„A magyar állam nevében ígérem, hogy az Ön és magyar sorstársai ügyét soha nem fogjuk feladni ” – mondta Kövér László, a magyar parlament elnöke miközben átadta Tamás Ilonka …
Archívum – Közélet
-
-
A Kassától északra fekvő Kuructetőn jelentős uránérc-lelőhelyet találtak az elmúlt években. A kassaiak és a környéken élő polgárok nem óhajtják, hogy tönkretegyék lakhelyüket és így több mint 100.000 …
-
Az elmúlt 20 évben folyamatosan a kisebbik rossz mellé álltunk – nyilatkozta az MKP vezetése, amely a választókra bízza a köztársaságielnök-jelölttel kapcsolatos döntést március 29-én, szombati elnökválasztáson – közölte Berényi …
-
A Most-Híd párt azt ajánlja a tagjainak és a párt szimpatizánsainak, hogy a köztársaságielnök-választás második fordulójában Andrej Kiskára szavazzanak. A párt keddi sajtótájékoztatóján Bugár Béla pártelnök bejelntette, ő …
-
Berényi József, az MKP elnöke cáfolta, hogy a pártja javaslatot tett volna a kisebbségi kormánybiztos személyére, illetve azt is, hogy a Smer részéről megkeresték volna ez ügyben.
-
„A szavazatok 5 százalékát meghaladó támogatottság olyan lélektani határ, amely egy új korszak kezdetét jelentheti a felvidéki magyarság számára” – hangsúlyozta Magyarország miniszterelnöke
-
A Magyar Közösség Pártja elnöksége által szombat éjjel (március 15-én) megfogalmazott vélemény változatlan: meg kell várni, hogy a második fordulóba jutott államfőjelöltek közül melyik vállal fel valamit a …
-
Az MVK ügynökség legújabb felmérése alapján a közelgő európai parlamenti választáson a Smer-SD a szavazatok 38,8 százalékát szerezné meg, amivel 6 képviselőt juttatna be az Európai Parlamentbe.
-
Lakóhelyén, Szencen ötvenöt százalékos részvétel mellett 783 érvényes szavazatot kapott Bárdos Gyula a március 15-én zajló köztársaságielnök-választáson, ezzel – hasonlóan az országos eredményekhez – az ötödik helyen végzett …
-
Somorján a 10 831 szavazásra jogosult lakos közül 5 027-en vettek részt a köztársasági elnök-választáson, azaz a részvétel 46,41%-os volt, az országos átlagnak megfelelő. A legtöbb szavazatot, 1675-öt …

