Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Bujtor István Filmfesztivál 2021: PERIFÉRIÁN – KISEBBSÉGBEN KÁRPÁTALJÁN film vetítése

augusztus 21, 2021 @ 14:00

MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívjuk a Bujtor István Filmfesztiválra és külön a VERSENYFILMEK VETÍTÉSI PROGRAMJára.

A döntőbe került VÁLOGATOTT FILMEK NYILVÁNOS VETÍTÉSét, PÓDIUMBESZÉLGETÉs követi a blokkban bemutatott filmek alkotóival.

PERIFÉRIÁN – KISEBBSÉGBEN KÁRPÁTALJÁN című filmünket 2021. augusztus 21-én 14-17 óra között vetítik a Művelődési Ház Latinovics termében (Balatonszemes, Szabadság u. 1.).

A szervezők kérik, hogy az érdeklődők 13.55-ig foglalják el helyüket.
A versenyfilmek vetítése ingyenes és nyilvános.

„A hit e tájon még életet jelent.” A kárpátaljai Czébely Lajos költői sorának történelmi hátterét feldolgozó 90 perces kortörténeti dokumentumfilm arra vállalkozik, hogy kiássa a múltat, amelynek segítségével átláthatóbbá teheti az ukrán hatalom természetrajzát, hatalmi eszközeinek forrásait, a törvényekkel szétbombázott kisebbségpolitikáját.

Forgatókönyvíró, rendező: Hajduk Márta, Producer: Novák Lajos

További információ: https://bujtorfilmfesztival.hu/

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
augusztus 21, 2021
Időpont:
14:00
Esemény kategóriák:
,