A parlament pénzügyi bizottságának elnöke, Marián Viskupič (SaS) nem tudja biztosan, hogy még idén sikerülhet-e elfogadtatni az állami költségvetést, viszont magára az elfogadásra lát esélyt. „De hogy mekkora …
Itt és Most
-
-
Az OĽaNO Ján Budaj környezetvédelmi miniszter által vezetett polgári demokratikus platformja elutasítja az előrehozott választást, és parlamenti képviselői nem támogatják a választási ciklus lerövidítésére vonatkozó alkotmánymódosítást sem. A …
-
A kötelező csere több mint 650 ezer gépjárművezetőt érint és hamarosan már nem csak régi, rózsaszínű gépjárművezetői jogosítványokra vonatkozik, melyeket még érvényességi idő meghatározása nélkül állítottak ki. Elsősorban …
-
Hétfőn 13 órakor a tervek szerint folytatódik a parlament ülése, a képviselők egyebek mellett az egészségügyi és a környezetvédelmi minisztérium javaslataival foglalkoznak. Elfogadásra vár a jövő évi költségvetés …
-
Itt és Most
A végrehajtók az ünnepek előtti meggondolatlan hitelfelvétel veszélyeire figyelmeztetnek
A Szlovák Végrehajtói Kamara (SKE) felhívja a lakosság figyelmét, hogy a karácsonyi vásárlási láz közepette óvakodjanak a felelőtlen eladósodástól. A kellőképpen át nem gondolt hitelfelvétel ugyanis olyan komoly …
-
Boris Kollár (Sme rodina) házelnök vasárnap és az elkövetkező napokban tárgyal az OĽaNO mozgalommal és az SaS párttal a kormány bukását követő teendőkről. Eduard Heger ideiglenesen megbízott kormányfővel …
-
A jogállamért folytatott harc soha nem ér véget. Megkezdtük Szlovákia megújítási tervének megvalósítását és emellett még számtalan kihívás vár ránk, demokratákra, jelentette ki közösségi oldalán Eduard Heger (OĽaNO) …
-
A Európai Unió népessége továbbra is úgy véli, hogy a demokrácia a legfontosabb érték, melyet az EU-nak védelmeznie kell, s a megkérdezettek 72%-a hasznosnak ítéli meg országa uniós …
-
Gyimesi Györggyel, az OĽaNO képviselőjével készített interjút a Pravda napilap, amelyben a legutóbbi napok ugyancsak turbulens parlamenti eseményeiről kérdezték. A képviselő úgy látja, hogy az előrehozott választások jelentik …
-
Az év 50. hetében 24,5 százalékkal emelkedett az akut légúti megbetegedések (ARO) előfordulása az előző héthez képest. Az influenza és influenzaszerű megbetegedéseknél (CHPO) 57,3 százalékos növekedést regisztráltak – …

