Kétnyelvűsített közlekedési tábla jelent meg ma reggelre Somorján a 63-as főút mentén Pozsony irányába – olvasható a Somorja.sk honlapon.
Archívum – Közélet
-
-
Archívum - Közélet
Megújult vezetőséggel folytatódik a szakmai munka a Rába – Duna – Vág Európai Területi Társulásban (EGTC)
Győr-Moson-Sopron megye önkormányzati hivatala adott otthont 2014. május 27-én a Rába – Duna – Vág Európai Területi Társulás 5. közgyűlésének, valamint az előtte ülésező felügyelő bizottsági ülésnek.
-
Az európai parlamenti választásokra a Most-Híd párt költött a legtöbbet, bár a Smer nem vallotta be, hogy mennyit fordított a kampányra. A kimutatás szerint Nagy József 230 ezer …
-
A Kormányhivatal 2013-ban összesen 39 olyan beadvánnyal foglalkozott, amely a kisebbségi nyelvhasználati törvény megsértésével volt kapcsolatos.
-
Neves szakemberek értekeznek a holokausztról Ipolyságon a XI. Ipoly Menti Találkozások keretén belül. Az május 30-a és június 7-e között megrendezett eseménysorozat főszervezője az Ipolyság Város Pecsétje alapítvány …
-
Ismertek az európai parlamenti választások eredményei. Most tekintsük át az adatokat a magyarok által lakott régiókra nézve.
-
A negatív rekordot döntő alacsony részvételt, a Smer térvesztését, a jobboldali pártok agóniáját, valamint az MKP tisztes eredményét emelik ki a szlovák lapok az EP-választást eredményeit elemzve. Szlovák …
-
A Most-Híd alelnöke és európai parlamenti listájának vezetője, Simon Zsolt örül, hogy pártjának sikerült egy mandátumot szereznie a választáson, bár őmaga nem jutott be az Európai Parlamentbe.
-
Szlovákia újabb negatív rekordot állított fel az EP-választásokon való részvételi arányt tekintve, ami csupán 13,05%-osra sikeredett. Összesen nyolc párt szerzett mandátumot az Európai Parlamentbe. (Frissítve!)
-
„Megőriztük az európai parlamenti képviseletünket, ráadásul Szlovákiában az Európai Néppárt pártjai győztek, hiszen 6 képviselőt juttatnak ki az EPP tagpártjai, ez is jó hír” – fogalmazott Berényi hozzáfűzve, …

