Őry Péter szerint a felvidéki magyarság számára több reálisan elérhető politikai cél létezik. Ezek megvalósításának alapja azonban a parlamenti képviselet visszaszerzése, mert csak így válnak a témák és célok politikailag kikényszeríthetővé. Ilyen feladat a Beneš-dekrétumokhoz kapcsolódó, ma is zajló jogsértések, elsősorban a földelkobzások megállítása. A Magyar Szövetség ezekre konkrét törvénymódosítási javaslatokkal készül, de parlamenti jelenlét nélkül nincs érdemi mozgástér.
Milyen reálisan elérhető politikai célokat lát jelenleg a felvidéki magyarság számára?
Több ilyen cél is van. Kezdhetném a régiós fejlesztésekkel, az utak állapotával, a megélhetés biztosításával, de kiemelhetnék néhány, a nemzeti közösségünk számára sarkalatos kérdést is, például a nyelvhasználatot, a kulturális identitásőrzést vagy az oktatási hálózat kérdését. Mindegyik eléréséhez a legfontosabb a parlamenti képviselet visszaszerzése, mert csak akkor válik bármilyen ügy politikailag kikényszeríthetővé.
Látva a belpolitikai helyzetet, egyértelmű, hogy a következő parlamenti választásokat követően a Magyar Szövetség lehet a mérleg nyelve, ahogyan az az 1990-es évek végén is történt.
Napjaink egyik kiemelten tematizált ügye a Beneš-dekrétumokhoz kapcsolódó, ma is zajló jogsértések megállítása, mindenekelőtt a földelkobzásoké. Ezekre vannak konkrét törvénymódosítási javaslataink, de parlamenti jelenlét nélkül nincs valódi mozgásterünk.
Lássuk be: a pénteki tüntetés sem került be érdemben a szlovák médiába. Hiába jelentünk meg Pozsony főterén, hiába vitték be Orosz Örsöt, a téma súlya így is korlátozott maradt. A megoldás igazi lehetősége továbbra is a parlamenti jelenlétben testesül meg.
A Beneš-dekrétumokat gyakran egységes tömbként kezelik. Ön ezt problematikusnak tartja?
A Beneš-dekrétumok nem egyneműek. Meg kell különböztetni az államszervezeti, közigazgatási jellegű rendelkezéseket azoktól, amelyek etnikai alapon kollektív bűnösséget állapítanak meg. Utóbbiak magyarokat és németeket fosztottak meg állampolgárságtól, tulajdontól, alapvető jogoktól.
Jogilag és politikailag kizárólag ezek megnyitása indokolt, mert ezek sértik a mai alkotmányos és emberi jogi normákat.
Döbbenetes volt látni, hogy pénteken a karhatalom – véleményem szerint – az alkotmányos politikai jogainkat sértette. A Szlovák Köztársaság Alkotmánya szerint szólás- és véleményszabadság van, a cenzúra tilos. A rendőrség felszólítása ebben a kontextusban akár állami cenzúraként is értelmezhető. Őrület, hogy hol tartunk.
Maradjunk még a dekrétumoknál: többször párhuzamot von a Beneš-dekrétumok és a náci rendelkezések között. Mit ért ez alatt pontosan?
Nem történelmi azonosságról beszélek, hanem jogi logikáról. A kollektív bűnösség elve összevethető a nürnbergi törvények logikájával, mert mindkettő etnikai alapon foszt meg embereket jogaiktól.
A hangsúly nem az érzelmi felháborodáson van, hanem azon, hogy az ilyen jogi megoldások összeegyeztethetetlenek a jogállamisággal. Ezért a kérdést racionális, jogi síkon kell kezelni.
Sokan történelmi vitaként tekintenek erre az ügyre. Ön viszont mást állít.
Igen, mert ez nem pusztán történelmi kérdés. Ma is történnek földelkobzások több évtizedes dekrétumokra hivatkozva. Gyakran nem kis parcellákról van szó, amelyekről az örökösök sok esetben nem is tudtak.
A Szlovák Földalap működésében komoly visszaélések gyanúja merül fel,
különösen ott, ahol az elkobzott földeket átminősítik, majd az állam sem tudja megmondani azok valós értékét. Ennek a megszüntetése nem gyengítené, hanem erősítené a jogállamot, és növelné a polgárok jogbiztonságát.
Ha ilyen súlyos jogsértésekről van szó, miért erősítik meg újra és újra a Beneš-dekrétumokat?
A szlovák társadalom jelentős része nincs tisztában a dekrétumok valós tartalmával és következményeivel. Fontos látni, hogy Szlovákiában a Beneš-dekrétumok alatt az akkori parlamenti döntéseket kell érteni, mivel azok tartalmát a Szlovák Nemzeti Tanács határozatai rögzítették.
A politikai elit azonban pontosan tudja, hogy ezek a jogszabályok nemcsak államszervezeti, hanem gazdasági alapot is jelentenek, hiszen több ezer üzem és hatalmas vagyon elkobzását alapozták meg. Ezért politikailag irreális a teljes eltörlésük.
A cél nem ez, hanem az etnikai alapú, ma is alkalmazott jogfosztó gyakorlat megszüntetése. Hosszabb távon pedig a kollektív bűnösség elvét tartalmazó dekrétumok, illetve passzusok hatálytalanítása, ami elindíthatná a két nemzet közötti megbékélés folyamatát.
A bocsánatkérés sem az utópia kategóriája, hiszen a németektől és a zsidóktól a parlament már kért bocsánatot.
Milyen szerepe lehet ebben Magyarországnak, elvárható-e tőlük a segítség?
Magyarországnak van alkotmányos, alaptörvényi felelőssége a határon túli magyar közösségek iránt. Ugyanakkor veszélyesnek tartom, ha a Beneš-dekrétumok ügye a magyarországi belpolitikai kampány részévé válik.
Ilyenkor a felvidéki magyarság könnyen két ország politikai érdekei közé szorulhat.
A döntő tényező nem Budapest, hanem az, hogy van-e erős, legitim felvidéki magyar politikai képviselet, amely világosan megfogalmazza a saját követeléseit.
Van olyan nemzetközi példa, amely iránymutató lehet a felvidéki helyzetben?
Igen, például a vajdasági magyar–szerb megbékélési folyamat. Ott is létezett a kollektív bűnösség elve, mégis sikerült elindítani egy bocsánatkérésen és kölcsönös tiszteleten alapuló politikai folyamatot.
Ennek kulcsa a parlamenti képviselet és a helyi közösség politikai súlya volt.
Ez a minta a felvidéki helyzetben is követhető. A németek kitelepítése a második világháború után szinte minden országban lezajlott. Néhány éve például a Pozsonytól húsz percre fekvő, magyarországi Máriakálnokon egy ilyen emlékmű avatásán vettem részt.
Egyszerűen szembe kell nézni a történelem gyalázatos pillanataival is. Ez a mi közösségünk esetében elsősorban a többségi nemzet felelőssége.
Nem hisztériára van szükség, hanem nemzeti önvizsgálatra.
Jó hír, hogy a szlovák társadalomban is vannak, akik ezt már megteszik, bár van még hova fejlődni.
Hogyan látja Pellegrini és Fico szerepét ebben az ügyben?
Pellegrini elnökként nem váltotta be a magyar szavazóknak tett ígéreteit a Beneš-dekrétumok ügyében, a kérdés újranyitását inkább kampánylogika vezérelhette.
Fico lépései mögött részben a nemzeti érzelmű szlovák szavazók megszerzésének szándéka állhatott. Ugyanakkor ez a politika sok józan magyar választót elidegeníthetett, még ha a szlovák narratíva egyeseknél működik is.
Korábban jeleztem, hogy nem hisztérikus reakciót vártam a kormánytól, hanem megoldást. Különösen úgy, hogy
két éve még Pellegrini, akkori kormánypárti elnökként, a földelkobzások kivizsgálását és az ügy rendezését ígérte.
Őszintén mondom, nem tudom, hányszor lehet még lépre csalni a magyar választópolgárt a szlovák pártok és politikusok részéről. A mi ügyeinket mi értjük igazán, a megoldás pedig a mi érdekünk. Ezért mondjuk, hogy a valós érdekképviselet útja a Magyar Szövetségen keresztül vezet.
Mi a legfontosabb stratégiai következtetés mindebből?
Röviden összefoglalva: a Beneš-dekrétumok ügye jogállami kérdés, nem revíziós vagy államellenes törekvés.
A cél nem az államiság megkérdőjelezése, hanem a kollektív bűnösség elvének felszámolása és a ma is zajló jogsértések megállítása.
Ennek előfeltétele a parlamenti képviselet, mert politikai nyomásgyakorlás csak így lehetséges.
A hosszú távú cél egy olyan megbékélési folyamat, amely rendezi a többségi nemzet és a magyar közösség viszonyát.
Szalai Erika/Felvidék.ma
