Szlovákiát is eléri a menekültáradat. Akinek pedig bármi kifogása van ezekkel a migránsokkal szemben, azt azonnal lefasisztázzák, extrémizmussal vádolják.
A magát Iszlám Államnak nevező önjelölt kalifátusról egyre vészesebb hírek terjednek. Hogy aki nem úgy imádja Allahot, ahogy ők képzelik, annak halál jár. Hogy a kivégzéseket (lefejezéseket) egyre gyakrabban gyerekekre bízzák. Hogy kislányokat küldenek öngyilkos bombamerénylet elkövetésére. Folytassam?
Mi ezt itt Európában precízen megkülönböztetjük (értsd: félreértjük), nehogy rasszizmussal, xenofóbiával meg hasonló extrémizmussal lehessen vádolni, és fölöttébb belátóak vagyunk. Mert hogy ez az ő kultúrájuk része, szól a kifogás. Lassan az iszlamista szörnyűségeket nemhogy kommentálni félünk, az efféle híreket lassan el is hallgatjuk, nehogy az iszlamisták megorroljanak ezért: azon az alapon, hogy csukott szemmel nem látni, amit pedig nem látni, az nincs. Aki mégis nézni szeretne, annak mást mutogatnak, hogy eltereljék a figyelmét, bevált taktika ez, jól működik.
A legutóbb olyan hírre kaphattuk föl a fejünket, amit szintén nem vertek nagy dobra, mintha valami lényegtelen dolog volna csupán, pletyka inkább, amivel nem érdemes foglalkozni. Arról szólt, hogy az Iszlám Állam azzal örvendeztette meg a Balkánt, nevezetesen Szerbiát és a többi Jugoszláv utódállamot meg Albániát, örüljenek, mivel nemsokára oda jönnek. Előbb Szerbiába, aztán a többiekbe. Nyilván „fölszabadítani”, az ilyen mifelénk jól hangzik, megtapasztaltuk, mit jelent, ha „fölszabadítanak”, örüljünk hát.
Ma már azt persze másképp gondolják: Kadhafi annakidején úgy nyilatkozott, hogy nem kell Európával háborúzni, elintézhető ez békésen is, elég oda menni és sok gyereket csinálni, előbb-utóbb majd többségbe kerülnek. Na és hát jönnek, ugye, látjuk, ezrével jönnek, kifogyhatatlan áradatban.
Európa pedig nem tud mit kezdeni ezzel, mintha kihalt volna létfenntartó ösztöne, aki pedig mégis tenni próbál bármit, azt lerasszistázzák. Úgyhogy ez a mai népvándorlás gátlástalanul működik. Vagy inkább betolakodásnak nevezhető? Ha a többségében maroktelefonnal, pénzzel fölszerelt fiatal férfira gondol az ember, ezt a jövevényáradatot találóbban inváziónak lehetne nevezni.
Na de mi itt Európában annyira toleránsak vagyunk, meg belátók, emberségesek és demokratikusak, főleg pedig liberálisak, mindenkiben csak menekültet látunk, s mindent elkövetünk értük, mindent megadunk nekik, még bátorítjuk is őket, jöjjenek csak, bátran és minél többen, a mi jóságunk irántuk határtalan, a hivatalos politika és a sajtó zöme csupa ártatlan, meghurcolt, kisemmizett menekültet lát.
Ám, akik ezt sugallják, nyilván nem tudnak arról, hogy egy valódi menekült másképp viselkedik, nem panaszkodik az ételre, amit ingyen kap, sem a szállásra, ahol aludhat, nem keveselli a napi 35 euro zsebpénzt (ez több mint havi ezer Euro: kinek van ekkora bevétele?), és nem akar taxival átutazni egy országon, hogy oda jusson könnyen és gyorsan, ahol szerinte arany élet vár rá.
Akinek ennyi pénze van taxira, mobilra, tabletre, előtte pedig az embercsempészre, hogyan lehet szegény menekült?
Ráadásul valóban úgy viselkednek követelőzően és agresszívan, hogy az – akár átmeneti, akár célországról van szó – visszásságot vált ki a helyi lakosokból. Ilyen helyzetben ugyancsak nehéz megőrizni a higgadtságot és elkerülni a szélsőségesek sugallta rasszizmust, amit egyébként elég gyorsan az ember nyakába varrnak. Igazából nem is lehet elkerülni, mert akinek bármi kifogása van ezekkel a migránsokkal szemben, azt azonnal lefasisztázzák, extrémizmussal vádolják.
Gyakran bizony nem légből kapott problémákról van szó. Az a baj, hogy szinte kizárólag a szélsőségesek állnak ki a panaszkodók mellett, így aztán mindenkit, akinek bármi baja van a migránsokkal, szélsőségesnek, fasisztának, rasszistának nyilvánítanak – elsősorban nyilván azok, akik nem képesek megkülönböztetni az ocsút a pelyvától, és személyesen nem is érinti őket az ügy, amely mellett oly látványosan, de minden felelősségvállalás nélkül kiállnak.
Vannak persze valódi menekültek is, ezekkel példálóznak a „megértők”, ám nem úgy tűnik, mintha mindnyájan ilyen sajnálatraméltók lennének. Mert aki valóban az életét mentve menekül, abban több az alázat, s a hajlandóság integrálódni, azokhoz hasonulni, akik segítik, s a túlélést lehetővé teszik számára – legyen az egyén, szervezet, vagy maga a befogadó társadalom. Ezzel szemben azt látjuk, hogy az alkalmazkodási hajlam ezekben az úgynevezett menekültekben teljesen hiányzik. Csak jönnek, és fenyegetőznek, hogy előbb majd Szerbia, s aztán majd tovább.
Európa pedig süketnek és vaknak tetteti magát és hátrál.
Ki tudja, meddig, pedig nem csupán a menekültnek van joga, hanem a befogadó társadalomnak is arra, hogy megőrizze identitását, kultúráját, szociális vívmányait.
A szlovák kormányfő is csak otthon hősködik, de aztán megegyezik Ausztriával, s befogad menekülteket (külföldön ez jó pont) – objektív okokra hivatkozva magyarlakta területre, végül nem árt ott egy kicsit fölhígítani a lakosság összetételét.
Sajátosak ezek a fejlemények. Ugyan mi várható az ilyentől?
A kultúrák megtermékenyítően tudnak hatni egymásra, ez igaz, de csak akkor, ha kölcsönös megértéssel, tisztelettel közelítenek egymáshoz. Ilyen volt a népmesék, népdalok terjedése is: ha tetszett, átvette egy másik nép is és a magáévá tette, emlékezzünk csak a rengeteg azonos vagy hasonló szlovák és magyar népdalra: nem azért vették át egymástól, mert gyűlölködtek. Ott azonban, ahol kizárólagossággal közelítenek, aligha lesz megértés és kölcsönösség. A középkorban egy egész nép vándorolt, s hozta magával szokásait, kultúráját, hitét, művészetét, így alakult ki kölcsönhatásban a mai Európa sokrétű arculata.
De vajon mit hoznak a mai afrikai és ázsiai bevándorlók az agresszív iszlámiságukon kívül? Utánanézett már valaki, milyen műveltséggel rendelkeznek, milyen szakmában járatosak? Azt ugye tudjuk, hogy a munkanélküliség elsősorban (bár nem kizárólag) azokat sújtja, akiknek nincs megfelelő műveltségük, vagy akik a szociális állam nagylelkűségében bízva s azt kihasználva inkább a munkanélküliség státuszát „élveznék”.
Hova vezet mindez? Végiggondoltuk? Nem hiszem, hogy az átlagembernek bármi kifogása lenne a másság ellen (hacsak meg nem bolondítják), végül azért utaznak sokan, hogy lássák a más világot: másutt milyenek az emberek, hogyan élnek. De ha valami külföldön tetszik, az nem azt jelenti, hogy azt haza is szeretném hozni. Mint ahogy a szomszéddal is jól megvagyunk, ha van jó receptje, azt átvesszük – na de az mégis más egy kissé: egy lakásban élni még a párunkkal is bonyolult néha. Mi lesz tehát akkor, ha az iszlamisták „fölszabadítják” a Balkánt?
Nem azok közül valók, akikkel békét lehet kötni. Inkább behódolunk, s a mostani tolerancia-pártiak lesznek a helytartóik? Ha legalább a régi arab műveltséggel párosulna mindez – de nem, a régi arab műveltség mintha kihalt volna, mintha ezek az iszlamisták nem is hallottak volna arról. Pedig a kultúra az, ami az emberiséget előre viszi, nem a fundamentalizmus.
Egy kis közösségben, mint amilyen a magyarság, ezen belül a szlovákiai magyarság, ez rendkívül fontos, ezért lényeges ragaszkodni nem csupán a múltunkhoz, s az abból fakadó értékekhez: a nyelvhez, hithez, minden fajta hagyományhoz, hanem a jövőt építő iskoláinkhoz, keresztény kultúránk ápolásához, közösségünk összetartozását támogató programokhoz.
Aich Péter, Felvidék.ma
