A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan szakembereket képez, akik a magyarországi államigazgatás működtetésében kiemelt szerepet játszanak. Idén 2025 szeptemberétől az egyetem bekapcsolódott a tanárok, tanítók és az óvodapedagógusok képzésébe. A Nemeskürty István Tanárképző Kar gyakorlatorientált, kiscsoportos, mentori rendszerrel támogatja a pedagógusképzést, de nyújt bölcsészettudományi alapképzést is.
A NITK küldetése, hogy a tanár- és bölcsészképzésben a magyar köznevelés hagyományaira építő, ugyanakkor korszerű, de időtálló, egyúttal identitáserősítő tudást biztosítson.
Emellett célja az is, hogy olyan közösségi térré váljon, amelyben az oktatással értéket is teremt.
A hallgatóknak itt iskolán kívüli tevékenységekre is módjuk van. A napokban, pontosabban október 13-a és 18-a között, az ún. praktikum-héten például több helyszínen is sikerült konkrét tapasztalatot szerezniük emlékezetpolitikai helyszíneink tevékenységéről.
Kiscsoportos foglalkozás keretében voltak, akik Budapesten az Országgyűlési Könyvtárat, mások a Pest-Megyei Levéltárat, megint mások Budapest Főváros Levéltárát, vagy a Magyar Nemzeti Galériát, illetve a Magyar Nemzeti Múzeumot látogathatták meg. De volt, aki a martonvásári óvodamúzeumban pillanthatott rá jövendőbeli hivatása múltjára.
A Digitális és Médiakommunikáció Tanszék immár másodéves hallgatói az MTVA tevékenységébe tekinthettek be. A Történelem és Társadalom Tanszék elsőéves hallgatóival a Magyar Nemzeti Levéltár működésével ismerkedhettünk meg.
Ebben Garadnai Zoltán, az intézmény főlevéltárosa volt a kalauzunk, aki felhívta a figyelmet arra, hogy életünk során keletkezett iratok bekerülnek a levéltárakba. Hiszen pl. a születési, házassági és a halotti anyakönyvi bejegyzések, amelyek hivatalos iratok, a levéltárak őrizetébe kerülnek. Ahogy mi is kutathatjuk a 100 vagy 200 évvel ezelőtt élt eleinkről a levéltári forrásokat, úgy számolhatunk azzal, hogy a mi utódaink is – 100 vagy 200 év múlva – kutathatják a mi életünket. Ezek írott lenyomata nagyrészt a levéltárakban lesz majd kutatható, így elmondhatjuk, hogy mindannyian levéltári irattá válunk. Ha abszurd módon nem csinálunk semmit az életünkben, „csak” megszületünk és meghalunk, két irat – egy születési és egy halotti anyakönyvünk – bekerül a levéltárakba.
Legrégibb, eredeti formájában fennmaradt latin és görög nyelvű oklevelünk 1109-ből való, amelyben Könyves Kálmán átiratában a száz évvel korábbi kolostor alapításáról szól és megerősíti a veszprémvölgyi apácák javait.
A 12. századtól a különböző hiteleshelyi, a királyi udvari, kamarai, vármegyei, érseki, püspöki tevékenység során rendszeres oklevél-kibocsátó tevékenység indult Magyarországon is.
Garadnai Zoltán megjegyezte, hogy a visegrádi királytalálkozó során született szövetségi és kereskedelmi együttműködésről szóló megállapodásról szóló két „másodpéldány” megvan mind Cseh-, mind pedig Lengyelországban, míg nálunk például a magyar történelem viszontagságai miatt hiányzik.
A Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött iratok mennyisége 300 km, amiből a Bécsi kapunál található központi épületben 30 km található! Egyébként pedig a térképek és mikrofilmek mellett a 2000-es évek elején még Garadnai Zoltánék kezdték el a dokumentumok digitalizálását, amelyek közül a levéltár honlapján tájékozódhatunk.
Népszerűnek számítanak például az első és második világháborús katonai és hadifogoly-adatbázisok, amelyekre bárki rákereshet.
A levéltárat, mint országos intézményt 1723-ban határozták el felállítani, de tényleges működését valójában csak a század közepétől kezdte meg Pozsonyban.
A modern értelemben vett Magyar Királyi Országos Levéltárat a dualizmus megalakítása után, 1874-ben szervezték meg a budai vár területén. 1913-ban indult meg a levéltár mai épületének, a bécsi kapu téri levéltári palotának az építése, amit a világháború megakasztott, így befejezésére csak 1923-ban került csak sor, de a magyar történelem jeles eseményeit bemutató szekkók festése csak 1926 és 1929 között történt meg.
Óbudán található a levéltár 1996-ban átadott új épülete, várható ennek bővítése, a 21. századi elvárásoknak megfelelő új épülettel való kiegészítése.
Néhány szabály:
állampolgári jogon bárki kutathat, de engedélyt kell kérnie. A kutatás ingyenes, de a másolatokért fizetni kell. Minősített iratok esetében támogató nyilatkozat szükséges. Amennyiben ezt a kutató megkapta, adatkezelési kötelezettségről szóló nyilatkozatot kell aláírnia és be kell tartania az erre vonatkozó szabályokat.
A minősített dokumentumok esetében az adott minisztérium engedélye is szükséges. Amennyiben történészként kutat valaki, a kutatóhelyéről ajánlást szerezhet. Ennek a kutathatóság miatt lehet és van jelentősége. Egyébként a levéltári kutatásra vonatkozó általános szabályok érvényesek. A kutatási szabályokkal és lehetőségekkel kapcsolatban a levéltár honlapján lehet tájékozódni, illetve lehetőség van arra, hogy az Információs iroda munkatársainak segítségét kérjük.
Garadnai Zoltán azt is elmondta, hogy a szomszédos országok levéltárosaival korábban is jó volt az együttműködés és ma sincs ez másként. Megmutatta a levéltár elpusztult nagy tornyáról frissen nyílt kamarakiállításukat, továbbá végigkalauzolt bennünket a levéltár termein, bemutatva, hogy a különböző freskókon kik találhatók és kik nem, akiket ezért festékréteggel kellett eltakarni. (Értsd: Horthy Miklós kormányzó, akinek a családi dokumentumait egyébként nem is olyan régen fogadta be a Magyar Nemzeti Levéltár, tehát immár ez is kutatható!)
Rákérdeztünk arra is, hogy gróf Bethlen István vallatási jegyzőkönyvei hol lehetnek most, mert 2014-ben, amikor kiderült, hogy az anyag itthon van, akkor még a várban lehetett olvasni ezeket – magyarul. Garadnai Zoltán elmondta, hogy szerinte valószínűleg – Óbudán, de ő sem tudhat mindent, hiszen elképesztő mennyiségű dokumentumot tárolnak a Magyar Nemzeti Levéltárban!
Végül megtekinthettük az idén június óta látható 1945 – Kereszttűzben című tárlatot, amelyet a második világháború befejezésének kerek évfordulója alkalmából szerveztek – sok-sok dokumentumfilmmel testközelbe hozva a nyolcvan évvel ezelőtti eseményeket.
A Magyar Nemzeti Levéltár a tanuló- és diákcsoportoknak és tanáraiknak – országhatártól függetlenül – kedvezményt biztosít az intézmény mind szélesebb körben való megismerése érdekében.
Gecse Géza/Felvidék.ma