást tekintve, valódi rejtély előttünk, hogy ily szerszámmal hogyan boldogulhattak.
Csomortányi még az nap, késő este jelenté, hogy erős orosz ulánus lovasosztály által szorítva, Izsára visszavonulni kényszerült. Kurtakeszinél azonban három századával fényes támadást intézett ezen osztály ellen és visszanyomta őket, a legénység pedig két szép nagy lovat elfogott.”
Így történt az 1848/1849-es magyar szabadságharc utolsó lovassági összecsapása.
