A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát érdemelte ki a Losoncon élő Hahn Józsefné Duray Éva nyugalmazott pedagógus.
Duray Éva, a Szövetség a Közös Célokért losonci területi irodájának vezetője, a losonci Magyar Kulturális Központ létrehozója, a Csemadok Losonci Alapszervezetének volt elnöke. A magyar közösség megmaradása érdekében végzett aktív kulturális szervezőtevékenysége elismeréseként adományozták neki 2020-ban, március 15-e alkalmából a kitüntetést.
Hogyan értesült az elismerésről?
Felhívtak Magyarország Pozsonyi Nagykövetségéről, hogy díjban fognak részesíteni. Nem részletezték, hogy milyen fokozatot, de úgy fogadtam, hogy ez valószínűleg tévedés lesz. Aztán adatokat egyeztettünk, s bebizonyosodott, hogy valóban rám gondoltak.
Mi volt az első érzése?
Úgy véltem, hogy nem csináltam semmi olyat, amiért egy ilyen kitüntetést megérdemelnék. Viszont ezt a díjat nemcsak én kapom, hanem velem együtt az a közeg és azok az emberek is, akikkel én itt mindig is dolgoztam.
Fiatal kora óta aktív kulturális életet él. Hogyan csinálja?
Amióta hazakerültem az egyetemről, mindig azt tettem, ami épp fontos volt. A hatvanas évek elején nem lehetett mást, csak táncolni, akkor tánccsoportot vezettem. Amikor az ifjúság szerveződött 1964-68 idején, akkor Losoncon és a járásban ifjúsági klubokat szerveztem. Ezért aztán félre lettem állítva. Aztán elkezdtem dolgozni a néprajzi szakbizottságban, a kenderfeldolgozásról és a népi táplálkozásról szóló anyagot gyűjtöttem. Amikor elérkezett az ideje, hogy 1990-ben politikailag szerveződni kezdett a magyarság, az Együttélés politikai mozgalom tevékenységében vettem részt. Később úgy tűnt, hogy a Csemadok tevékenysége ellaposodik, mert mindenki a politikával foglalkozott, akkor kezdtem a Csemadok munkáját fellendíteni.
Miként emlékezik vissza a Magyar Kulturális Központ létrehozására? Hogyan indult a losonci magyar ház szervezése?
Eleinte eléggé göröngyös volt az utunk. A férjemmel együtt csináltuk, s tulajdonképpen nagyon hamar hozzákezdtünk 1990-ben, amikor pályázni lehetett, abban az időben még az Illyés Közalapítványhoz. Elég zűrzavaros időszak volt, s nem is egészen úgy képzeltük el, ahogyan alakultak a dolgok, de azért mégis megvalósult. Nagy szükség volt rá, hogy legyen egy stabil központja a losonci magyarságnak. S amikor a Szövetség a Közös Célokért társulás is megalakult, onnantól kezdve minden szervezési folyamat ott zajlott.
S napjainkban hogyan látja a magyar kultúra helyzetét a városban?
Minden megváltozott, mert másra van igény, mint korábban. Jó kezekben van a Csemadok itteni alapszervezete, jó vezetőnek adtam át. Amennyire tudok, én is besegítek a munkába. Hiányolom azonban, hogy nincs szűkebb körű közösségi élet, s nem tudjuk fenntartani a magyar házat sem. Emellett pezsgő kulturális élet zajlik, a nagyobb rendezvények megvalósulnak.
A Szövetség a Közös Célokért losonci területi irodájának a vezetőjeként még most is aktív. Hogyan értékeli a szövetség munkáját?
Az elejétől ott voltam, mikor 2001-ben kezdtük szervezni. Napi szinten bejártam, s már akkor is besegítettem, amikor még nagyon sokan igényelték a Magyar Igazolványokat. Emellett sok mindent együtt szerveztünk a Csemadokkal, s nagyon fontos volt az információátadás, amit az irodahálózat végzett Pozsonytól Királyhelmecig. Példás volt az az összmunka, ami az első öt évben folyt. Ma már némileg kivontam ebből magam, nem vagyok annyira mozgékony, s már csak az igazolványok intézését vállalom, s néha egy-két cikk megírását a Felvidék.ma számára.
És mindezek mellett mivel telnek a nyugdíjas napjai?
Nagyon rövidek a napok. Sosem unatkozom. Hetente egyszer bejárok az irodába, de amikor nem vagyok ott, sokan telefonálnak haza is, itthon is fogadom az érdeklődőket. Egy délután énekkari próbára is járok, egy másik napon egészségi és helyes táplálkozással foglalkozó megbeszélésekre, előadásokra megyek.
Ezzel a sok tapasztalattal és aktivitással mit üzen a sokszor unatkozó fiataloknak?
Erre nehéz válaszolni, mert a mai fiatalok egészen különbözőek, mint az én időmben voltak. De az nagyon fontos, hogy ne legyenek közönyösek és lusták. Jó az, ha valamit tesz az ember.
