A Csemadok Felsőszeli Alapszervezete fontosnak tartja, hogy a történelem tragikus eseményei a mai fiatalság előtt is ismertek legyenek. Ezért április 12-én koszorúzással egybekötött kegyeleti megemlékezést tartottak a könyvtár melletti parkban. Ugyanis 2017 óta ott áll az emlékkő, mely a kitelepítésre és a deportálásra emlékezteti az arra járókat.
A megemlékezést egy 79 éve íródott verssel kezdték. Pónya Márk olvasta fel Nagy Béla versét, aki 1947-ben vetette papírra gondolatait a deportálásról, amikor családjával és sokadmagával őt is a Csehországba vittek munkaszolgálatra a falunkból. Értelmetlennek tartotta a magyarok embervásárra vitelét. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! – ezt az örök törvényt kellene betartani, s akkor béke lenne a világban. Ez az óhaja csak elképzelés maradt, hiszen az utókor sem okult az elszenvedett megrázkódtatásokból.
A kultúrszervezet nevében Végh Piroska elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd Németh Rajmund alelnök ünnepi beszéde következett. Elmondta,
hogy ez a nap nem csupán egy fejezete a történelemnek, de élő, személyes örökség. Ez a dátum családok ezreinek az életét változtatta meg.
A kitelepítések nem csak költözést jelentettek. Szétszakították a családokat, felbomlasztották a közösségeket, az emberi méltóság elleni bűntett volt. Felsőszeliből 240 családot, vagyis 1013 személyt vittek Csehországba. Utódaiknak nem szabad ezt elfelejteniük.
(Fotó: Mészáros Magdolna)
Továbbá 310 családot telepítettek ki, ez 1321 személyt jelent. A falu elveszítette azt a rétegét, mely képes lett volna a gazdasági előrelépésre, fejlődésre. A szülőföld elvesztése generációk fájdalma, mely mindmáig velünk él egy-egy régi kép vagy visszaemlékezés formájában.
A kitelepítettek és deportáltak története rólunk is szól, arról, mit jelent magyarnak lenni. A gyökerekről is szól, melyek ott vannak a hagyományokban, a családi történetekben
– hangzott el.
A megemlékezés főhajtás és fogadalom. Főhajtás azok emléke előtt, akiket nem tudtak megtörni és fogadalom, hogy történetüket továbbadjuk. Ezzel a megemlékezéssel erőt is merítünk a múltból, erőt a jövőhöz, hogy kötelességünk megőrizni mindazt, amit elődeink ránk hagytak.
A koszorú elhelyezésekor a Rozmaring éneklőcsoport tette színesebbé a megemlékezést. Gitáron közreműködött Kanóc Csaba.
(Fotó: Mészáros Magdolna)
Az ünnepség a művelődési házban folytatódott, ahol a meghívott vendég Dunajszky Géza tanár, író és történész volt. Előadásában nemcsak a kitelepítésről és a deportálásról mutatott be adatokat, de a Fölszántott tömegsírok c. könyve kapcsán dokumentumokat is vetített az érdeklődőknek. A ligetfalui 90 magyar levente lemészárlása és a tömegsírok helyének azonosítása mellett a leszármazottak visszaemlékezéseit döbbenten hallgatta a közönség.
Az előadás után Dunajszky Géza munkáiból a Szökés a haláltáborból és az Egy életút mérföldkövei című műveit is dedikáltatták az érdeklődők.
A múlt fehér foltjai lassan letisztulnak, de még sok kitartásra és kutatásra lesz szükség a teljes igazság felfedéséhez. Rajtunk is múlik, milyen lesz a folytatás.
Mészáros Magdolna/Felvidék.ma
