Dr. Balogh Csaba, Magyarország nagykövete július 16-án szimbolikusan átadta a „karmesteri pálcát”, azaz a Visegrádi Négyek elnökségi feladatait Juraj Podhorskýnak, a szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériuma új …
Archívum – Közélet
-
-
Minden eszközt figyelembe akarunk venni, ami az asszimilációs folyamatok megállításában segíthet – jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke az Országos Tanácsot követő sajtótájékoztatón.
-
Nem egészen négy év alatt (2010. július 17-étől 2014. június 13-áig) összesen 830 szlovák polgár veszítette el a szlovák állampolgárságát a Fico-féle ellentörvény néven elhíresült módosított állampolgársági törvény …
-
Az Alkotmánybíróság elnöke, Ivetta Macejková előtt tette le az előírt köztársasági elnöki esküt Andrej Kiska június 15-ei beiktatása során a parlament pozsonyi Vigadóban tartott ülésén. (Kiska beszédével frissítve!)
-
Pozsonyban ülésezett a Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsa, mely értékelte az elmúlt időszak választásait, és folytatja a felkészülést az őszi önkormányzati választásokra. (Nyilatkozattal frissítve)
-
A Magyar Művésztért Díjrendszer 33. díjátadó gálájára, amelynek keretében Csáky Pál, felvidéki magyar politikus, író Árpád fejedelem-díjban részesült június 13-án került sor Budapesten.
-
Nagyszombat megye képviselő-testülete június 11-i tanácskozásán több fontos programpontot hagyott jóvá.
-
Ünnepélyes keretek között adták át Pozsonyban a Zichy-palotában a Szlovák Irodalmi Alap díjait a 2013-as év legjobb alkotásaiért június 10-én. (Frissítve)
-
A Kétnyelvű Gömörért és Nógrádért közösségi szervezet pünkösdre kétnyelvű megyehatár és járási helységtáblákat helyezett ki.
-
A szlovák politika válaszúthoz érkezett. A politikai rendszer pártokon alapszik, ezért szükséges, hogy mindegyikőjük, beleértve a politikusokat is, színt valljanak, mit kínálnak a politikában, mondta el a Most-Híd …

