![](http://www.felvidek.ma/images/stories/ikon_ember/gasparovic02.jpg)
A köztársasági elnök arról is szólt, hogy természetesen konzultált vele Robert Fico miniszterelnök is, aki minden lehetséges diplomatát felsorolt a megüresedett posztra. Erre azért is szükség van, mondta Gašparovič, mert nem biztos, hogy a kormányfő által választott személy együtt tud működni majd az államfővel.
Az új külügyminiszter nevét egyenlőre nem hozza nyilvánosságra, mert még hátra van egy találkozó kettejük között.
Az új külügyminiszter nevét egyenlőre nem hozza nyilvánosságra, mert még hátra van egy találkozó kettejük között.
Az államfőválasztásal kapcsolatban kijelentette, hogy indulása csak órák kérdése. A Mi Elnökünk Társaság felkérését elfogadta és várja, hogy a polgári szervezet összeszedje a megfelelő számú aláírást, amely szükséges az induláshoz. Mindenképp polgári jelöltként szeretne indulni – hangoztatta Gašparovič.
A gázkrízissel kapcsolatban a kormánynak adott igazat és helyeselte az apátszentmihályi atomerőmű V1-es blokkjának újraindítását is.
TASR, Felvidék Ma