Gömörben, a Besztercebányai kerület Rimaszombati járásában fekvő Ajnácskőn különleges, tavaszias hangulat fogadja az érkezőket: a húsvéti ünnepkör színei és jelképei finoman simulnak bele a település gazdag történelmi és …
Képriport
-
-
A keresztény/keresztyén világ legjelentősebb egyházi ünnepe van ma. Nagypénteken emlékezünk meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról. A kálvária stációi, illetve a keresztút állomásai Jézus Krisztus szenvedésének állítanak emléket, mely …
-
László Ferenc szervezésében március 28-án nagyszabású rendezvényt tartottak a Hősök terén. A műsor elején a Himnusz után megemlékeztek az elhunyt hagyományőrzőkről. A hagyományőrző csoportok több száz motoros kíséretében …
-
A Rákóczi Szövetség a budapesti Kossuth téren nagyszabású, gazdag kulturális programokkal kísért megemlékezést tartott II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából. Gömörből három középiskolás szervezet képviselői vettek részt …
-
Az érdeklődők, akik éltek a Gömör-Kishonti Múzeum meghívásával „Az oszmánok nyomába” eredve fedezhették fel a térség múltjának egy izgalmas szeletét. Az exkurzió során a résztvevők a Rimaszombat melletti …
-
Az ünnepekhez közeledve húsvéti dekorációkkal díszítették fel az ipolyszécsénykei Lipthay-kastély parkját. A fokozatosan zöldellő parkban fa alapanyagú kézzel készült díszek lepték el. A helyi Dream Woods lelkes csapata …
-
Ünnepélyes keretek között adták át az elismeréseket a felvidéki Mária Rádió Mirjam V. jubileumi rajzversenyének legkiemelkedőbb pályázói számára március 27-én, pénteken Komáromban, a Tiszti pavilon dísztermében. A rangos …
-
A Femine Fortis minden évben olyan nőket díjaz, akik azért dolgoznak nap mint nap, hogy világunkat szebbé tegyék. Idén tizenegyedik alkalommal adtak át a Példakép-díjat, ezúttal a díjazottak …
-
„Egy szép napot töltöttem a girbegurba Gömörországban” – jegyezte meg a Csemadok országos elnöke, Kiss Beáta, aki a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya elnökének meghívására érkezett a Barkóság vidékére. …
-
Újra megelevenedett az online térben immár bő fél évtizede működő Palóc Kistermelői Piactér. A közösségi térben portékáit kínáló tagok az ipolysági volt zsinagóga udvarán mutatták be kézműves tárgyaikat …

