A II. Koháry István Alapiskola átfogó felújítása a második szakaszába lépett. Ősztől az öt kültéri sportpálya átfogó felújítása zajlik, amelyek a befejezést követően a diákok és a nyilvánosság …
Gömör-Nógrád
-
-
A Füleki Vármúzeum szeretettel vár minden irodalomkedvelőt és érdeklődőt a régióban jól ismert szerző, Szászi Zoltán Akkor és ott című legújabb könyvének bemutatójára, amely a dunaszerdahelyi Kalligram Polgári …
-
Mács Ildikó szerint a Magyar Házak küldetése és édesapja, Mács József hitvallása szorosan összekapcsolódik. Mint fogalmazott, ő a kettőt ötvözi a Felvidék Házban végzett munkájában, és ez a …
-
Kis Domonkos Márk színművész, rendező, egyetemi oktató és kulturális menedzser, aki ma a Déryné Program igazgatójaként dolgozik. Pályája már egészen korán a színház felé fordult: saját elmondása szerint …
-
A tavaly megalapított Barkósági Hazajáró Turista Egylet eseménye ismét nagy érdeklődésnek örvendett. A résztvevők száma 150 fő volt, akik Gömörpéterfalát, Gömöralmágyot és környékét fedezhették fel a 15 kilométeres …
-
Fülek önkormányzata ma megkezdte a visszaköltözést a történelmi városháza épületébe, amely az elmúlt két évben átfogó felújításon esett át. A városi hivatal teljes kapacitással április 27-től áll ismét …
-
Mács József életműve iránymutatás a jelen számára. A palóc örökség, a közösségi összetartozás és a történelmi igazságtétel igénye mind olyan gondolatok, amelyek az emlékezést aktuálissá és élővé teszik. …
-
Mács József születésének 95. évfordulójára emlékeztek Bátkában, megbecsülve írónk örökségét. A Magyar Szövetség országos elnöke, Gubík László lélekemelő beszédet mondott a palócok dicséretével. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Mács …
-
Április 16-án sűrű és tartalmas program várta Gubík Lászlót a Losonci járásban. A Magyar Szövetség elnöke a nap folyamán helyi vállalkozókkal, önkormányzati vezetőkkel és intézmények képviselőivel találkozott, miközben …
-
2026. április 17-én ismét megrendezésre került a Domica mikrorégió egyik legfontosabb közösségi eseménye, a XIX. Környezetvédelmi Nap. A rendezvény helyszíne idén a Borzova és Szilice közötti fennsíki út …

