Van egy mondás: „mesze van, mint Óbuda”. Ha ezt lefordítjuk a szórakoztatóipar nyelvére, talán így szólna: „sehonnét sem olyan nehéz befutni a show-bizniszbe, mint Keszegfalváról”. Nehéz, de nem lehetetlen: erre élő példa egy jóképű, tehetséges fiatalember: Mészáros Tamás, aki Keszegfalván lakik, és nem csak énekel, hanem zenét komponál, szövegeket ír. A sokoldalú előadóművésszel beszélgettünk.
– Kitől örökölted a művészi tehetséget, neked bizonyosan már az anyatej mellé is zenét adtak?
– Természetesen, már gyermekkorom óta foglalkozom a zenével. Talán ez nem is történhetett volna másként, hiszen zenész családból származom. Édesapám 1983 óta aktívan zenél. Még a kötelező katonaság évei alatt is játszott Csehországban, ott volt katona. Majd utána a gútai Quatro zenekar billentyűse és gitárosa is volt. Miután kivált a zenekarból, néhány évet egyedül játszott.
– Hány éves korodban fedezték fel benned szüleid a zenei érdeklődésedet, ez miben nyilvánult meg? Otthon dúdolgattál dalokat vagy dalra is fakadtál?
– Hat éves voltam, amikor először leültetett a zongora mögé. Autodidakta módon tanultam meg a zenei ábécét, az akkordozást. Volt néhány dal, amit megtanultam zongorán játszani, saját magamat kísérni. Volt egy a ’90-es években készült VHS videofelvétel, amelyet azóta is féltve őrzünk. Édesapám akkori zenekarával, a Quatroval játszott három helyszínen, ezeknek a felvételét tartalmazza.
– Kaptál zenei képzést, gondolok itt arra, hogy tanultál-e zenét intézményi keretek között. Jártál-e zeneiskolába valamilyen hangszeres órára vagy csak órára?
– Először csak zongoráztam, később 2004-ben komolyabban kezdtem el foglalkozni az énekléssel a komáromi Munka Utcai Alapiskola diákjaként.
– Minden gyakorlás eredménye mégis az, amikor megmutatod a közönségnek mit tanultál. Ki tanácsolta neked, hogy 2004-ben musical-kategóriában elindulj a Ki mit tud? versenyen, amit meg is nyertél?
– Az akkori énektanárom, Köles Andrea tanárnő tanácsára indultam az akkori Ki Mit Tud? Országos Fesztiválon, ami Révkomáromban került megrendezésre. Műdal kategóriában megosztott 1. helyezett lettem, az István, a király egyik betétdalával.
– Ebből adódik további kérdésem, hogyan kerültél 2005-ben az István, a király című rockoperába? Ez hozta meg az igazi sikert számodra…
– Mivel már tinédzser koromban nagyon eltökélt voltam, valószínű, hogy ha azt a 2004-es Ki Mit Tud?-ot nem nyertem volna meg, akkor is megtalált volna a lehetőség.
– Az „István a királyban” nem kisebb szerepet kaptál mint a főszerepet. Menyire volt ez számodra kihívás? Bíztál önmagadban és tehetségedben, esetleg keményen megdolgoztál a sikerért?
– Hiszek abban, hogy mindennek oka van, minden okkal történik. Ahogy az meg is történt, és 2005-ben elmentem a meghallgatásra, az alapiskola drámakörének meghallgatására és kiválasztottak az István, a király rockopera címszereplőjének megformálására. Utólag visszagondolva hihetetlen, hogy 15 évesen egy ilyen produkcióban részt vehettem. Meghatározó volt az életemben. Rengeteg próbával készültünk a darabra, szakemberek, tanárok, oktatók irányították az intenzív próbafolyamatot, amelyek a Munka Utcai Alapiskola folyosóján zajlottak kezdetben. Mindenkinek megvolt a saját feladata, szerepe. Hihetetlen, hogy körülbelül 50 fős diákcsapatot, kamaszokat kellett kordában tartaniuk. Természetesen nem rossz értelemben gondolom, mert mindenkinek hatalmas kihívás volt egy ilyen darabot megélnie a saját bőrén tizenévesen. Rengeteg előadást élt meg a darab. Révkomáromban legalább ötször játszottuk teltház előtt.
– Egy kicsit vissza lapozva, 2008-ban a Zenés Színpadok Országos Fesztiválján, Érsekújvárban, elnyerted a legjobb musical-énekes díjat, de az évek alatt több díjnak is birtokosa lettél. Milyen értéke van ezeknek az elismeréseknek számodra, eszmei vagy erkölcsi értéke?
– Minden énekversenynek, megmérettetésnek más-más íze, hangulata van. Néha a felkészülésben is. Nyilván, ahogy az ember fejlődik, tapasztal, magába szívja az életet, minden változik. Fiatal korom ellenére nagyon sok mindent megéltem, ami a művészi szakmát illeti. Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig megtalálnak a lehetőségek. Az ember mindig a legjobbra törekszik. Sok esetben úgy érzem, hogy nem feltétlenül a helyezés a fontos. Sokkal inkább az, hogy mit tud az előadó nyújtani, átadni a nagyérdeműnek. Erre példa a gútai Líra-verseny, amikor 2009-ben Ezüst Lírával jutalmazott a szakmai zsűri, ezen kívül a közönségdíjat is nekem ítélte a nagyérdemű. Hozzám sokkal közelebb állt a nézők által nekem ítélt díj, mert a szakmai zsűri lehet elfogult, szubjektív, azért a nézők fölényben, többségben vannak, és természetesen nagyobb kritikus, mint az adott grémium. Számomra ezek a díjak sokat jelentenek. Eszmei és erkölcsi értékeket mind tartalmaznak.
– 2012-ben pedig a Tehetség a tét (TAT) országos versenyének győztese lettél. Eddigi pályád azt mutatja, hogy Te sokszor a nehezebb utat választottad, hogy magad erejéből boldoguljál. Van-e valaki, aki segít egyengetni utadat?
– A Tehetség a Tét tehetséggondozó verseny fontos állomás az életemben. Ott mindenki mindenkitől tanult. Ez a verseny valóban azokkal az emberekkel foglalkozik, akiknek nincs lehetőségük kitörni, megmutatkozni. Ha most kezdenék el újra a művészettel foglalkozni, ugyanezt tenném! Számomra ez jelenti a kihívást, a megbecsülést. Én nem kérek a kereskedelmi csatornák celebgyártó karaoke show-műsoraiból. Hozzám közelebb áll a színház, az egyszerűség, a hiteles, nem megkreált egyéniség. Szerencsére ezeket sok jó ember, kolléga segít nekem megjeleníteni. Amit az elmúlt tíz év alatt elértem, mind önerőből sikerült. Tudom, hogy ezek után is sikerülni fog. Szerencsésnek mondhatom magam, mert sorban találnak meg a lehetőségek. Nagyon sok ember, a párom, a családom, és a barátaim támogatnak.
– A Kormorán énekese, Vadkerti Imre nemcsak jó barátod, hanem sok dologban segít is, gondolom sok jó tanácsot kaptál tőle?
– Vadkerti Imi jó barátom. Jó példa lehet sokak számára. Hiteles, alázatos, rengeteg munkával elérte azt, hogy népszerű legyen, és sikerült elérnie a céljait. Mindezt úgy, hogy közben nem tépte szét a média, nem lett modoros. Rengeteg szakmai dolgot tanultam tőle.
– Vannak előadók, akik csak egy bizonyos stílusban érzik igazán otthon magukat, de a Te esetetben úgy vélem, mintha keresnéd a zene világának színpadán önmagad. A pop-rock, a musicalek, és az operett perifériáján mozogsz, mégis melyik műfaj áll a szívedhez a legközelebb?
– Nehéz megmondani. Minden műfajnak, zenei stílusnak megvan a szépsége, varázsa. Talán a musical, és a rock and roll az, ami a legközelebb áll hozzám.
– Azt mondják, a zene határtalan. Minden zene valamiből táplálkozik, a különböző stílusok keveredésével egyfajta zenei világutazóvá válhat az ember, a gospel, a folk, a világzene, a népzene, a jazz és a swing világába nem kacsingatsz?
– Egyre többet kacsintgatok a poposabb zene világába, valamint szeretek előadni folk-rock dalokat, amelyek a magyarságról, rólunk szól.
– A mai világban rengeteg olyan dal van, ami csaknem teljesen feledésbe merült. Talán csak le kellene porolni őket vagy kicsit újra hangszerelni – mi erről a véleményed?
– Sok esetben elkövetik az előadók, vagy a zenészek azt a hibát, hogy egy adott dalt annyira átformálnak, kicsavarnak, hogy gusztustalanná, hiteltelenné válik a produkció. Véleményem szerint újragondolni lehet egy adott szerzeményt, csak vigyázni kell, hogy ne veszítse el a valóságát, egyediségét, különlegességét.
– Nem csak más előadók és szerzők dalait énekeled, hanem „önellátó” próbálsz lenni, ha kell, írsz magadnak dalokat is. Hogyan születnek meg ezek a dalok? Mi van előbb és mi következik azután? Miről szólnak ezek a dalok?
– Általában a dalszöveget írom meg, ezután kerül zeneszerzőhöz. Több esetben közreműködött az egyik révkomáromi zeneszerző barátom, Takács Ferenc, aki az eddig elkészült szerzeményeim hangszerelője, hangmérnöke. Némelyiknek zeneszerzője is. Ezek a dalok az érzelmekről, szerelemről, a vágyakról, célokról szólnak. Kivételt képez az egyik emlékdalunk, amelyet szintén Takács Ferenccel készítettünk közösen.
– Minden zenésznek vannak példaképei, ami miatt ő annak idején a kezébe „vette a gitárt”. Ha nem leszek indiszkrét, kik a Te példaképeid, kik azok az előadók akiknek szívesen hallgatod dalait és akikről elmondhatod: egyszer olyan dalokat szeretnél énekelni amilyeneket ők kapnak szerzőiktől?
– Több olyan énekest, színészt, előadót említhetek, akikre felnézek. Ilyen például Dolhai Attila, Bereczki Zoltán, a felvidéki kollégák közül Szabó Márta, Becse Szabó Ilona, az anyaországi énekesek közül kiemelném Ákost, a zenekarok közül pedig a Kormoránt és végül, de nem utolsó sorban a Republicot.
– Minden szerző, előadó szeretné, ha dalai előbb utóbb felkerülnének a rádiók adáslistáikra, ha ezrek néznék a videómegosztókon. Nemrég ez nektek sikerült a Túlvilági álom c. szerzeménnyel. A nemrégiben elhunyt kiváló zeneszerzőnek, énekesnek, a Republic zenekar frontemberének, Bódi Lászlónak, azaz Cipőnek kívántatok emléket állítani. Hogyan született meg ez a dal és mit gondolsz miért lett ennyire népszerű?
– Ez év márciusában elhunyt Bódi László „Cipő”. Ennek a tragikus eseménynek az volt következménye, hogy március 14-én megfogalmazódott bennem valami, amit azonnal papírra vetettem. Abból a néhány gondolatból dalszöveg készült, amelyre egy gyönyörű emlékdal íródott. Ennek a dalnak a zenéjét szintén Takács Ferenc szerezte. Felkerült az egyik zenefeltöltő oldalra, ahol tömegesen találtak rá az emberek. Olyan emberektől is kaptunk pozitív leveleket, visszajelzéseket, akikről fogalmunk sem volt, hogy kik, de összekötött minket a gyász és az emlékezés. A dalt majd százezer ember hallotta, majd miután elkészült a videóklipje, a videómegosztó portálon körülbelül harmincezren látták. Ezzel a dallal szerettünk volna megemlékezni egy valódi géniuszra, akik a magyar könnyűzenébe és az emberek szívébe nagyon mélyen bevéste magát a Republic zenekarral együtt. A Felvidék így állít emléket Bódi Lászlónak…
– Fiatal előadóként ismertelek meg, aki elrabolja a dalaival a nők szívét, de melletted ott van Varga Evelin dunaszerdahelyi énekesnő, akivel úgy tudom nem csak a színpadon hanem
a magánéletben is egy párt alkottok. Előny vagy hátrány ez számotokra,vagy egymás legjobb kritikusai vagytok netán?
– Talán ez sem véletlen, hogy megismerhettem Evelint, aki már a Tehetség a Tét verseny alatt az egyedi hangszínével elrabolta a szívem. A sors úgy hozta, hogy együtt dolgozhattunk, mivel
van saját produkciónk, és éneklünk egy duettet is. Mivel a magánéletben is a partnerem, ezzel sokat segítünk egymásnak, mert azonosak a meglátásaink, ráadásul tudjuk egymást segíteni, inspirálni a színpadon. Nagy kritikusai vagyunk egymásnak, de ez csak előre visz mindkettőnket.
– Az embernek mindig vannak álmai, amiket el szeretne érni, a Te álmod mi lenne? Hogy egyszer ismert nevekkel egy színpadon szerepelhess vagy te inkább a saját utadat kívánod járni?
– Talán mindkettő. Mivel az ember mindenkitől tanul, nyilván más, tapasztalt, vagy akár ismert előadókkal szívesen állnék egy színpadra. Ezenkívül szeretném a saját utamat járni. Színházban játszani, koncertezni, előadói esteket adni, saját szerzeményeket alkotni.
– Kik azok az előadók, akikkel szívesen állnál egy nap egy színpadon? A magyarországi előadók hallottak már téged énekelni?
– Több magyarországi előadó is hallott már énekelni. Akikkel szívesen állnék egy színpadra, azokat azt hiszem az előbbi kérdésben már megválaszoltam.
Telek Lajos, Felvidék.ma
Fotó: Mészáros Tamás archiv
