Bizonyára nem vagyok igaz hazafi, legalábbis egyes szlovákiai politikusok elvárásait nem tudom teljesíteni, de volna két kérdésem. Hogyan viszonyulna Mikolaj úr és bandája egy olyan országhoz, amelybe úgy kerülne, hogy azt sosem kérte, s a megkérdezése nélkül mégis ennek polgárává vált, ha ennek az országnak rövid fennállása után az a véleménye támadna róla, hogy nemzetiségi hovatartozása miatt megbízhatatlan, s bár semmi törvénybe ütközőt soha el nem követett, mégis a legsötétebb bűnözőkkel szemben szokásos büntetést szabná ki rá ? (Röviden kb. ez volt a nagyapám). Magamról csak annyit, annak ellenére, hogy mindig az elvárható tisztelettel fordultam szlovák ismerőseimhez, sőt volt néhány jó barátom, sőt egy igen intelligens fölöttesem is – nevét csak azért nem írom ide, mert nem akarok neki kellemetlenséget okozni, meg a levélkurkászok is dolgozzanak meg a bérükért!! -, ennek ellenére nagyon lesújtó a véleményem Mikolaj úr és bandája ténykedéséről. Ez a félfasiszta párt, illetve az ő káderük volt az, aki minden indoklás nélkül megpróbált eltávolítani igazgatói beosztásomból. Most ezeknek a hősöknek a követője hazudozik nekem s kollégáimnak össze-vissza mindent oktatási reform címén, s még van mersze azt követelni tőlem, hogy legyek hűséges hazafi. Kész röhej, mert jobb helyeken az is elég, ha állampolgár valaki, s esetleg nem megy neki sem puszta kézzel, sem fegyverrel olyan, minden önkritikát félretevő, álnok hazudozónak, mint tisztelt miniszterünk és bandájának tagjai. Ezennel ünnepélyesen kijelentem, így fotelban ülve, szlovák címer, zászló és himnusz nélkül, hogy mindig tisztességes állampolgára leszek annak az országnak, ahová a jóisten irányítja sorsom, viszont hazám mindaddig nincs, amíg azt ilyen aljas és visszataszító módon követelik tőlem. Köszönöm a kérdésüket. Mindezek ellenére jól vagyok, sőt otthon vagyok annak ellenére, hogy hazátlan vagyok, s egyetlen ősöm sem vándorolt az utóbbi ezer évben se innen máshová, se máshonnan ide, sőt akit érdekel, néhány generációra visszamenően még a sírjaikat is meg tudom mutatni neki a búcsi temetőben, de ezt csak az arra általam érdemesnek vélt embereknek ígérem, nem holmiféle senkiházi jöttmenteknek.
Tehát még egyszer, a gyengébb felfogóképességűek kedvéért, hazám egyelőre nincs, sajnos, ezért – érthető módon – hazafi sem lehetek, ám remélem, hogy legalább unokáimnak lesz egyszer olyan hazájuk, amire büszkék lehetnek, aminek a zászlaját a szívükben fogják hordozni, s a himnuszát sem fogják soha másként, csak belső kényszerből énekelni. S hogy mi legyen a címerrel? Nos akinek hazája, zászlaja s himnusza van, annak címerre már talán nincs is oly nagy szüksége, bár biztosan az is meglesz neki a megfelelő helyen.
Üdv mindenkinek!
Föl a fejjel – mondta a papagáj is a tetőn a macska szájában -, csak egy icike-picike hit kell s a Mikolaj-félék mehetnek a megfelelő trópusi tájakra tartós üdülésre, majd integetünk nekik, hogy boldogok lehessenek, esetleg csengethetünk is, ha azt jobban kedvelik.
VL, Felvidék Ma
