Az elmúlt héten szerdán és csütörtökön Pozsonyban és Somorján találkozott olvasóival Farkas Ottó, aki a Medvesalján, Dobfeneken él és alkot.
Vojtek Katalin pozsonyi publicista jól ismeri Farkas Ottó műveit, mert a legutóbbi két könyvét, az „Élet írta történetek” sorozatban megjelent „Keserves nászút” és „Az iglói levél” címűt ő szerkesztette.
A pozsonyi könyvbemutatón Vojtek Katalin találó szavakkal mutatta be Farkas Ottót: „Az idén tizenegyedik könyvét megjelentető szerző nem maga találja ki a történeteit, hanem diktafonnal járja a vidéket, úgy gyűjti őket. Aki azt gondolja, könnyű így írni, nem tudja, sokszor milyen nehéz szóra bírni az embereket. Farkas Ottó a meséltetés mestere. Hogy mi az a különös képessége, amely kitárulkozásra készteti beszélgetőpartnereit? Az empátia és a kíváncsiság. Őt valóban érdeklik az emberek, szerinte nincs olyan élettörténet, amely ne érdemelne figyelmet. Ezért tud szót érteni bárkivel: kétkezi munkásokkal, börtönviselt emberekkel, arisztokrata családok leszármazottaival, sikeres vállalkozókkal, az élet napos oldalán járókkal és tragédiák áldozataival. Történetei épp ezért olyan sokfélék: az élet nem kategorizál. Önmagáról nem ír, pedig lenne mit. Egész életében számokkal dolgozott, noha gyerekkorától a betűk vonzották. Könyvei talán nem születnek meg, ha nem éri egy súlyos betegség, amelyből csodával határos módon, maradandó károsodás nélkül lábalt ki.”
![](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2017/10/4Farkas-Ottó-Vojtek-Katalin-Pogány-Erzsébet-700x491.jpg)
És ezután Farkas Ottó is, Vojtek Katalin is egymás után mesélték a legizgalmasabb mondákat, legendákat, történeteket, amelyek a könyvekben helyet kaptak. Például a magyar Robin Hoodról, aki a második világháború után egyedül, egyetlen géppuskával akadályozta meg egy félfalunyi gömöri Magyarországra toloncolását. És az ördögbandáról, amely szintén a második világháború után működött, és pár mindenre elszánt, álarcot viselő lovasból állt. Fényes nappal sem féltek elhajtani azt a lábasjószágot, amelyet tulajdonosaiknak, a Csehországba hurcolt magyaroknak otthon kellett hagyniuk, hogy a házaikba telepített idegenek vagyonát gyarapítsa.
De izgalmas az is, ahogyan Farkas Ottót a beszélgetőpartnereivel összehozta a sors. Több könyvre való története van hangszalagon, ezek feldolgozását tervezi, mert látja: az emberi fantázia soha nem tud olyan regényt írni, mint amilyet az élet diktál.
![](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2017/10/8Farkas-Ottó-bemuttakozik-Somorján-700x525.jpg)
Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója szülővárosában, Somorján mutatta be Farkas Ottót az érdeklődő közönségnek. Elmesélte, hogy egy budapesti programon találkozott medvesaljai turisztikai lehetőségeket bemutató fiatalokkal, és az ő asztaluknál lapozott bele Farkas Ottó könyveibe. Többek közt a Tompa Mihályról szóló anekdotákat, gömöri mondákat, legendákat tartalmazó kötetekbe, Farkas Ottó regényeibe. A könyveket megvette, élvezettel elolvasta. Ezeket D. Kovács József szerkesztette, aki a Pátria rádióban és a Felvidék.ma szerkesztőségében is újságíróként tevékenykedett, dobfeneki születésű, akárcsak Farkas Ottó, és két éve fiatalon hunyt el. Szomorú aktualitást adott a dobfeneki Farkas Ottó meghívásának Pozsonyba és Somorjára, hogy a napokban lett volna D. Kovács József 53 éves.
Farkas Ottó tevékenységét követve külön elismerést érdemel, ahogy ő reagált a szlovákiai magyar könyvkiadásban és könyvterjesztésben uralkodó áldatlan állapotokra. A könyvkiadóknak – tisztelet a kivételnek – mintha semmi érdekük nem fűződne a könyvek terjesztéséhez, úgy vállalják el egy-egy könyv kiadását, hogy szponzori vagy állami támogatásból egyetlen fillér rizikó nélkül adják nyomdába a könyvet, sokszor még a szerző járul hozzá a nyomdai költségekhez. Költsége tehát a kiadónak nincs, de, vagy éppen ezért a terjesztés sem működik, a kiadó nem költ a könyvek szállítására, népszerűsítésére, mintha nem lenne érdeke már, hogy eladja a könyvet. Ezt az állapotot unta meg több év rossz tapasztalat után Farkas Ottó, ezért hozott létre egy polgári társulást, és a könyveit írja, szerkeszti, tördeli, nyomdába adja és terjeszti.
![](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2017/10/10Farkas-Ottó-dedikálja-könyveit-700x525.jpg)
Ahogy Pogány Erzsébet a somorjai olvasóknak elmondta, örömmel fedezték fel a szerzővel együtt, hogy Farkas Ottó-könyvek a dunaszerdahelyi és somorjai Molnár-könyvesboltban is kaphatóak.
A beszélgetés során az olvasók ízelítőt kaphattak az „El innen”, fordulatokban bővelkedő regényből, egy sorstörténetből, amely az 1980-as években játszódik. Főhőse egy fiatalember, aki az őt ért igazságtalanságok miatt Nyugatra akar szökni. A „Keserű az őszibarack” című regényt a szerző felnőtt olvasóknak ajánlja, mivel egy jóképű, kisportolt fiatalember legényéletével és kezdeti szerelmi kapcsolataival kezdődik. Mindkét regény igaz történeten alapul.
„A hanvai pap hamvai” címmel megjelent könyvében a Tompa Mihályról Gömörben gyűjtött anekdotákat foglalta össze, közülük kettőt el is mesélt, mert nem tudjuk, hogy a „nem bántlak, üsd meg magad” mondás Tompa Mihálytól ered. És ő mondta azt is, hogy miért ragaszkodik a kis hanvai református paplakhoz: A hanvai pap hamvai Hanván hamvadnak el. Az egykori gömöri csempészektől, illetve azok utódaitól hallott történeteket pedig a „Csempészek finánctűzben” címmel megjelent könyvében adta ki. A „Vándorúton” könyve Sőregtől Péterfaláig bemutatja a vidék mondavilágát és a táj nevezetességeit, a kiadvány a tizenegy érintett településen akár útikönyvként is használható.
További fotók a könyvbemutatóról